Hova tovább, Vásárhely?

Miért jó vásárhelyinek lenni és miért nem? Miben fejlettebbek a közeli városok, és hogyan zárkózhatnánk fel hozzájuk? Milyen gazdasági stratégia jellemző Marosvásárhelyre? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ szombaton a Forgatag keretén belül megtartott kerekasztal-beszélgetésen.

A beszélgetés résztvevői Szabó Árpád gazdasági szakértő, egyetemi oktató; Barabás László, Brassó városának alpolgármestere; Peti András volt városi tanácsos, a marosvásárhelyi repülőtér igazgatója, illetve moderátorként közreműködött Szilágyi Nándor közgazdász.

Vitaindítóként Szilágyi felvetette a kérdést, hogy a meghívottak milyennek látják a fiatalok viszonyulását ahhoz, hogy megpróbáljanak itthon boldogulni. 

Szabó Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy bármennyire próbálkoznak azzal, hogy csábítóvá tegyék az itthon maradást, ördögi kör jött létre: akik szakmát tanulnak, azokat lenézik, pedig nem tanácsos az sem, hogy mindenkiből irodai munkás legyen. Így választják sokan inkább a külföldön mosogatást az itthoni kevésbé jövedelmező munka helyett. 

Szilágyi szerint nehéz megfogni a fiatalokat ebben a bizonytalanságban:

„Egy viszonylag friss tanulmány szerint a most születő gyerekek 65%-a olyan szakmában fog dolgozni, ami még ma nincs is, így szinte lehetetlen olyan oktatást kifejleszteni, ami biztos állást jelentene.”

Peti András az elmúlt években zajló változásokat kiemelve elmondta: míg négy-öt évvel ezelőtt verseny volt azért, hogy kit alkalmazzanak járművezetőnek, most szerencsés, ha valaki egyáltalán jelentkezik, az elkövetkező néhány hét leforgása alatt is négy ember hagyja el a céget, ők Norvégiában próbálnak boldogulni.

A brassói helyzetről Barabás László elmondta: városukban 2012 óta működik a duális oktatás, idén végzett az első évfolyam. Mivel sikerült sok közeli céggel, intézménnyel partnerséget kialakítani, mind a hetvenhét diák kapott már munkát. Ez annak köszönhető, hogy igyekeznek mindent feltételt megteremteni a multinacionális cégeknek ahhoz, hogy Brassót válasszák, illetve üzleti inkubátorházakat építettek, ami nagy segítség a fiatal vállalkozóknak. 

Szilágyi kiemelte az ötlet Vásárhelyen való megvalósíthatóságának akadályait: mivel a város lekerült a nagybefektetők térképéről, nehéz olyan cégeket találni, amelyek lehetőséget tudnak biztosítani a fiataloknak.

Szabó szerint nem azzal van a gond, hogy nincs Vásárhely a nagybefektetők célpontjai között, hanem azzal, hogy az emberek nem ülnek le megtárgyalni egy stratégiát, s ha mégis, nem valósítják meg, és ez pánikhelyzethez vezet a lakosság körében.

„Két évvel ezelőtt volt egy beszélgetés, amikor szóba került a város helyzete, jövője, megdöbbentem, amikor észrevettem, hogy a harminc-negyven fős társaságból összesen ketten vagyunk azok, akik nem félnek a jövőtől” – tette hozzá.

Peti szerint nem lehet arról beszélni, hogy a várost elkerülnék a nagybefektetők: 2014-es adatok alapján Marosvásárhely az ötödik legnépszerűbb város a külföldi befektetők körében Romániában. 2016-ban 16 ezer cég van, ennek több mint egynegyede külföldi tőkével működik. 

„Nem mondanám azt, hogy elkerülnek, helyesebb talán azt kijelenteni, hogy jöhetne még több, csak sajnos aki jön, az azzal szembesül, hogy ide jön, de nincs akivel dolgozzon, amikor mi, a meglevő cégek sem találunk megfelelő munkaerőt. 

Volt egy időszak, amikor a rádióhoz betelefonálók ijedten számoltak be arról, hogy sötét bőrű emberek lepték el a várost. Később kiderült, hogy ezek vendégmunkások Sri Lankából, és városunkban dolgoznak” – fejtette ki.

Marosvásárhely fejlesztésének lehetőségeit kiemelve elmondta: a nemzetközi reptér, a vasút, az európai út mellett nemsokára az autópálya is könnyen megközelíthetővé válik a vásárhelyiek számára.

„Ha lehet hinni a terveknek, akkor Marosvásárhely lesz az egyetlen hely Romániában, ami autópálya-csomópontként működik. Ilyen adottságokat nem kihasználni óriási bűn lenne.”

Barabás is fontosnak találja a város megközelíthetőségét: 

„Brassónak repülőtere nincs, viszonylag elszigetelt város, és emiatt rengeteg lehetőséget el is szalasztottunk.”

Szilágyi kérdésére, miszerint a meghívottak milyen érvekkel reklámoznák Marosvásárhelyt, érdekes válaszok születtek.

Peti megelőlegezte, hogy nem mellőzi az érzelmeket a válaszában: „Marosvásárhely szerintem Erdély szíve és Székelyföld kapuja. Erdély szíve, mert középen helyezkedik el, egy megfelelő infrastruktúrával bármi könnyen megközelíthetővé válthat. Székelyföld kapuja, hiszen olyan multikulturalitás jellemző rá, amely nem sok városra, és ezáltal fejlődhetünk. 

A város egyetemi jellege is fontos: az orvosi egyetem és a Sapientia közreműködésével lehetőség van egy informatikai-egészségügyi központ létrehozására. 

Emellett szerinte nem szabad elfelejteni, hogy kevés város engedheti meg magának azt, hogy állatkertje legyen, így a turizmus is fontos szempont lehet a fejlesztésnél.

Szabó Árpád a város sajátosságai közül kettőt emelt ki: a gyógyszergyárak hangsúlyos jelenlétét, illetve a kultúra sokszínűségét. Szerinte ezeket kihasználva borítékolható a siker.

Szilágyi, összefoglalva a hallottakat, elmondta: szerinte Marosvásárhelyben rengeteg lehetőség rejtőzik, még akkor is, ha időnként alvó városnak tűnik.

„Az alvó város lakóinak álmodni kell, de ahhoz, hogy megvalósuljon bármi is, fel kell ébredni.” 

André Krisztina