2019. szeptember 20., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az FCM Marosvásárhely idegenben, a már kiesésre ítélt Sportul otthonában játszotta a 30. forduló nyitómérkőzését.

Az FCM Marosvásárhely idegenben, a már kiesésre ítélt Sportul otthonában játszotta a 30. forduló nyitómérkőzését. A házigazdák két, zsinórban aratott győzelmet követően ezúttal is a sikerben reménykedtek, azért is, hogy teljesítsék a 25 pontos kötelező penzumot, hogy ne kezdjék levonással a jövő szezont a másodosztályban, ám ezúttal is az ősszel 4-1-es győzelmet arató vásárhelyiek nyerték az összecsapást.

A találkozót Fernandes nagy helyzetével kezdték a vendégek, a hátvéd erős lövését a hazai kapus nehezen, de hárítani tudta. Később Astafei és Vasilache is próbára tették a bukarestiek hálóőrét, de legyőzni nem tudták, így az első félidő gól nélkül ért véget. A vendéglátók első veszélyes helyzete a 26. percben adódott, de a vásárhelyi tizenhatosba betörő Curelea sem tudott élni a lehetőséggel.

A szünet után viszont alig öt perc kellett a házigazdáknak, hogy vezetést szerezzenek. Az első félidei kihagyott vásárhelyi helyzetek bosszút álltak, az 50. percben Curelea kapura tört, és az őt követő Fernandes és Iencsi habozását is kihasználva megzörgette a vendégek hálóját. A hazaiak gólvágója a duplázástól sem állt messze, akkor viszont Fernandes már megmentően lépett közbe. A kapott gól után Sabău taktikai cseréket hajtott végre, és a 78. percben kiegyenlített az FCM, az Astafeitól kapott labdát Fl. Dan küldte a hazai hálóba. Az egyenlítés után a vásárhelyi csapat focileckét adott a házigazdáknak, és a hosszabbításpercekben a győzelmet is sikerült megszereznie. Vasilache két védő lerázása után remek átadást tálalt Astafeinek, aki a kapuból kitörő hazai hálóőrt becsapva a hosszú sarokba küldte a győztes gólt.

– Kár lett volna elszalasztani a győzelmet, miután az egész mérkőzést mi uraltuk – vélte a meccs után Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző, akinek a csapatáról kevesen hitték volna, hogy négy fordulóval a bajnokság vége előtt túllépi a 40 pontos határt. A vásárhelyiek a következő fordulóban a visszavágók eddigi legnagyobb meglepetéseit okozó Pandurii együttesét fogadják hazai pályán.

Sportul – FCM Marosvásárhely 1-2 (0-0)

FCM: Balauru – Rus, Fernandes, Iencsi, Cazan (74. Cordoş), Vasilache, Fl. Dan, Issa Ba, Astafei, Ruiz (64. Vagner), Răduţă (70. Petcuţ).

 

*

További eredmények a 30. fordulóból: Victoria Brăneşti – FC Vaslui 1-3, FC Temesvár – FC Brassó 2-0, U Craiova – Unirea Urziceni 3-0, Astra – U Kolozsvár 1-2, Pandurii – Rapid 0-1, Steaua – Gloria Beszterce 3-1. A Gaz Metan Medgyes – Dinamo és CFR Kolozsvár – Oţelul mérkőzések tegnapi lapzártánk után értek véget.

A 31. forduló programja: holnap: Unirea Urziceni – Victoria Brăneşti (15.30, GSP TV), FCM Marosvásárhely – Pandurii (17.30, GSP TV), FC Brassó – Astra (19.30, DigiSport), Steaua – Rapid (21.30, DigiSport). Csütörtökön játsszák: Gloria Beszterce – Gaz Metan Medgyes (15.30, GSP TV), U Kolozsvár – Sportul (17.30, GSP TV), FC Vaslui – FC Temesvár (19.30, DigiSport), Oţelul – U Craiova (21.30, DigiSport). Pénteken: Dinamo – CFR Kolozsvár (20 óra, Antena1).