Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-05-10 11:54:17
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
2.
5. ROZSNYAY MÁTYÁS (Szabadszállás, 1833. máj. 14. – Arad, 1895. aug. 5.): gyógyszerész. Egyetemi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte. 1861-től 1874-ig Zombán, majd Aradon volt gyógyszerész. Kinin gyógyszerkészítményt (Chininum tannicum insipidum) talált fel, melynek nincs keserű íze, s ezért elsősorban a gyermekgyógyászatban alkalmazzák. Találmányával, melyet nem szabadalmaztatott, elnyerte a magyar orvosok és természetvizsgálók fiumei nagygyűlésének pályadíját. Mint sakkszakértő is ismert nevet szerzett.
6. LÁDAI ISTVÁN, LÁDAY (Kecskemét, 1873. máj. 14. – Bukarest, 192?): jogi író, kodifikátor, igazságügyi népbiztos-helyettes. Jogi tanulmányok után bírósági szolgálatba lépett, 1902–19 között az igazságügy-minisztériumban teljesített szolgálatot (börtönügy, fiatalkorúak büntetőjoga) miniszteri tanácsosként. A Tanácsköztársaság alatt 1919. ápr. 5-ig igazságügyi népbiztos-helyettes, 1919. jún. 24-ig igazságügyi népbiztos; a Tanácsköztársaság bukása után Romániába költözött, ahol előbb Kolozsvárott, majd Bukarestben a Törvényelőkészítő Tanácsban működött. Kolozsvárott adta ki román nyelven az osztrák polgári törvénykönyv szövegét magyarázatokkal és bírói gyakorlattal, jogi folyóiratot is szerk.
7. VAJKAI AURÉL, WAGENHUBER (Kolozsvár, 1903. máj. 14. – Bp., 1987. nov. 29.): etnográfus, a történelemtudományok kandidátusa (1959), A Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán szerzett oklevelet (1927). Figyelme a népi művelődés, a paraszti kultúra felé fordult. Előbb Veszprémben, majd Keszthelyen volt múzeumi gyakornok, életmódkutatással foglalkozott. 1939-ben a bp.-i Néprajzi Múzeumban dolgozott. 1942-ben rövid ideig Kolozsvárott az Erdélyi Tudományos Intézetben Szabó T. Attila munkatársa volt. 1942–45-ben a Magyarságtudományi Intézetben, 1945-től 1949-ig a Néptudományi Intézetben tanár. 1946-tól 1948-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen volt előadó a néprajzi tanszéken. 1949-ben Veszprémbe költözött. Ő vetette meg a veszprémi Bakony Múzeum alapját (1949). A múzeum igazgatója 1955-ig, 1955-től 1965-ig, nyugdíjazásáig tudományos osztályvezető. Különösen vonzotta a népi orvoslás, a népi építkezés témája, ezekről számos cikke, tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban, napilapokban, irodalmi és hetilapokban. – Főbb művei: Adatok a Felföld népi orvoslásához (Bp., 1937); Adatok a népi orvosláshoz a Bakony-Balaton vidékén (Bp., 1939); Cserszegtomaj (Bp., 1939); Népi orvoslás a Borsa völgyében (Kolozsvár, 1943); A magyar népi építkezés és lakáskutatása (Bp., 1948); A balatonfelvidéki és Bakony vidéki falusi épületek a XVIII. századtól (Bp., 1957); A Bakony néprajza (Bp., 1959); Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Balatonmellék (Bp., 1964); Balaton (Bp., 1967, több kiadásban); Nagyvázsony (Veszprém, 1970).
8. DELLY SZABÓ GÉZA (Somogycsurgó, 1883. máj. 19. – Kolozsvár, 1961. nov. 1.): zeneszerző, karnagy. Zenei tanulmányait Csurgón a tanítóképzőn kezdte el, majd 1904-ben, Münchenben Max Regernél folytatta, onnan Kolozsvárra tért vissza. 1947-ig a lutheránus elemi iskolában tanított. Zenei tudását 1908-1910 között a kolozsvári Konzervatóriumban Farkas Ödönnél tökéletesítette, akinek magánkonzervatóriumában 1910-11-ben tanított. Több munkáskórus mellett a nyomdászok Gutenberg Kórusát és Zenekarát vezette. Kamara- és kórusműveket, zenepedagógiai munkákat írt. Bartók egyik legelső méltatója volt. Ifjúkori kísérletek után negyedhangos részleteket is találhatunk Sappho c. operájában (1917, Franz Grillparzer szövegére), majd visszatért az utóromantika zenei nyelvéhez. – Művei: B-A-B-A (szvit, 1922); Eredeti székely-csángó és kalotaszegi népdalok (Kolozsvár, 1925); Missa solemnis (1931); A solfege-tanítás új módszere (1933); Gradus ad Parnassum (hegedűiskola, 1939); A kortárs (zenés történelmi játék, 1952).
(Folytatjuk)