Humoristaként vagy sci-fi íróként fényes karriert futhatnának be azok a kormányzati szakemberek, akik a közelmúltban elkészítettek egy stratégiát, melyet az egyik gazdasági hírportál fedezett fel a napokban. Ezt a dokumentumot a hidrogéntechnológiának a zöld átállás jegyében történő promoválásáról állították össze az energiaügyi minisztériumban, és noha meg kell hagyni, hogy pár éve még lehetett volna legalább elméletben vitázni róla, mára már teljesen fölöslegessé vált.
Tágabb kontextusban nézve az egész kérdést, a múlt évtized elején az autóipar komoly szereplői láttak fényes fantáziát a hidrogénhajtás kifejlesztésében és elterjesztésében. Ennek az adott valami értelmet, hogy az elektromos autóknak az akkori fejlettségi szinten elég alacsony volt a hatótávjuk, és hosszú időt vett igénybe a feltöltésük, ezeket a tényezőket tudta volna elméletileg orvosolni a hidrogénhajtás. Csakhogy ez a technológia sem egy olcsó játék, és időközben az elektromosak komoly fejlődést mutattak fel az említett tényezők terén. Arról ne nyissunk vitát, hogy ezek a technológiák mennyire környezetkímélők, amikor a hidrogén előállításában jelentős mennyiségű földgázt is használnak fel, és az áram jelentős részét szénerőművekben termelik meg. A lényeg, hogy a múlt évtized elején sokan a hidrogénhajtást vélték az üdezöld jövőnek, és egyes, főleg európai gyártók vederszám öntötték a pénzt a fejlesztésekbe. A technológia mára elérhető, használható, csak épp a kutyának sem kell. Egy hidrogénes autó nagyjából kétszer-háromszor annyiba kerül, mint egy elektromos, ezért a vevők nem taposnak egymás sarkára a szalonokban. Így a gyártók is sorra állítják le a fejlesztéseiket, és a nyugati országokban egyre-másra jelentik be a pár száz darabos kúthálózat felszámolását jelző döntéseket is, mert a drágán kifejlesztett infrastruktúra is kihasználatlanul áll. A jelek szerint a nagy tüdővel felfújt hidrogénlufi halkan kipurcant, kereslet hiányában.
Mindeközben a román kormány jó pénzen tart minisztériumi szakikat, akik a valóságot nem érzékelik, de tudnak stratégiákat írni. Ebben a hidrogénes meséjükben az áll, hogy két év múlva legalább 300 hidrogénes személyautó vásárlását fogja támogatni az állam, 2030-ra pedig már 2000 darabét. De nemcsak az egyéni felhasználókat boldogítanák hidrogénes autók vásárlásának támogatásával a stratégák, hanem száz-, később már ezerszámra támogatnák autóbuszok és teherautók beszerzését is. Mindezeket úgy, hogy az országban az ehhez szükséges infrastruktúra még szándék szintjén sem létezik, mert maga a technológiai terület sincs még jogilag leszabályozva. Ambícióból mindenesetre nincs hiány, ha úgy nézzük a dolgot, hogy a regáti szakik tízezerszámra támogatnák hidrogénes járgányok használatát, miközben a csóró németeknél, akik véletlenül a kontinens autóipari és technológiai nagyhatalmát képviselik, idénig 1802 darab hidrogénes autót jegyeztek forgalomba egy friss tanulmány szerint. Persze ez a statisztika sem tér ki arra, hogy abból az autóparkból hány darab álldogál bemutatószalonokban, és hánnyal közlekednek a hétköznapokban az utakon, de ne vesszünk el apróságokban. Amit biztosra lehet venni, hogy a hidrogénes járgányok hazai használatának támogatására képzelt pénzeket elméletileg meg lehet spórolni, és a gyakorlatban az ilyen stratégák bérét is meglehetne.
