Híres erdélyi magyarok
2013-12-06 15:17:08
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Decemberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS (1548. dec. 14. – Kolozsvár 1598 és 1607 között): unitárius lelkész, költő. 1575 őszéig Désen tartózkodott, majd néhány évig Tordán tanított, 1578-ban v. legkésőbb 1579 elején Kolozsváron iskolaigazgató lett. 1580-ban Gerenden tanított, majd – az egyházi vezetőséggel támadt nézeteltérése miatt – visszament Tordára tanítani. 1584 végén v. 1585 első felében Homoródszentpálon lett lelkész. 1598-ban még élt, az sem lehetetlen, hogy még 1607-ben is életben volt, és valószínűleg akkor Szenterzsébeten tartózkodott. Fontosabb művei: Három jeles főhadnagyoknak vetélkedések (Kolozsvár, 1576); Az ötödik része Mátyás király dolgainak (Kolozsvár, 1577); Szép história az tökéletes asszonyállatokról (Kolozsvár, 1577); Ez világi nagy sok zűrzavarról való ének (Kolozsvár, 1591); Aspasia asszony dolga... (Kolozsvár, 1591); Az nagy Castriot Györgynek... historiája... (Kolozsvár, 1592).
KÓS KÁROLY, Kosch (Temesvár, 1883. dec. 16. – Kolozsvár, 1977. aug. 25.): építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus. 1902-ben kezdte tanulmányait a bp.-i műegyetem általános mérnöki szakán, 2 év múlva átiratkozott az építészetre. 1907-ben szerzett diplomát, s megkezdte építészi tevékenységét (ref. parókia és imaház épülete Óbudán, Zrumeczky Dezsővel, 1908–09); római katolikus templom Zebegényben (1908–09); a bp.-i állatkert épületei (Zrumeczky Dezsővel, 1909–10); bp.-i Városmajor utcai iskolakomplexum (Györgyi Dénessel, 1910); Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyön (1911–12); kispesti munkás- és tisztviselőtelep központja (1912–13); református templom Kolozsvárt (1912-13); vármegyei közkórház Sepsiszentgyörgyön (1914). Tervező munkájában az erdélyi népművészet (elsősorban a kalotaszegi népi építészet) és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. Erdélyi építészeti kutató-vándorlásainak eredménye Erdély népének építőművészete c. műve. Maga illusztrálta az Atila királról ének c. balladás, históriás éneket (1909). A Magyar Mérnök és Építész Egylet Czigler-érmével tüntették ki Régi Kalotaszeg (1912) c. illusztrált építészeti tanulmányát. 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított. 1916 végén megbízást kapott Károly király koronázása díszleteinek tervezésére és kivitelezésére. Ezután állami ösztöndíjasként Isztambulba ment tanulmányútra (1917–18). Hazatérte után a bp.-i Iparművészeti Iskola építészeti tanszékére hívták, mégis inkább visszaköltözött Erdélybe, Sztánára. Alkalmi grafikai-nyomdai munkákkal és sztánai birtoka művelésével kereste kenyerét. Első novelláját A Gálok címmel a kolozsvári Keleti Újság közölte. Az erdélyi magyar politikai élet megszervezésében vállalt szerepet Kiáltó Szó c. röpiratával (1920), amit Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen írt. Szerepe volt az Erdélyi (későbbi nevén Magyar) Néppárt megalakításában. Megindította és szerkesztette a párt lapját, a Vasárnap c. képes politikai újságot (1922). 1924-ben megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig (1944) igazgatója volt. 1931-től szerkeszti az Erdélyi Helikont. Szolnay Sándor festőművésszel együtt megalakította és igazgatta megszűnéséig (1931–44) a romániai magyar képzőművészek szervezetét, a Barabás Miklós Céhet. Regényei és elbeszélései tárgyát legtöbbször Erdély múltjából merítette. Varju-nemzetség (1925) c. regénye a 17. sz.-i Erdély krónikája. Legjelentősebb regénye I. István királyról szól Az Országépítő címmel (1934). Színpadi változatát először a bp.-i Nemzeti Színház adta elő (1942). Budai Nagy Antal c. színművét (1936) 1937-ben bemutatta a bp.-i Vígszínház. 1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola tanáraként működött, mezőgazdasági építészetet tanított. Továbbra is foglalkozott építészeti tevékenységgel, tervezett templomokat Fejérden (felépült 1948-ban), lakóházakat és nyaralókat, restaurált középkori épületeket. Tervei szerint kezdték meg Kolozsvárt Mátyás király szülőházának restaurálását (1944). 1944 őszén Kolozsvárra menekült, mert sztánai otthonát kifosztották, kéziratait elpusztították. Újra politikai szerepet vállalt, a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöke (1945-46) és nemzetgyűlési képviselő (1946–48). Ugyanekkor az újjáalakult Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnök-igazgatója. A Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt (1948–49). Nyugdíjba vonulása után (1953) főleg irodalommal foglalkozott. A 14. sz.-i művész testvérpárról, Kolozsvári Mártonról és Györgyről tervezett regényét (részlete megjelent a kolozsvári Utunkban, 1954. 20. sz.) betegsége miatt nem fejezhette be. Utolsó évtizedeiben kiterjedt levelezést folytatott. Közreműködött személyesen is néhány restaurálási munkánál. Halála után kezdődött meg tervei alapján a sepsiszentgyörgyi múzeum bővítése. Építészként, grafikusként és íróként is maradandót alkotott. Grafikáit, sőt irodalmi műveit is az építészeti szemlélet, szigorú architektonikus szerkesztés jellemzi. Kitüntették a román Augusztus 23. Érdemrend első fokozatával (1974), és a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének első fokozatával (1974). – Fontos művei: Erdély (kultúrtörténeti vázlat, Kolozsvár, 1929); Kalotaszeg (Kolozsvár, 1932); Mezőgazdasági építészet (Kolozsvár, 1957); Hármaskönyv (szépírás, publicisztika, grafika, Bukarest, 1969); Kalotaszegi krónika (r.-ek, színművek, Varró János bevezetőjével, 1973).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
