Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-11-08 14:23:46
Novemberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
VENCZEL JÓZSEF (Csíkszereda, 1913. nov. 4 – Kolozsvár, 1972. márc. 16.): szociológus, egyetemi tanár. Kolozsvárott jogot végzett. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet statisztikai osztályának vezetője (1937–41) az Erdélyi Tudományos Intézet tanára (1941–46), a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán a szociológia és statisztika tanára (1946–48), az Erdélyi Múzeum levéltárának főlevéltárosa (1948–49). 1949-ben állását elvesztette. Halála előtt néhány évvel ismét visszatért a tudományos életbe, tanulmányokat tett közzé; a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem tudományos kutatója (1969–72) volt. Egyetemi hallgatóként kapcsolódott az Erdélyi Fiatalok falukutató mozgalmához, a Faluszeminárium s az Erdélyi Fiatalok szerkesztőségi tagja (1931–32), a kassai Új Élet erdélyi szerkesztője (1932–37), a Hitel c. folyóirat (1936–44) egyik szerkesztője. Az erdélyi földkérdéssel, demográfiával, a szociológia módszertanával foglalkozott. Dimitrie Gusti és az amerikai agrárszociológia eredményeit alapul véve kidolgozta az erdélyi magyar falukutatás gyakorlati módszereit. Vezette a bálványosváraljai szociológiai vizsgálatokat (1942). Cikkei és tanulmányai elsősorban a Hitelben és a Korunkban jelentek meg. Fontosabb művei: A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom (Kolozsvár, 1935); Öt Olt menti székely község népmozgalma (Kolozsvár, 1937); A falukutatás módszertanának vázlata (Kolozsvár, 1941).
ABT ANTAL (Rézbánya, 1828. nov. 4. v. 6. – Kolozsvár, 1902. ápr. 2.): fizikus, egyetemi tanár, a földmágnesesség kutatója. 1850–56 között mérnöki tanulmányokat folytatott, majd fizikát hallgatott Bécsben. 1871–72-ben az ungvári gimnáziumban, ill. a budai főgimnáziumban tanított. 1871–72-ben a pesti tudományegyetem kísérleti fizika tanszékén magántanár, 1872-től a kolozsvári egyetemen a kísérleti fizika első professzora, 1883–84-ben rektora. Több kísérleti fizikai tankönyvet írt. Cikkei az Annalen der Physikben (1900) jelentek meg. Kísérleti természettan (Kunzek nyomán, Pest, 1863); A föld delejességének meghatározása (Bp., 1878) c. művei fontosak.
DADAY LORÁND, írói nevén SZÉKELY MÓZES (Beszterce, 1893. nov. 6 – Dés, 1954. júl. 23.): író. Református teológiát végzett Kolozsvárt. 1924-ben a bp.-i egyetem bölcsészeti karán doktori oklevelet szerzett. Semesnyei birtokán gazdálkodott 1940-ig, 1944-ben Dés polgármestere, 1944 után az Utunk c. lap munkatársa Kovács Bálint álnéven. 1946-ban Désen középiskolai tanár volt. Művei: Zátony (r., 1930); A térkép (színjáték, bem. Belvárosi Színház, Bp., 1933); Csütörtök (r., 1935); Malomszeg (elb., 1954).
APOR ISTVÁN, gróf (Altorja, 1638 – Nagyszeben, 1704. nov. 10.): erdélyi nagybirtokos főúr. A Béldi-mozgalom idején Apafi fejedelem mellé állt, és ezzel megalapozta érvényesülését. 1679-ben I. Apafi Mihály követe a Portánál. 1685-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírája, 1690-ben Thökölyvel szemben a császári pártot támogatta, ezért I. Lipóttól 1693-ban bárói, 1696-ban grófi rangot kapott. 1693–1703 között erdélyi kincstartó, 1697-ben Torda vármegye főispánja. 1703-tól generális, Erdély fővezére. A Rákóczi-szabadságharcban a császár oldalán maradt. Nagy vagyont gyűjtött, az erdélyi ellenreformáció egyik fő támasza volt. Jelentős alapítványokat tett iskolák felvirágoztatására, a moldvai missziót is támogatta. Szerepe volt az erdélyi görög katolikus egyház életre hívásában is. 1697–98-i bécsi útjáról írt naplóját kiadta Bíró Vencel (Erdélyi Múz., 1930).
BALLA KÁROLY, BLAU (Ratosnya, 1913. nov. 10 – Kolozsvár, 1959. nov. 14.): író, újságíró. Elemi iskoláinak elvégzése után Bánffyhunyadon volt cipészinas, majd vándormuzsikus. Két osztályt végzett a kolozsvári Tarbut zsidó gimnáziumban. A 30-as években gyári munkás volt. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1944-ben deportálták, hazatérése után, 1945-ben a Világosság, 1946-tól az Igazság szerkesztőségében dolgozott. 1951-től a Művelődési Útmutató, 1957-től az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője volt. Regényeket, novellákat, színműveket publikált: Kényszerhaladás (Kolozsvár, 1934); Széles ösvényen (elb., Bukarest, 1949); Fény a hegyekben (elb., Bukarest, 1950.); Drága föld (elb., Bukarest, 1951); A testvériség jegyében (riport, Bukarest, 1952); A jel (elb., Bukarest, 1955); Vádolom magam (színmű, Bukarest, 1957); Mesterhegedű (elb., Bukarest, 1958); Miska (kisr., Bukarest, 1959); A legszebb emlék (válogatott írások, bev. Majtényi Erik, Bukarest, 1961).
FRIEDREICH ISTVÁN, írói nevén GÖRCSÖNI DÉNES (Gernyeszeg, 1878. nov. 11 – Bp., 1915. márc. 1.): újságíró. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a bp.-i egyetem bölcsészkarán végezte, majd Bp.-en községi reáliskolai tanár, 1904-től az Alkotmány munkatársa és a Katolikus Szemle rendszeres cikkírója. A század eleji klerikális sajtó és társadalmi mozgalmak egyik ismert alakja. Történelmi tanulmányokat, bírálatokat írt, társadalmi kérdésekkel foglalkozott. – Műve: Gr. Széchenyi István életrajza (II. Bp., 1914).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.