2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok (1000–1990)*

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.  

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

  

2.

5. ROZSNYAY MÁTYÁS (Szabadszállás, 1833. máj. 14. – Arad, 1895. aug. 5.): gyógyszerész. Egyetemi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte. 1861-től 1874-ig Zombán, majd Aradon volt gyógyszerész. Kinin gyógyszerkészítményt (Chininum tannicum insipidum) talált fel, melynek nincs keserű íze, s ezért elsősorban a gyermekgyógyászatban alkalmazzák. Találmányával, melyet nem szabadalmaztatott, elnyerte a magyar orvosok és természetvizsgálók fiumei nagygyűlésének pályadíját. Mint sakkszakértő is ismert nevet szerzett.

6. LÁDAI ISTVÁN, LÁDAY (Kecskemét, 1873. máj. 14. – Bukarest, 192?): jogi író, kodifikátor, igazságügyi népbiztos-helyettes. Jogi tanulmányok után bírósági szolgálatba lépett, 1902–19 között az igazságügy-minisztériumban teljesített szolgálatot (börtönügy, fiatalkorúak büntetőjoga) miniszteri tanácsosként. A Tanácsköztársaság alatt 1919. ápr. 5-ig igazságügyi népbiztos-helyettes, 1919. jún. 24-ig igazságügyi népbiztos; a Tanácsköztársaság bukása után Romániába költözött, ahol előbb Kolozsvárott, majd Bukarestben a Törvényelőkészítő Tanácsban működött. Kolozsvárott adta ki román nyelven az osztrák polgári törvénykönyv szövegét magyarázatokkal és bírói gyakorlattal, jogi folyóiratot is szerk.

7. VAJKAI AURÉL, WAGENHUBER (Kolozsvár, 1903. máj. 14. – Bp., 1987. nov. 29.): etnográfus, a történelemtudományok kandidátusa (1959), A Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán szerzett oklevelet (1927). Figyelme a népi művelődés, a paraszti kultúra felé fordult. Előbb Veszprémben, majd Keszthelyen volt múzeumi gyakornok, életmódkutatással foglalkozott. 1939-ben a bp.-i Néprajzi Múzeumban dolgozott. 1942-ben rövid ideig Kolozsvárott az Erdélyi Tudományos Intézetben Szabó T. Attila munkatársa volt. 1942–45-ben a Magyarságtudományi Intézetben, 1945-től 1949-ig a Néptudományi Intézetben tanár. 1946-tól 1948-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen volt előadó a néprajzi tanszéken. 1949-ben Veszprémbe költözött. Ő vetette meg a veszprémi Bakony Múzeum alapját (1949). A múzeum igazgatója 1955-ig, 1955-től 1965-ig, nyugdíjazásáig tudományos osztályvezető. Különösen vonzotta a népi orvoslás, a népi építkezés témája, ezekről számos cikke, tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban, napilapokban, irodalmi és hetilapokban. – Főbb művei: Adatok a Felföld népi orvoslásához (Bp., 1937); Adatok a népi orvosláshoz a Bakony-Balaton vidékén (Bp., 1939); Cserszegtomaj (Bp., 1939); Népi orvoslás a Borsa völgyében (Kolozsvár, 1943); A magyar népi építkezés és lakáskutatása (Bp., 1948); A balatonfelvidéki és Bakony vidéki falusi épületek a XVIII. századtól (Bp., 1957); A Bakony néprajza (Bp., 1959); Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Balatonmellék (Bp., 1964); Balaton (Bp., 1967, több kiadásban); Nagyvázsony (Veszprém, 1970).

8. DELLY SZABÓ GÉZA (Somogycsurgó, 1883. máj. 19. – Kolozsvár, 1961. nov. 1.): zeneszerző, karnagy. Zenei tanulmányait Csurgón a tanítóképzőn kezdte el, majd 1904-ben, Münchenben Max Regernél folytatta, onnan Kolozsvárra tért vissza. 1947-ig a lutheránus elemi iskolában tanított. Zenei tudását 1908-1910 között a kolozsvári Konzervatóriumban Farkas Ödönnél tökéletesítette, akinek magánkonzervatóriumában 1910-11-ben tanított. Több munkáskórus mellett a nyomdászok Gutenberg Kórusát és Zenekarát vezette. Kamara- és kórusműveket, zenepedagógiai munkákat írt. Bartók egyik legelső méltatója volt. Ifjúkori kísérletek után negyedhangos részleteket is találhatunk Sappho c. operájában (1917, Franz Grillparzer szövegére), majd visszatért az utóromantika zenei nyelvéhez. – Művei: B-A-B-A (szvit, 1922); Eredeti székely-csángó és kalotaszegi népdalok (Kolozsvár, 1925); Missa solemnis (1931); A solfege-tanítás új módszere (1933); Gradus ad Parnassum (hegedűiskola, 1939); A kortárs (zenés történelmi játék, 1952).

(Folytatjuk)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató