Híres erdélyi magyarok
Februári évfordulók, 2014
Februári évfordulók, 2014
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
1. PERÉNYI IMRE (? – 1519. febr. 5.): nádor (1504 – 1519). Apja ~ István, első felesége Báthori Magdolna, tőle született fiai a Mohácsnál elesett ~ Ferenc váradi püspök és az 1526 után nagy szerepet játszott ~ Péter. Második felesége Kanizsai Dorottya. Az apjától 1471-ben elkobozott birtokokat még I. Mátyás neki adta. 1498-tól II. Ulászló főasztalnokmestere; 1504-ben Szatmáry György kancellár segítségével nádor lett. Az ún. udvari párt egyik vezetője, az 1505-ös országgyűlésen ellenezte az idegen uralkodók választását eltiltó határozatot (később kénytelenségből aláírta). 1509-ben a király távollétében teljhatalmú kormányzó, 1512–13-ban Beriszló Péterrel rövid ideig horvát báni címet is viselt; 1513-ban Szapolyai Jánossal országos főkapitánnyá választották. 1515-ben jelentős szerepet játszott az Ulászló és Miksa császár között a Habsburgok örökösödését biztosítani kívánó egyezség létrejöttében, ezért az előbbitől birtokadományokat, az utóbbitól 1517-ben birodalmi hercegi címet kapott. Egyike azoknak, akik az 1518-as országgyűlési határozatnak megfelelően a kezükre jutott királyi birtokokat – ellenszolgáltatás fejében – visszaadták.
2. HORVÁTH FERENC (?, 1654 – Isztambul, 1723. febr.): kuruc diplomata. Köznemesi család sarja. Thököly híve, urát törökországi bujdosásába is elkísérte. Valószínűleg 1701-ben tért vissza Erdélybe. 1705. okt.-től 1711-ig Rákóczi isztambuli rezidense. A szatmári békét nem fogadta el, Törökországban maradt. Haláláig a bujdosók portai megbízottja.
3. BERDE MÁRIA JULIANNA, RÓTH JENŐNÉ (Kackó, 1889. febr. 5 – Kolozsvár, 1949. febr. 20.): író, költő. A kolozsvári egyetemen 1912-ben bölcsészdoktori, 1917-ben tanári oklevelet szerzett. Nagyenyeden, Marosvásárhelyen tanított, közben 1923-ban a romántanári képesítést is elnyerte. Később Nagyváradra került. 1919-től az Erdélyi Irodalmi Társaság, 1920-tól a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja. 1920-21-ben a Zord Idő c. folyóirat szerkesztője. Az I. világháború előtt jelentkezett verseivel, majd az erdélyi magyar irodalmi élet számottevő alakja lett. Ő az Erdélyi Helikon és a marosvécsi találkozók ötletgazdája. Regényeiben saját korának problémáit reális szemlélettel, igényes írói eszközökkel tárta fel. Több színdarabot is írt, kiadott egy székely népmesegyűjteményt; versei, elbeszélései német, francia és román nyelven is megjelentek. Műfordításai is fontosak, pl. Ion Creangă néhány írását ültette át magyar nyelvre. Fontos művei: Bacsányi-Baumberg Gabriella (Kolozsvár, 1912); Versek (Bp., 1913); Az örök film (r., Bp., 1917); Haláltánc (r., Bp., 1924); A szent szégyen (r., Marosvásárhely, 1925); Romuald és Adriana (r:, Berlin, 1927, elnyerte az MTA Ormódy Amália-díját); Földindulás (r., Kolozsvár, 1929); Seherezáde himnusza (versek, Bp., 1929); Szentségvivők (r., I-II, Nagyvárad, 1935); Tüzes kemence (r., Bp., 1936); A hajnal emberei (r., I-II, Bp., 1943).
Kuti Márta
(Folytatjuk)