Huszártoborzó és emlékezés Makfalván

A múlt hét végén érdekes és értékes esemény zajlott a Kis-Küküllő mentén: első alkalommal rendeztek huszár-toborzót és emlékeztek az 1848–49-es forradalomban elesett egyik nemzetőrre.

Fotó: Kovács Árpád

Az eseménnyel a szervezők szeretnék feleleveníteni az egykori huszártoborzókat. Hajdanán a verbuválás vagy toborzás lényege az volt, hogy meggyőzzék a férfiakat, legényeket, hogy vállaljanak hadiszolgálatot. A népszerűsítés nyilvános helyeken (akár kocsmákban is) történt. Kossuth Lajos kormánya 1848-ban meghirdette a magyar hadsereg felállítását, de ezt a semmiből kellett megtenni, ezért toborzó csapatok indultak szerte az országba. Ha a verbuválás nem volt sikeres, és nem akadt elég önkéntes, akkor kötéllel fogtak katonának való férfiakat. Aki ivott a király borából, azaz ajkaival érintette a kulacsot, az három évre elkötelezte magát a honvédségbe, ellentétben a császári haddal, ahol húsz év volt a szolgálat. Aki belépett a katonák sorába, felpénzt kapott, húsz pengő forintot, ami akkor egy fejőstehén árának felelt meg. Így sikerült Magyarországnak egy év alatt 176 ezer katonát és alig harmincéves átlagéletkorú vezérkari csapatot kiállítania, amely megállította Európa akkori legnagyobb haderejét, az osztrák hadsereget.

Ezt a toborzást játszották el az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárezred tagjai, akik az eső ellenére szombaton zeneszó kíséretében végigjárták Makfalvát, Hármasfalut, Erdőszentgyörgyöt, Kibédet, megálltak egy-egy téren, ahol a helyi legénykék, a „regrutajelöltek” táncoltak, a huszárok kiválasztották a legügyesebbeket, akik ihattak a király borából, majd térdre ereszkedve mondták el az esküt: „Hazánknak esküszünk magyarságunk védelmére! Utolsó csepp vérünkkel készek vagyunk, elszánva azt mindenkor, feláldozásával oltalmazni, mert az minket azon felszólítással hív, hogy aki őt megmenteni nem siet, az cudar, az nem magyar!” – tudtuk meg Báthori István hagyományőrző huszárkapitánytól, a Württemberg-huszárezred vezetőjétől és a Württemberg Sándor Egyesület elnökétől.

Fotó: Ambrus Emese

Vasárnap csatlakoztak hozzájuk a marosvásárhelyi 9. huszárezred és a 15. Mátyás-huszárezred tagjai, torboszlói lófők és székelyudvarhelyi hagyományőrző huszárok, akik a helyiekkel együtt emléktáblát avattak Makfalván az 1848–49-es szabadságharcban elesett Dósa Lajos nemzetőrségi őrnagy tiszteletére. Az emléktúrát és táblaavatást méltató Vass Imre polgármester ismertette a hős élettörténeti adatait: 1820 táján születhetett Makfalván, az 1832-ben elhunyt Dósa Dániel földbirtokos családjában. Testvére volt Dánielnek, aki alkirálybíró is volt, Karolinának, akinek férje találta meg Makfalva legrégebbi írásos említését, valamint Árpádnak, akinek festményét az 1970-es években találták meg a család múzeummá alakított kúriája padlásán, és akinek fiai jelentős szerepet játszottak a két világháború közötti időszakban az egyházi iskolák (többek közt a makfalvi) támogatásában. A polgármester felvetette az ötletet, hogy a jövőben emlékoszlopot állítsanak a nemzetőrségi őrnagynak és minden makfalvinak, akik életüket áldozták a szabadságharcban.

Vasárnap délután ügyességi versenyt is rendeztek, amelynek célja a mai hagyományőrző huszárok lovas tudásának felmérése és jó példa mutatása. A huszároknak a kijelölt pályán olyan próbákat kellett teljesíteniük, amelyekkel elődeik is valamikor találkozhattak: akadályokat ugrattak át, karddal „törökfejet” ütöttek le, koszorút szereztek, felütött botok között vagy szalagos kapun át vezették lovaikat, lóháton ittak, lovaikat tolatták. A versenyben a legügyesebbnek a bözödi Vas Árpád Württemberg-huszár bizonyult. Ezt követően a küküllőmenti gazdák számára rönkhúzató lovas versenyt rendeztek, amelyen a kibédi Szilveszter Csaba állatai bizonyultak a legerősebbnek.

A rendezvényt a Maros Megyei Tanács, Erdőszentgyörgy és Makfalva önkormányzatai támogatták, a szervezők az erdőszentgyörgyi Százfonat Egyesület segítségét is élvezték.