Hobbi napi egy csomag cigaretta árából?

A gazda kinyitja az egyik ajtaját, huss, kirepülnek, majd egy-két kör után visszatelepednek a galambdúc tetejére és a filagóriára, ahol Hegyi Mihállyal, Szováta alpolgármesterével beszélgetünk, aki szabadidejében postagalambokat tenyészt és versenyeztet.

Fotó: Nagy Tibor

A turbékolás irányába megyünk a gyönyörű, arborétumhoz hasonló udvaron. Hamarosan elérjük a galambdúcokat, ahol szebbnél szebb galambok súgnak-búgnak. A gazda kinyitja az egyik ajtaját, huss, kirepülnek, majd egy-két kör után visszatelepednek a galambdúc tetejére és a filagóriára, ahol Hegyi Mihállyal, Szováta alpolgármesterével beszélgetünk, aki szabadidejében postagalambokat tenyészt és versenyeztet.

– Miből áll a versenyzés? – kezdjük a beszélgetést.

– A Román Postagalamb-szövetség keretében szervezik a versenyeket. Minden megye külön versenyt szervez, a hosszabb utakra csatlakozik akár négy-öt, esetleg több megye is. Általában április utolsó hétvégéjén indul a versenyzés, és augusztus első hétvégén jár le a versenyszezon, ami tizenhat-tizenhét, akár húsz útból is áll. Hétvégeken mindenki felpakol egy speciális galambszállító teherautóra bizonyos számú galambot, elviszi, s másnap reggel fölereszti. Mindenkinek van GPS-e az autón, és a dúca is pontosan le van mérve. Amelyik galamb jobb méter/percet teljesít, az az első. És arra kap egy bizonyos pontszámot. Amelyik ősszel a legkisebb hibapontot érte el, az lesz a bajnok. Van megyei területi és országos kiértékelő, ahol összesítik a megyék eredményeit, a legjobb galambokat egy országos kiállítás keretében díjazzák, és részt vesznek az olimpián.

– Most július közepe van. Ez már a döntő szakasz?

– Nem nevezném döntőnek. Van tizenhat verseny, de a galambok nem gépek, pihentetni kell őket. Olyan ez is, mint az olimpia. Vannak sportolók, akik a száz méter sprintet szaladják, ezek általában nagy négerek, és vannak a kicsi vékony etiópok, akiről, ha nem tudnád, kicsodák, ki sem találnád, hogy sportolók, de aki felveszik a ritmust és végigszaladják a 42 kilométert. Itt is úgy van, hogy bizonyos versenyekre más-más galambtípust, más-más fajtát – persze mindegyik postagalamb – küldünk.

A galamb mindig csak visszafele jön

A galamb mindig csak visszafele jön, soha nem megy, azt használjuk ki, hogy a galambnak honvágya van, siet haza a dúcába, ahol jól érzi magát – mesél az alpolgármester. – A verseny is erről szól. Pénteken délután felpakoljuk egy teherautóra, elmegyünk például Budapestig, és reggel, amikor a nap felkel, elengedjük. Leírnak egypár kört, s mindegyik eltűz az otthona felé. Amelyik egyenesebb utat tud magának találni, az ér hamarabb haza. Ha légvonalban Budapest – Szováta 423 kilométer, akkor az a fontos, hogy minél kevesebbet kerüljön. Mert veszít azzal. Elsősorban a feje kell jó legyen. Az edzés is azt az aranyszabályt követi, hogy mindent megadni és megkövetelni.

– Miből áll az edzés?

– Kieresztünk X számú fiatal galambot, és amikor már csapatban vannak és köröznek, legalább egy órát a levegőben bírnak ülni, akkor elvisszük 10 kilométerre és hazaeresztjük őket. Pár nap múlva elvisszük húsz, majd negyven kilométerre, és így tovább. A galamb megérti, hogy haza kell jönnie.

– Hogyan tudják az irányt? Az ösztöneikre hagyatkoznak?

– Az ösztöneiket használjuk ki. Egyszer haza kell jönniük. Utána lehet egy kicsit emberi beavatkozásokkal, huncutságokkal motiválni. Aki jobban tudja motiválni a madarát, az a nyerő.

– Mivel lehet egy galambot motiválni?

– A galamb monogám. Ha van egy társa, ahhoz hű marad. Ha eltűnik a társa, 7-10 nap alatt elfelejti, és talál magának egy másik, egyedülálló galambot, de csak dúcon belül. Nem megy el más dúcba párosodni. Ezt használjuk ki: azzal a tudattal repüljön, hogy otthon várja a párja.

Özvegység mint motiválás

– Vannak-e valamiféle versenyzési technikák?

– A hagyományos technológia a természetes módszer. Azaz ott van a hím és a tojó, nevelnek egy fiókát. Amikor a fióka kirepül, költi a következőt. Arra kell törekedni a versenyzésben, hogy folyamatosan legyen fiatal alatta, mert ha már egy hónapos a fióka, abba rengeteg táplálékot belenyom, emiatt nincs kondíciója, nem igazán repül, folyamatosan kakasol, amivel szintén energiát veszít. A hím is, a tojó is. Ezért a versenyzők zöme átállt az úgynevezett özvegységi módszerre. Ami abból áll, hogy hét közben külön van a tojó a hímtől, és mielőtt útnak indulna, tíz percre megmutatjuk őket egymásnak, hogy egy kicsit tüzesedjenek fel, azzal be a kosárba, elvisszük útra, majd mikor hazaérkeznek, az a fizetség, hogy ott várja a tojó a fészekben. Ez motiválja, hogy siessen haza. Másként hazajön, de kényelmesen, lassan, vitorlázva. Viszont itt a másodpercek is számítanak. Máskor pedig, mielőtt versenyre menne a galamb, beleteszünk egy műtojásba egy bogarat, éjjel belopjuk alá, a bogár mozgolódik és a galamb azt hiszi, bújik ki a kicsinye. Ettől begerjed, s másnap siet haza, mert ha kibújik a kicsi, és nincs aki megetesse, elpusztul.

– Érdekes pszichológia...

– Az özvegységi módszer kényelmesebb, mert nem találkoznak, pihen a galamb, és nincs probléma a tojókkal sem. Mert ha tojás képződik benne, tágulni kezd a csontrendszere, és akkor azelőtt egy héttel már nem lehet versenyeztetni.

Nagyon nehéz megfelelő egészségi állapotban tartani a galambot. Sajnos, sokféle betegség felütötte a fejét. Hiába próbálok itthon odafigyelni az úgynevezett preventív kezelésekkel – féregtelenítés, légzőszervi megbetegedések megelőzése, időnként megkapják a védőoltásokat is –, mert amikor pár ezer galambot ugyanabba a légtérbe felpakolnak, s két napig viszik, mint most is, Németországig, összeszedik egymástól a különböző vírusokat. Ezért, ahogy hazaérkezik a galamb, az első egy-két napon belül ki kell takarítani, mielőtt a baktérium vagy vírus megerősödne. Ez nehéz. Igazából az lenne szép, hogy gyógyszerezés nélkül történjék az egész.

– Milyen gyógymódok léteznek?

– Amennyiben lehet, természetes gyógymódokat alkalmazok, fokhagymacikk, almaecet az alap, mert savas közegben nem fejlődnek a baktériumok. Az adag egy fél liter almaecet, egy fej vöröshagyma és egy fej fokhagyma. Összedarálom, adok hozzá egy kanál mézet, s ebből hetente kétszer-háromszor kapnak egy liter vízbe egy evőkanálnyit. A fokhagyma nagyon jó antibiotikum, és az almaecetnek köszönhetően nem fejlődnek a baktériumok. De ez nem elegendő, havonta egyszer 3-5 napos kezelést is tartok.

Galambmaraton

– Mit jelent a galambmaratoni verseny?

– Maratonra egyrészt oda való galambok kellenek. Egy galamb napi átlaga 60 km/óra, rövid távon 90, de akár 100 kilométert is tud repülni. Ha csak Kolozsvárról röptetünk Szovátáig, 1 óra 20 perc alatt jön haza. A maratonos galamb olyan, mint az etióp hosszútávfutó: felveszi a 60-70 kilométeres sebességet, és azt tartja. Ha reggel 6-kor elengedik 1000 kilométerről, estére hazajön.

– Hogyan lehet kondícióban tartani a versenygalambot?

– Az említetteken kívül etetéssel. Nem csak annyiból áll, hogy eléje szórom a gabonát, és aztán eszik, amennyi jólesik. Úgy kell etetni hétfőtől péntekig, hogy az energiabomba szombatra robbanjon, szombaton legyen kedve repülni. Ha hétfőn-kedden bőven etetem, szerdán a ketrecet fogja szétverni, de csütörtökre már lanyhul az energiája. Szombaton hazajön, de nem fogja eltépni a hámot. Az etetés is attól függ, milyen verseny lesz, milyen magkompozíciókat adunk. Kicsit rá kell segíteni, akárcsak a performáns sportolók esetében vitaminokkal, különböző aminosavakkal, probiotikumokkal, teljesítményfokozókkal, szőlőcukorral, hogy a következő héten tudjam röptetni. Ha szombaton hazaérkezik, a következő héten rendbe kell tenni a galambot. Kicsit föl kell tuningolni, hogy ne legyen izomláza.

– Hány galamb van ebben a galambdúcban?

– Százötven körül.

– Honnan jött az ötlet vagy az indíttatás?

– 1998-ban kaptam ajándékba két kacagógerlét. Az udvaron készítettem egy kicsi dúcot, kiengedtem őket. Az egyik elment, többet nem láttam, a másik pár napon keresztül visszajárt. Aztán ajánlották a postagalambokat. Vettem négy fiókát, s próbáltam röptetni. Még szórakoztam is, elvittem valameddig, elengedtem, s mire hazajöttem, itthon voltak. Élveztem magát a gondolatot. Volt itt egy nagyszerű ember, aki rengeteget tett a román postagalambászatért, Öcsi bácsi – pár éve meghalt – és Gál Gábor bácsi. A '80-as években, mondhatni, uralták az országos versenyeket. Öcsi bácsitól vásároltam én is négy darab fiatal galambot, majd még kettőt. Teljesen véletlenül, 2000-ben itt volt a szikszói testvérváros delegációja, beszélgetünk, s egyszer látom, hogy az egyik srácnak van egy postagalamb-kitűzője. Kiderült, az ország egyik legsikeresebb postagalambásza. Beszélgetni kezdtünk, a szikszói napok alkalmával elmentünk hozzá. Pont egy szombati napon, verseny volt, addig azt sem tudtam, miből áll, s ott láttam, mi történik.

– Minden hobbi pénzbe kerül. Van ebből haszna is vagy tényleg csak hobbi?

– Haszon nincs, de ugyanannyiból galambászok, mintha cigarettáznék. Persze, minden hobbi pénzbe kerül. De a napi egy csomag cigaretta árából vígan galambászok. Egy galamb egy év alatt tíz kiló takarmányt eszik meg. A galambokat meg minden évben lefelezzük. Ha 80 galambbal indulok szezon előtt versenyre, a szezon végére marad kb. 40.

– Ami mit jelent? Nem jönnek haza?

– Ez is benne van a pakliban. Van úgy, hogy öt év múlva jön haza, mert eltéved, legyengül, éhes, szomjas. Hozzá van szokva, hogy az ember eteti, ahogy meglátja, hogy köröznek a galambok, csatlakozik, leszáll. Akkor megfogják, s többé nem engedik el. Internetes kalózkodás is folyik. Amelyik galambnak elektromos rögzítőrendszere van, az már valamilyen szinten bizonyított. S ha látják az eredményeket, befogják. Vagy elpusztulhat.

Hét végén várom haza őket

– Mennyit kell foglalkozni velük?

– Eléggé időigényes, naponta legalább egy órát kell foglalkozni velük. Hét végén többet, legtöbbször várom haza őket. Közben füvet nyírok, teszek-veszek a kertben.

– Hogyan tudnak tájékozódni?

– Még nem fejtették meg, mi a titka, hogy a galamb ilyen jól tájékozódik, csak feltételezések vannak. Azt bebizonyították, hogy szaglás nélkül nem tudnak hazajönni. Egyik autóban vittek száz bejáratott galambot, a ládájukba naftalintablettákat tettek, egy másik autóban ugyanannyit vittek tabletta nélkül. Elvitték őket 300 kilométerre. Ahol nem volt naftalin, azok időre hazajöttek, a naftalinosok estére szállingóztak haza, annyira megzavarta őket a szag. A galamb, mikor éjjel viszik, memorizálja, amikor egy fenyvesen mennek át vagy búzatáblán, ennek alapján pergeti vissza az utat.

De láttam olyant is, hogy beteszik egy kis ládába, aminek egyik fala egy képernyő. Van két etető. Úgy működik, hogy ezer fotót forgatnak körbe, úgy szoktatják az etetőkhöz. A galamb egy óra után 900-at eltalál az ezerből.

Ha nincs napfény, akkor nagyon nehezen tájékozódik. A galamb a nap állása szerint tájékozódik, borús időben megzavarodik. Főleg nagy távolságokon. Szovátán nehéz versenyezni, mert van az úgynevezett mágnesjelenség, vonzásfék. Mondjuk Segesvárról felpakolnak 2 ezer galambot, ugyanannyit Régenből, Szovátáról 80-at, a tömegvonzás elviszi őket. Vagy Segesvár, vagy Régen felé. Látom, amikor várom a galambot. Ha Segesvár felől jön, akkor már veszítettem, ugyanúgy, ha a Bekecs felől jön. De a galambok követik az autópályákat, folyamokat, folyókat, nézik, merre mennek.

– Nyertek-e a galambjai versenyeket?

– Ott tartok, hogy nagyjából áll a mérleg. Volt néhány sikeres szezonom, voltak jó versenyeim, fogtam első helyeket is. Persze veszítettem is.

– Megeszi a galambhúst?

– Nem, soha nem ettem galambot. Ismerem, sajnálom őket. Persze, galambászberkekben majdnem mindenki eszi, hiszen finom, tápláló a húsa.

– Meddig tervezi ezt csinálni?

– Nem tudom az életemet elképzelni galambturbékolás nélkül. Ha úgy hozza az élet, hogy nem lesz időm rájuk, akkor nem fogok versenyezni, de úgyis fogok egypár darabot tartani, hogy a ház körül röpködjenek.