Nemrég írtunk arról, hogy az Európai Bizottság a hónap elején hozta nyilvánosságra a 2017-es országjelentését Romániáról.
Nemrég írtunk arról, hogy az Európai Bizottság a hónap elején hozta nyilvánosságra a 2017-es országjelentését Romániáról. Akkor más vetületeit próbáltuk elemezni, most inkább azt a furcsaságot emelnénk ki, hogy bár a jelentés értékeli a látványos gazdasági növekedést (ami azonban – tegyük hozzá rögtön – nem az ipari termelés eredménye, hanem a fogyasztásé), arra is rámutat, hogy ennek ellenére nőtt a szegénységi küszöb alatt tengődők, vagyis a szociális szempontból kiszolgáltatottak, társadalmi szempontból a peremre szorultak száma. Gazdasági elemzők szerint a továbbiakban nehezen lesz tartható a növekedésnek ez a ritmusa, hiszen nincsenek sem infrastrukturális, sem másfajta (köz)beruházások, és a korrupció – amely ellen állítólag tűzzel-vassal harcolnak az erre szakosodott szervek – még mindig a fejlődés egyik legnagyobb akadálya. A bizottság a kormány számára ajánlásokat is megfogalmazott, amelyek teljesítése vagy nem teljesítése jelentősen befolyásolhatja akár a schengeni csatlakozást is.
Azt gondolhatnánk, hogy ezek után a kormány, a parlament meg az ország teljes vezetése kezét-lábát töri nagy igyekezetében, hogy végre mi is bejuthassunk Európa civilizált felébe, és nem utolsósorban élhető életet, demokratikus jogállamot biztosítson az állampolgárai számára. Rosszul gondolta, aki ezt gondolta. Mert mit látunk? A politizálás vad, hisztérikus vagdalkozásban merül ki: vádaskodásban, hogy ki a korruptabb, ki lopott többet, ki volt szekuskollaboráns, ki kinek a protezsáltja, ki kinek a szeretője, ki mivel zsarolható, ki adott/fogadott el csúszópénzt, ki hazudik nagyobbat. Ez a hazai politikai (had)színtér.
Nemrég mondta valaki, hogy már teljesen ki van készülve, állandóan fáradt, éjszaka nem alszik, mert a tévéhisztériát kell néznie csatornáról csatornára.
Válság van: politikai, erkölcsi, intézményi, bizalmi. A napi 24 órában szórt reménytelenség, hadakozás az élettől is elveszi az emberek kedvét. Mert a tévén kívül ott van az igazi „élet”. Az, hogy az iskolák nagy része egészségügyi és tűzvédelmi engedély nélkül, tehát illegálisan működik, a vidéki iskolák felében a gyermekek fagyoskodnak és az iskola mögötti árnyékszék használatára kényszerülnek. Reggel, gyakran több kilométert gyalogolva hóban, sárban, üres hassal, az ott rájuk váró kiflire és tejre gondolva mennek iskolába. Este pedig korgó gyomorral feküsznek le. Nincsenek autópályáink és nem is nagyon lesznek. Soroljuk még?
Eközben a politikusok, ahelyett, hogy azt tennék, amiért megválasztották/kinevezték őket, egymás ellehetetlenítésével foglalkoznak. Nálunk ezt jelenti a politizálás, és persze a kampányokat, amikor újra felmelegítik az ígéreteket. Termelés nincs, az oktatás helyzete siralmas, az egészségügyről jobb, ha nem beszélünk, a jogállamiság egyelőre csak illúzió. Az ország a tévéműsorok rabja. Illúziók országában élünk.
Halló, illetékesek? Nem kellene változni és változtatni?
