Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
– Ha öndicséretnek hangzik is, én nagyon hűséges természetű vagyok. 1967. január elsején léptem be a Gyógyszerészeti Kémia Tanszékre, és a körülmények kényszerítő hatása alatt 2011. február 9-én kellett aláírnom azt, hogy kilépek. Felkerekítve ez 45 évet jelent, ugyanis a múlt év májusáig óraadó tanárként dolgozhattam – mondja dr. Gyéresi Árpád professzor, aki 19 éven át a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Kémia Tanszékének élén állt.
Egyetemi tanárként, kutatóként, a szegedi és a budapesti gyógyszerésztudományi karokkal való kapcsolat éltetőjeként gazdag és értékes életművet alkotott. Munkásságát 2008-ban Szegeden a Gyógyszerészeti Kar Aranyérmével értékelték, s ugyanabban az évben a Román Gyógyszerésztörténeti Társaság is kitüntette. Korábban mind itthon, mind Magyarországon szakmájának minden jelentős elismerését átvehette. 2012 novemberében a Semmelweis Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták olyan jelentős külföldi egyetemi tanárokkal együtt, akik eredményes kapcsolatot ápolnak a hírneves budapesti felsőoktatási intézménnyel.
– Hol volt a kiindulási pont? – kérdezem Gyéresi Árpád professzortól.
– 1941-ben születtem Marosvásárhelyen. A hajdani 1-es (jelenleg 2-es) számú általános iskolába, majd a Bolyai Farkas középiskola utolsó három tiszta fiúosztályának egyikébe jártam, azon az évfolyamon, amely elsőként végzett 11 osztályt. Kiváló tanáraim voltak. Középiskolás koromban eléggé kétlaki voltam, s a kémia mellett a mai napig megőriztem a filológia iránti vonzalmamat.
– A fiúk kevésbé érdeklődnek a gyógyszerészet iránt. Gyéresi Árpád miért választotta?
– Bár érettségi után a galaci élelmiszer-kémia szakra készültem, a szűkös családi költségvetésre hivatkozva szüleim azt tanácsolták, hogy felvételizzek a gyógyszerészeti karra, ahol sok kémiát tanítanak. Be kell látnom, hogy igazuk volt. Másrészt a szomszéd utcában lakott egy nagyon népszerű gyógyszerész, aki vonzó példaképet jelentett.
– Végzéskor már eldőlt, hogy az egyetemi pályára lép?
– A meghirdetett intézeti gyógyszerészállásra 19-en vizsgáztunk, s bár szőrszálhasogató módon osztályoztak, bekerültem intern, intézeti gyógyszerésznek. Ez a két év az életem másik nagyon jó döntését hozta. Akkor ismertem meg a leendő feleségem, akit hozzám osztottak be gyógyszertári gyakorlaton. Meglátni és megszeretni valóban egy pillanat műve volt. A feleségem gyakorló gyógyszerészként ma is gyógyszertárat vezet, s óriási szerepe van abban, hogy biztos háttérrel végezhettem a szakmai tevékenységem.
Az „intern gyógyszerész” időszakban féléves cserék során alkalmam volt az akkori „leg-menőbb” gyógyszertárakat megismerni. Sokat tanultam a városházával szembeni patikában, majd átkerültem a híres 1-es gyógyszertárba. Rengeteget köszönhetek az ottani közösségnek, Ajtay Miska, Wieder Bandi bácsinak, Holicska Istvánnak s Horváth Tibornak, aki – a tapasztalt gyógyszerészekre alapozva – remekül vezette a hatalmas gyógyszertárat.
1967 elején, amikor a gyakornokságot kezdtem, már hallani lehetett, hogy leépítések lesznek, mert helyet kell teremteni bizonyos „célszerű” embereknek. A tipikus forgatókönyv szerint az újonnan érkezettet szakszervezeti elnöknek választották, ami remek ugródeszka volt, hogy oktatói fokozatában is emelkedni tudjon.
1973-ban készült el a doktorátusi dolgozatom, de csak 1974 decemberében tudtam megvédeni, mivel szükség volt a megyei pártbizottság jóváhagyására is. Fitokémiai tárgykörben, a növényi hatóanyagok vizsgálatáról írtam Rácz Gábor professzornál, aki közel húsz évig volt dékán a gyógyszerészeti karon, s igen nagy hatással volt szakmai arcélem formálására. 1969-ben, 65 évesen küldték nyugdíjba Mártonfi László professzort, akire a legnagyobb hálával emlékszem.
– 1962 óta a vásárhelyi egyetemen mindent annyira kiszámítottak, hogy sokszor képzeletben is nehéz volt előrevetíteni: mire készülnek. Ilyen volt a gyógyszerészeti kar felszámolására tett kísérlet is…
– 1989 júniusában megtartottam az utolsó óráimat, majd nem tudtam, mihez kezdjek. Végül Módy Jenő professzor biztatására a megyei kórház központi laboratóriumában kaptam munkát. Korábban tanárom volt, akkoriban a labor vezetője, s ma is nagyon hálás vagyok neki a sok hasznos, jövőbe mutató tanácsért. Ő biztatott, hogy fogadjam el a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem felajánlását, ahova vendégoktatónak hívtak meg egy tanévre. Szeged olyan szakmai szaltó volt fölfele, amelynek hatása a mai napig is tart. A Gyógyszerésztudományi Karral való kapcsolatból együttműködési szerződés, közös tudományos publikációk, szakkönyvek, tanárcsere, a doktorandusoknak nyújtott támogatás született.
– Gondolom, nem volt könnyű a visszatérés…
– 1991-ben újra a kórházi laboratóriumban dolgoztam, amikor szóltak, hogy a megbízott dékán, Csedő Károly professzor vár, hogy az egyetem újraindítása érdekében építsük vissza a Gyógyszerészeti Kémiai Tanszéket. Két évig volt bezárva, ez idő alatt a műszereket széthordták, s valóságos szemétdombbá vált, egerekkel és békákkal az alagsori laboratóriumban. Mivel én voltam az utolsó mohikán, „aki tudta, hogy a műszereinket hová vitték”, ezeket mind visszaszereztem, hogy ősszel újraindulhassunk. 1992 februárjában újra vizsgázhattam az adjunktusi állásra, mivel addig óraadóként dolgoztam. A kórházi laboratórium vegyszerekkel támogatott, s a szegedi gyógyszerésztudományi kar megajándékozott az első használt számítógéppel. 1994-ben előadótanár lettem, s 1998-ban neveztek ki professzornak, 2001-től doktorátusvezető vagyok. Irányításommal nyolcan szerezték meg a tudományos címet, s jelenleg öt doktorandus munkáját felügyelem. 2010-ig, 12 éven át a szaktárgyak katedrafőnöke voltam.
Miközben az évek során minden rangos magyarországi rendezvényre meghívtak, 2000-ben egy akadémiai ösztöndíj nyomán jó kutatási kapcsolat alakult ki a budapesti Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karával is. A két egyetem Gyógyszerészeti Kémiai Intézete közötti megállapodás alapján volt egy témakör, amit sikeresen megoldottunk, és ebből jelentős publikációk születtek, később a budapesti karon Noszál Béla professzor további támogatása nyomán előadócsere-kapcsolatba léptünk.
– Sokféle kémiát tanítanak a gyógyszerészeknek; mivel foglalkozik a gyógyszerészeti kémia?
– A gyógyszerészképzés legkomplexebb tárgya. A gyógyszeres hatóanyag globális ismeretét jelenti a szerves és szervetlen kémia szintjén. A gyógyszeres hatóanyag szerkezete, tulajdonságai, előállítási módszerei, hatása és mellékhatása, minőségének vizsgálata tartozik a tárgykörébe. Preparatív része a gyógyszervegyületek előállításáról szól, ami a gyógyszerkutatás lényege. Négyszemeszteres képzés harmad- és negyedéven, megannyi vizsgával. Az egyik legfajsúlyosabb és legszebb tantárgy.
– Miben áll a szépsége?
– Éppen a sokoldalúságában, mivel annyi mindenhez kell érteni, ami élethossziglan tartó tanulást feltételez. Ezen a területen nem lehet megállni, gondoljunk csak arra, hogy 1990-től errefele valóságos robbanás történt, nemcsak új gyógyszerek, új gyógyszercsoportok (idegrendszeri, szívérrendszeri, a csontritkulás kezelésére alkalmas stb.) jöttek létre. A folyamatos fejlődés miatt állandóan keresni, kutatni kell, bővíteni az ismereteket, s a veszélyekre is felhívni a figyelmet. Említhetem például a piramidont, ami kiváló lázcsökkentő, mégis száműzték a terápiából.
– Miért?
– Bár hasonlóan hatékony lázcsökkentőt manapság sem tudtak előállítani, a használata veszélyes volt a vérképre, az ismételt kezelések a granulociták tömeges pusztulását okozták. A legnagyobb probléma pedig az, hogy adott körülmények között daganatkeltő bomlásterméke van, például ha a táplálékkal vagy az ivóvízzel nitrit került a szervezetbe.
– Ehhez képest jó sokáig élt.
– Igen, a XIX. század végétől az 1970-es évekig.
– A professzor úr említette, hogy amikor a mesterséget tanulta, de hozzátehetjük, hogy a rendszerváltás előtti Romániában is gyakran kellett a patikusnak elkészítenie a gyógyszert. Ez ma már teljesen háttérbe szorult.
– Akkoriban nagyon szűk volt az ipari gyógyszerek skálája. Ma ahhoz képest óriási dömping van mind az országban, mind a külföldön gyártott szerekből. A hajdanán forgalomban levő ipari gyógyszerekről szóló tájékoztató könyvecske mindössze kétujjnyi vastagságú volt. Ez manapság egy hatalmas enciklopédiát tesz ki, ami nem is tartalmazza az egész kínálatot, hiszen folyamatos a gyógyszerregisztrálás.
– Azt mondják, hogy a gyógyszerek hosszú, költséges, körültekintő folyamat eredményeként születnek meg.
– Mégsem terjed ki mindenre a figyelem, s megrázó tragédiák figyelmeztetnek olyan vizsgálatoknak a szükségességére, amelyeket el kell még végezni egy új molekulával kapcsolatosan…
– Ha tudna a professzor úr példát mondani…
– Cerivastatin néven került forgalomba a Bayer cégnek az érelmeszesedés kezelésére kidolgozott gyógyszere, amit féléves pályafutása után be is vontak. Nagy populáción derültek ki az esetleges mellékhatások, amelyek miatt nem forgalmazható.
– Melyek ezek?
– Izomsejteket pusztított, izomsorvadást okozott, s figyelembe véve, hogy az izmoknak a keringés (erek, szívizom) szintjén is fontos szerepük van, halálos esetek is előfordultak. Egy is elég, ha azt a gyógyszerfigyelő (farma-kovigilencia) hálózaton keresztül bejelentik. Ebből kiindulva az évek során felhalmozódott tapasztalatok birtokában hallgatóimat rendszerint arra figyelmeztettem, hogy hallgassák meg, mit mond a beteg a gyógyszerről, ha hosszú ideje használja azt. Ne csőlátásszerűen csak a könyv alapján ismerjék, hogy az adott gyógyszernek milyen hatása van, vegyék figyelembe a beteg véleményét is.
– Az oktatói munka mellett a tudományos tevékenység területén is figyelemre méltó eredményeket ért el, egy szabadalmát bejegyezték, kutatási szerződéseket irányított, három szakkönyv és 250 tudományos dolgozat szerzője illetve társszerzője, eredményeit nemzetközi idézettségű szaklapok közölték. Mi volt a fő kutatási területe?
– A gyógyszervegyületek szétválasztási technikái (kromatográfiás, kapilláris elektro-forézisos), stabilitásvizsgálata, a ható- és segédanyagok kölcsönhatásának a tanulmányozása.
– Elképzelésem szerint a stabilitás a gyógyszerek szavatosságával, lejárati idejével összefüggő kérdés.
– A nedvesség, a hő, a fény (főleg az ultraibolya sugarak) beindítanak bizonyos vegyi reakciókat, amelyek során bomlástermékek képződnek. A szívérrendszeri gyógyszerek körében a nifedipin például lenyűgözően bomlékony. Talán furcsa a társítás, de azt jelenti, hogy a fényre kitett sárga poranyagban perceken belül bomlástermék keletkezik. Nagyon érdekes, hogy a molekulán belül olyan részek vannak, amelyek közül az egyik oxidáló, a másik redukáló természetű, s a fény hatására olyan oxido-redukciós folyamat zajlik le, amely során lenullázódik a vegyület hatása. Ezért nagyon fontos a gyártási és tárolási előírások pontos betartása.
A másik veszélyt a nedvesség jelenti. A tamponált aszpirinkészítmények például a nedvesség hatására könnyen elrepednek, szétmállanak. A bomlatlan anyag szagtalan, ha jellegzetes szagot érzünk, az azt jelenti, hogy az ecetsavas észter szalicilsavra bomlott szét. Ez utóbbinak ugyanaz a hatása, de valójában szalicil, ami nagyszerű tartósítószer, de komoly gyomorirritáló anyag.
Hőhatásnak, napfénynek sem célszerű kitenni a gyógyszereket, s nyári utazás során a meleg autóban sem tanácsos tartani. A hőeffektus kimutatására szolgáló módszerekről, az anyagok terhelhetőségéről is államvizsga-dolgozatok születtek. Éppen a múltkor számoltam össze, hogy pályafutásom alatt több mint 70 diplomadolgozatot vezettem. A gyógyszerstabilitásról, így például az antidepresszív szerek, az antibiotikumok stabilitásáról doktori értekezések is készültek.
– Amikor bőségesen tudtunk gyógyszert vásárolni, a házi patika tele volt, s manapság is sokan tartanak otthon gyógyszert. Amikor szükség van rá, gyorsan előveszik, anélkül, hogy a lejárati időt figyelembe vennék. Holott nemegy gyógyszernek már a külalakja is árulkodik arról, hogy a szavatosságával gond van, hiszen megsárgult vagy megrepedezett.
– A hatásvesztésen kívül a színes bomlásterméknek toxikus hatása is van.
– Mégsem találtak megoldást arra, hogy a megmaradt, fölösleges gyógyszereket valahol begyűjtsék, semlegesítsék, s ne a szemétbe vagy a szennyvízbe kerüljenek.
– Erre nem terjed ki a figyelem, s a segélyként hozott gyógyszerek között is gyakran volt lejárt szavatosságú. Többször elmondtam a hallgatóknak: azért fontos a gyógyszerészeti tanácsadás szaktárgy és tematikus tanfolyamok, hogy a gyógyszerész szakavatottan magyarázhassa el, mikor kell bevenni a gyógyszert, mire kell figyelni. Bár a dobozban levő prospektus gyakran fél méter, csak néhány sor vonatkozik a gyógyszer célszerű hatására, a többi arról szól, hogy mikor nem szabad venni, milyen mellékhatásra számíthatunk, aminek az olvasásába beleun vagy nem is érti a beteg. Arról nem is beszélve, hogy gyakran nagyító és szemüveg is szükséges, hogy bizonyos lényeges dolgokat el lehessen olvasni.
– Bár fontos lenne minden patikában a gyógyszerészeti tanácsadás, ma még a családorvosával is alig találkozik a beteg!
– Sajnos, a legfontosabb emberközeli dolgok is elgépiesedtek, s a legszomorúbb, hogy a gyógyászat szintjén is.
– A beszélgetés kezdetén említette, hogy kényszernyugdíjazása ellenére sem unatkozik.
– Most a szaknyelv történetének alakulása foglalkoztat. Budapesten jelenik meg A Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat, s megtisztelő számomra Bősze Péter professzor, megtisztelő felkérése, hogy vegyek részt a lap szerkesztőbizottságában. 2010 óta elnöke vagyok az Erdélyi Múzeum- Egyesület központi vezetőségének Kolozsváron. 2011-ben kezdeményeztem a Gyógyszertudományi Szakbizottság megalakítását a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében, melynek elnökévé választottak.
A nyáron végiglapoztam az Erdélyi magyar szótörténeti tár 13 kötetét, több mint 13.000 oldalt, és kategóriák szerint kiírtam az orvosi és gyógyszerészeti vonatkozású szavakat, amiből szeretnék valamit „építeni”. A marosvásárhelyi gyógyszerészeti kar fennállásának 60. évfordulójára emlékezve 2010-ben kollégáimmal szerkesztettem egy kötetet. A fő elfoglaltságom jelenleg, hogy a kar 65. évfordulójára emlékkönyvet állítsak össze.
– Sok kitüntetést kapott – melyik esett a legjobban, vagy ezt nem illik minősíteni?
– Bár ma is nagyon örülök a korábbi érmeknek, azt kell mondanom, hogy a Semmelweis Egyetem elismerése úgy ért, mint derült égből a villámcsapás. Különösen jóleső érzés volt hallani azokat a mondatokat, amelyekkel a tevékenységem értékelték. Ami engem illet, a 240 éves budapesti orvosi egyetem múltja kapcsán a 140 éve alapított kolozsvári magyar tudományegyetemről beszéltem, s Szék Tibor professzor pályájáról, aki az egyetemet Kolozsvárról Szegedre követte, majd Budapesten gyógyszerészeti kémiai tanszék alapítója volt.
– Az évek során rendszeres résztvevője a könyvbemutatóknak, irodalmi rendezvényeknek. Ezek szerint a filológiai vonzódás mégiscsak megmaradt?
– Az irodalom szeretetét anyai nagyanyám hagyta rám. A középiskolában faltuk a könyveket, s a későbbiekben jó érzés volt, hogy lehetőségeim szerint meg tudom vásárolni azt, ami érdekel. Szakmai értelemben szeretek igényesen fogalmazni.