2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két magyar klubcsapat is érdekelt volt az Európa Liga 2012-13-as szezonjának első selejtezőjében.

Két magyar klubcsapat is érdekelt volt az Európa Liga 2012-13-as szezonjának első selejtezőjében. A Magyar Kupa győztese, a másodosztályból éppen felkerült MTK 1-1-es hazai döntetlen után 2-1-re kikapott Szenicén, így el is búcsúzott a további küzdelmektől. Ugyanakkor Garami József együttese jó benyomást keltett, hiszen megszorongatta ellenfelét, mindkét mérkőzésen megszerezte a vezetést, de végül a döntés a meccsenként begyűjtött egy-egy piros lapos kiállítás kapcsán született meg. Igaz, Kanta József az első találkozón büntetőt is rontott.
A Honvéd Budapest csapata kettős győzelemmel jutott túl albán ellenfelén. Vernes Richárd volt a két mérkőzés hőse, aki egy-egy gólt is magára vállalt. A Marco Rossi irányította kispestiek következő ellenfele Dzsudzsák Balázs egykori csapata, az orosz Anzsi Mahacskala lesz.
Az azeri Khazar Lankaran csapata otthoni 2-2-es döntetlen után idegenben nyert 2-0-ra s jutott tovább, soraiban a román légiós Adrian Piţcel. Két szebb napokat megélt együttes is szerepelt ebben a körben, a norvég Rosenborg Trondheim és a holland Twente Enschede is gond nélkül vette az akadályt.
A bukaresti Rapid a második selejtezőkörben kapcsolódik be a sorozatba, s a finn Mypa lesz az ellenfele, amely az első körben a walesi Cefn Druids együttesét ütötte ki. A magyar ezüstérmes Videoton ugyanakkor a szlovák kirakatcsapat, a Slovan Pozsony ellen lép pályára.
Eredmények:
BUDAPESTI HONVÉD – Flamurtari Vlorë (albán) 1-0 és 2-0, továbbjutott: a Honvéd 3-0-val.
MTK BUDAPEST – Szenice (szlovák) 1-1, 1-2, tj.: a Szenice 3-2-vel.
Kalmar (svéd) – Cliftonville (északír) 0-1 és 4-0, tj.: a Kalmar 4-1-gyel.
Twente Enschede (holland) – UE Santa Coloma (andorrai) 6-0 és 3-0, tj.: a Twente 9-0-val.
FK Sarajevo (bosnyák) – Hibernians (máltai) 5-2 és 4-4, tj.: az FK 9-6-tal.
Olimpija Ljubljana (szlovén) – Jeunesse Esch (luxemburgi) 3-0 és 3-0, tj.: az Olimpija 6-0-val.
MyPa (finn) – Cefn Druids (walesi) 0-0 és 5-0, tj.: a MyPa 5-0-val.
Stabaek (norvég) – JJK Jyväskylä (finn) 0-2 és 3-2, tj.: a JJK 4-3-mal.
Bangor City (walesi) – Zimbru Chisinau (moldovai) 0-0 és 1-2, tj.: a Zimbru 2-1-gyel.
Lech Poznan (lengyel) – Zsetiszu (kazah) 2-0 és 1-1, tj.: a Poznan 3-1-gyel.
KF Tirana (albán) – Grevenmacher (luxemburgi) 2-0 és 0-0, tj.: Tirana 2-0-val.
Bohemians (ír) – Thór Akureyri (izlandi) 0-0 és 1-5, tj.: a Thór 5-1-gyel.
St. Patrick’s Athletic (ír) – ÍBV (izlandi) 1-0 és 1-2, tj.: a St. Patrick’s 2-2-vel, idegenben lőtt góllal.
KuPS (finn) – Llanelli (walesi) 2-1 és 1-1, tj.: a KuPS 3-2-vel.
FK Baki (azeri) – Mura 05 (szlovén) 0-0 és 0-2, tj.: a Mura 2-0-val.
Khazar Lankaran (azeri) – Nomme Kalju (észt) 2-2 és 2-0, tj.: Khazar 4-2-vel.
Inter Baki (azeri) – Narva Trans (észt) 5-0 és 2-0, tj.: az Baki 7-0-val.
Aktobe (kazah) – Torpedo Kutaiszi (grúz) 1-1 és 1-0, tj.: az Aktobe 2-1-gyel.
Borac Banja Luka (bosnyák) – Cselik Niksics (montenegrói) 2-2 és 1-1, tj.: a Cselik 3-3-mal, idegenben lőtt góllal.
Elfsborg (svéd) – Floriana (máltai) 8-0 és 4-0, tj.: Elfsborg 12-0-val.
Renova (macedón) – Libertas (San Marinó-i) 4-0 és 4-0, tj.: a Renova 8-0-val.
Eszék (horvát) – FC Santa Coloma (andorrai) 1-0 és 3-1, tj.: az Eszék 4-1-gyel.
Jagodina (szerb) – Ordabaszi (kazah) 0-1 és 0-0, tj.: Ordabaszi 1-0-val.
Differdange 03 (luxemburgi) – NSÍ Runavík (feröeri) 3-0 és 3-0, tj.: a Differdange 6-0-val.
Levadia Tallinn (észt) – Siauliai (litván) 1-0 és 1-2, tj.: a Levadia 2-2-vel, idegenben lőtt góllal.
Sirak (örmény) – Rudar Pljevlja (montenegrói) 1-0 és 1-1, tj.: a Sirak 2-1-gyel.
Celje (szlovén) – Dacia Chisinau (moldovai) 0-1 és 0-1, tj.: a Dacia 2-0-val.
Daugava (lett) – Suduva Marijampole (litván) 1-0 és 2-3, tj.: a Suduva 3-3-mal, idegenben lőtt góllal.
Gomel (fehérorosz) – Víkingur Göta (feröeri) 6-0 és 4-0, tj.: a Gomel 10-0-val.
FH Hafnarfjördur (izlandi) – Eschen/Mauren (liechtensteini) 2-1 és 1-0, tj.: az FH 3-1-gyel.
Metalurg Szkopje (macedón) – Birkirkara (máltai) 2-2 és 0-0, tj.: Metalurg 2-2-vel, idegenben lőtt góllal.
Zeta (montenegrói) – Pjunyik (örmény) 1-2 és 1-2, tj.: a Pjunyik 4-2-vel.
Teuta Durrës (albán) – Metalurgi Rusztavi (grúz) 0-3 és 1-6, tj.: a Rusztavi 9-1-gyel.
EB/Streymur (feröeri) – Gandzaszar (örmény) 3-1 és 0-2, tj.: a Gandsaszar 3-3-mal, idegenben lőtt góllal.
Metalurgs Liepaja (lett) – La Fiorita (San Marinó-i) 2-0 és 4-0, tj.: a Liepaja 6-0-val.
Skendija (macedón) – Portadown (északír) 0-0 és 1-2, tj.: a Portadown 2-1-gyel.
Crusaders (északír) – Rosenborg Trondheim (norvég) 0-3 és 0-1, tj.: a Rosenborg 4-0-val.