2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A közvetlen szomszédunkban háború dúl, félelmetes helyzet, amivel a mai kiskorú gyerekek szülei eddig még nem szembesültek. Nagy a bizonytalanság, mindenki erről beszél, a médiából áradnak felénk a biztonságérzetünket megingató hírek, képsorokat látni szétszakadt családokról, szeretteiket, életüket, otthonukat hátrahagyó, egy táskával az ismeretlenbe menekülő nőkről és gyerekekről. Mindez a felnőttet is megviseli, nemhogy a gyerekeket, ezért rendkívül fontos, hogy beszéljünk velük erről, mert az iskolában vagy a barátoktól hallanak a háborúról. Hogy mit és mennyit mondjunk nekik róla, kezdeményezze-e a szülő a beszélgetést, vagy csak akkor hozzuk szóba, ha kérdezni kezd, erről beszélgettünk Nagy Laura gyermekpszichológussal, a maros- vásárhelyi Noé Pszichocenter szakemberével. 


Nagy Laura 



A hírekből ez árad, az utcán mindenki arról beszél, hogy a szomszéd országban háború dúl. Kisgyerekes szülőként nagy dilemma, hogy szóba hozzuk-e a gyerek előtt a riasztó eseményeket, vagy inkább ne beszéljünk róla, csak akkor, ha ő kezd kérdezősködni.

 – Manapság már tudjuk, hogy a titkolózás mérgezi a gyermekek lelkét, mivel ők teljesen azonosulni tudnak a mi lelkiállapotunkkal. Nem azzal védjük meg a gyerekeinket, hogy elhallgatjuk a helyzetet, hanem azzal, hogy biztosítjuk őt afelől, hogy ránk bármikor számíthat, hozzánk bármikor fordulhat a kérdéseivel, aggodalmaival. 

Azt gondolom, hogy jobb, ha a gyerek – bármely korosztályhoz tartozzon is – először a szülőtől szerez tudomást az aktuális helyzetről, mivel úgyis hall valahol róla. Ha nem mi mesélünk neki a történtekről, természetesen az életkorának megfelelően, megszűrve, akkor a hiányos információkat ő maga egészíti ki a képzelete segítségével, és ez nagyobb szorongást okozhat benne. 

Természetesen nem kell elárasztani a gyereket az összes, részletekbe menő információkkal, nem kell a saját aggodalmainkról beszélnünk neki, de biztosíthatjuk afelől, hogy ami most történik, annak a megoldása, helyreállítása a felnőttek feladata. Figyeljünk a gyermek reakciójára, és észre fogjuk venni, hogy mennyi az, amit be tud fogadni a témáról. Ha azt látjuk, hogy például a beszélgetés közben is mással foglalatoskodik, elkezd játszani, akkor valószínűleg elégséges volt számára a magyarázat. 

 – Milyen életkorban mit és mennyit mondjunk a gyereknek a háborús helyzetről, mi az, amit megért belőle?

 – Vegyük figyelembe az élet-korát, és ahhoz alakítsuk a mondanivalónkat. Óvodáskorban a gyerekek még nem értik a konkrét fogalmakat, mint a háború vagy a halál. Az ő elméjükben semminek sincs véglegesen vége, minden újrakezdhető, erre mondjuk, hogy mágikus gondkodással rendelkeznek ebben az életkorban. Egy óvodáskorú gyereknek sokat segít a mesevilág, hasonlíthatjuk a helyzetet a mesékben történtekhez, amikor a jó és a rossz erők összecsapnak. A felnőttek világában a „háború, tankok, fegyverek” szavaknak negatív jelentésük van, de az óvodás, kisiskolás gyermek számára nem társulnak szörnyű képekkel, egyszerűen a jó vagy a rossz értékeket képviselik, így a mi feladatunk, hogy ezeket a fogalmakat a gyerek életkorának megfelelően megmagyarázzuk, jelentéssel töltsük meg. Fel kell legyünk készülve arra is, hogy szóba kerül a halál, ennek a gondolata is megfogalmazódik a gyermekben, amire magyarázatot kell adnunk. Segítsünk gyerme-künknek kifejezni az érzéseit, gondolatait, félelmeit játékkal, rajzolással, bábozással.


Fotó: Nagy Tibor 



Nagyobb gyerekeknél, akik már hozzáférnek a világhálón lévő tartalmakhoz, nehezebb megszűrni az információkat, és biztonságot nyújtani szülőként, mivel ők már találkozhatnak az interneten, a médiában olyan képekkel, információkkal, amelyek nem az életkoruknak megfelelőek. Beszélnünk kell velük arról, hogy nem minden hírforrás megbízható az interneten. Kérjük meg őket, hogy amikor felkavaró híreket hallanak, látnak, először beszéljék meg velünk, szülőkkel, hogy együtt próbáljuk kiszűrni az álhíreket. Ezzel a korosztállyal már beszélhetünk arról, hogy mi az, amiben segíteni tudunk az érintetteknek. 

 – Milyen veszélyekkel jár, ha – gondolok itt elsősorban a kisebb, akár elemista – nem hozzuk szóba otthon, hogy ne aggódjon feleslegesen, de esetleg az osztálytársaktól értesül a helyzetről?

 – Kisiskoláskorban a gyerekek örülnek annak, ha a szülők fontos dolgokról beszélnek velük, mint például a háború, viszont oda kell figyelnünk, hogy mit osztunk meg velük. Meg kell értetnünk velük, hogy mindazok ellenére, amit az iskolában, a kortársaktól vagy a híradóból hallanak, ők biztonságban vannak mellettünk. Magyarázzuk el, hogy a híreket meg kell szűrnünk, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy hitelesek, mielőtt elhisszük. 

 – Mi magunk is félünk, hiszen nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, és semmiféle befolyásunk nincs a helyzet alakulására. Ilyen körülmények között hogy beszélgessen erről a témáról a gyerekkel a szülő úgy, hogy ne ijessze meg? 

 – A gyerek mentális egészsége a mi lelkiállapotunktól függ, ezért fontos, hogy magunkra is figyeljünk. Szűrjük meg mi magunk is az információkat, a híreket, nézzük meg, hogy a látottak, hallottak biztos forrásból származnak-e. 

Fontosnak tartom, hogy mielőtt a gyerekünkkel ezekről az eseményekről beszélünk, saját magunkat nyugtassuk meg. Természetes, hogy ilyen bizonytalan helyzetben mi is rettegünk, arra kell fókuszálnunk, hogy mi az, amit kontroll alatt tudunk tartani, mert ez az, ami segít a szorongás leküzdésében. Lehetőleg tartsuk meg a megszokott ritmusunkat, rutinjainkat. Ha sikerül a mindennapjaink megszokott kerékvágásában maradnunk, a saját lelkivilágunkat is védjük valamelyest a folyamatosan felénk áramló rémhírektől. Nagyon fontos, hogy a gyerekeink számára érzelmileg elérhetők legyünk, és hogy érezzék: hitelesek vagyunk.

 – Hogyan nyugtassuk meg, ha azt mondja a gyerek, fél attól, hogy ő meg a családja is veszélybe kerülhet?

 – Mondhatjuk azt neki, hogy biztonságban vagyunk, hogy távol van tőlünk a háború. A holnapon fölösleges aggódnunk, örüljünk, hogy jól vagyunk, biztonságban vagyunk. Tegyük meg, amit ma tenni tudunk, segítsünk, ahogy lehetőségünk engedi, és értessük meg a gyerekkel, hogy attól, mert háború dúl mellettünk, hálásak lehetünk azért, amink van, örülhetünk, és ez nem szabad lelkiismeret-furdalással eltöltsön bennünket. Nem bűn jól érezni magunkat, viccelődni, mert ezzel is segíthetünk magunknak a feszültségoldásban.


Fotó: Nagy Tibor 




A téma kapcsán február végén az UNICEF gyermekjogvédelmi szervezet is közleményben fogalmazott meg néhány hasznos tanácsot arról, hogy miként tálalják a szülők a jelenlegi helyzettel kapcsolatos információkat a gyerekeknek. 

„Az ukrán válság kirobbanása további kihívást jelent a hazai gyerekek mentális egészsége szempontjából is – várhatóan csak tovább terheli a két éve tartó világjárvány okozta rossz lelkiállapotukat. Ne csodálkozzunk, ha ez látszani fog a viselkedésükön. Legyünk velük türelmesek.

A gyerekek között is biztosan téma lesz a háború, ezért fontos, hogy otthon is beszéljünk erről, ne csak a kortársaktól informálódjanak.

A gyerekeknek joguk van tudni, hogy mi történik a világban, ezért, ha kérdéseket tesznek fel, mindenképpen válaszoljunk. Figyeljük meg, mire kíváncsiak, és érezzük meg, mennyit bírnak befogadni, életkoruk és érettségük alapján.

A szülők félelmei, valamint a túl sok információ a különböző médiumokból nem tartozik rájuk, mert nem értik, nem tudják feldolgozni, csak a szorongásukat növeli. A háborús képek megijesztik, traumatizálhatják a gyerekeket, ilyeneket semmiképp ne mutassunk nekik, ahogyan a híradót se nézzük együtt. Mondjuk el, hogy a világ vezetői azon vannak, hogy a helyzet minél hamarabb és békésen megoldódjon, mindenki arra törekszik, hogy ez egy rövid időszak legyen, mindenki ezt szeretné. Mesélhetünk a gyerekünknek olyan nehéz helyzetekről, amelyeket az emberek leküzdöttek, vagy felidézhetünk olyan korábbi, ijesztő életeseményt, amelyen túljutottunk. Beszélgethetünk arról, hogyan győztük le félelmeinket, aggodalmainkat. A kisgyerekek nem értik a bonyolult geopolitikai összefüggéseket (ahogy gyakran mi sem), ezért ne moralizáljunk, ne ítélkezzünk. A bizonytalan, szorongásos időszakokban a gyerekeknek az a legfontosabb, hogy érezzék a törődést, legyünk együtt sokat, csináljunk olyan programokat, amelyek során levezethetjük a feszültséget, feltöltődhetünk. Sose felejtsük el, hogy a gyerek úgy van, ahogy mi, mi se keltsünk fölösleges pánikot, ne dramatizáljunk, és gondoljunk a saját lelki egészségünkre is. Választhatunk nekik olyan mesét, ami segít feldolgozni az ilyen típusú helyzeteket.”

(unicef.hu)