Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A háziorvosi szak, jelenlegi alulértékeltsége és a családorvosok számának drámai csökkenése ellenére, kulcsfontosságú a minőségi betegellátásban.
A háziorvosi praxis igen mozgalmas hely. Az interakciósűrűség, a patológia változatossága, az adminisztratív és technostressz, frusztráló kommunikációs helyzetek mind óriási megterhelést rónak a családorvosra és a rendelő egész személyzetére. Bármilyen tévedés, legyen az orvosi műhiba, a pácienssel való nem megfelelő bánásmód, téves kommunikáció, döntő módon negatívan befolyásolhatja a beteg prognózisát, de akár a páciens életébe is kerülhet.
A családorvos rezidensek képzésének fontos része kell legyen az orvosi tévedések megelőzésének, illetve korai felismerésének elsajátítása. A Szent Balázs Alapítvány Primum nil nocere, orvosi tévedések és azok megelőzése konferencián tartott műhelymunkámon fiatal orvosoknak, családorvos rezidenseknek és egyetemistáknak mutattam be néhány olyan gyakori helyzetet, amikor a tévedés veszélye fokozottan fennáll.
A háziorvos tevékenysége során számtalan stresszhelyzettel kell szembenézzen: sokszor napi 50-60, vagy akár még több páciens jön be a rendelőbe, különböző életkorúak, a csecsemőtől az idősig, néha nagyon súlyos, krízisben levő betegek, nem kooperáló, olykor aggresszív vagy pszichés problémákkal küzdő emberek. A megterhelő adminisztrációs feladatok, a rendelő szervezéséből adódó problémák, amelyekre olykor rátevődhetnek az orvos magánéleti problémái, súlyos kríziseket okozhatnak. Ezeknek a helyzeteknek a kezelését is meg kell tanulniuk a jövendő családorvosoknak.
Az egyik leggyakoribb hibalehetőség a gyógyszerinterakciók elnézése. Banális, recept nélkül kapható gyógyszereknek is lehet számtalan ellenjavallatuk. Ártalmatlannak tűnő táplálékkiegészítők kölcsönhatásba léphetnek számos gyógyszerrel, ezekről a betegek nem beszélnek, mert nem tartják fontosnak, van, hogy többször is rá kell kérdezni, csak akkor jut eszükbe.
A várható élettartam növekedésével egyre gyakoribb a multimorbiditás, többszörös megbetegedés. Idős betegeink számos gyógyszert szednek, akut betegségek tevődnek rá a krónikus problémákra, ami még tovább bonyolítja a helyzetet.
Az orvos–beteg kommunikáció számtalan tévedési lehetőséget rejt. Bálint Mihály magyar származású orvos és pszichoanalitikus szavait idézve: „az általános orvosi gyakorlatban a leggyakrabban alkalmazott gyógyszer az orvos maga, azaz nem csupán az orvosság vagy a különféle pirulák számítanak, hanem az a mód is, ahogyan azt az orvos a betegnek adja, valójában az egész légkör, amelyben a gyógyszert adják és kapják”.
A rossz hírek közlésének módja döntően befolyásolhatja a beteg hozzáállását, a kezelés elfogadását, a súlyos betegségek prognózisát vagy a gyász feldolgozását. Sajnos az orvosi egyetemeken nem mindig helyeznek megfelelő hangsúlyt ennek a technikának a megfelelő elsajátítására, pedig a megfelelően előkészített, támogató légkörben zajló, a beteg aktuális lelkiállapotára és értelmi szintjére szabott információ átadása kulcsfontosságú.
Az optimista hozzáállás eltúlzása, a toxikus pozitivitás szégyenérzetet, a negatív érzések elnyomását okozza. A háziorvos toxikus pozitivitása megakadályozza az őszinte kommunikáción alapuló orvos–beteg kapcsolat kialakulását.
Sok esetben a betegség, az emberi szenvedés megközelítése lehet téves. Ha csak a jól definiálható szervi okokkal rendelkező betegségeket tekintjük valódinak, azok a betegek, akik tünetei hátterében nem áll szervi elváltozás, szimulánsnak, pszichiátriai betegnek vagy megmagyarázhatatlan kórképben szenvedőnek minősülnek. Ezek a pszichoszomatikus kórképek a George Engel által javasolt biopszichoszociális modell alkalmazásával közelíthetők meg helyesen. A modell „figyelembe veszi az érzelmek és a szervezetben lezajló folyamatok egységét, ráadásul azt sem téveszti szem elől, hogy mindkettő dinamikus folyamat, amely a személyestől a kulturálisig kapcsolatok kontextusában bomlik ki.” (Máté Gábor)
A Wabi Sabi elv szerint a sérült, többé már nem tökéletes tárgyak megjavításuk után jobbak lesznek, mint előtte. A háziorvos tevékenysége minden egyes tévedési lehetőség megismerése által tökéletesedik, hiszen így nyílik lehetőség az orvosi hibák megelőzésére, a betegellátás minőségének javítására.