2025. március 26., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Költők városa – Marosvásárhely 

Ezzel a címmel indult szépirodalmi sorozat a Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében. Havonta egy alkalommal négy-öt, Marosvásárhelyhez szorosan kötődő költő – összesen 42 alkotó – kerül bemutatásra a sorozat keretében, amelynek ötlet- és házigazdája Nagy Attila. Közreműködnek Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek. A sorozat második rendezvényét március 26-án, szerdán 18 órától tartják.

Visszatekintés Sajgó Ilona egyéni tárlatán

Újra marosvásárhelyi közönsége elé lép Sajgó Ilona textilművész. Egyéni kiállítása március 27-én, csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Bernády Házban. Tárlatának Az alkotási folyamat szépsége címet adta, és visszatekintés több mint fél évszázada kibontakoztatott művészi pályájára. Legutóbb a koronavírus-járvány első évében méretkezett meg ugyanitt, felmutatva alkotói törekvései kettősségét. Most szintén kerek évforduló készteti, hogy szervesen összefonódó festészete és díszítőművészete fontosabb állomásait válogatott szőnyegekkel és akrilképekkel tükrözze. Munkásságát a megnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író méltatja.

Kamarazeneest és szimfonikus hangverseny

 Március 26-án, szerdán 19 órától a Tiberius vonósnégyes kamarazeneestjére várják a klasszikus zene kedvelőit a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermébe. Meghívott: Haáz Márton fuvolaművész. A nagyérdemű Mozart-műveket hallgathat. 27-én, csütörtökön 19 órától szimfonikus koncertre kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Remus Grama vezényli. Marius Boldea fiatal zongoraművész Beethoven 5. Esz-dúr „Imperial” című zongoraversenyét játssza. A hangverseny második részében Beethoven 6. F-dúr „Pastorale” szimfóniáját hallhatja a közönség. Jegyek a filharmónia jegypénztárában, online az Eventbook honlapján kaphatók.

Dolgoznak a Dózsa György utcában

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felhívja a gépkocsivezetők figyelmét, hogy március 31-ig munkálatokat végeznek a Dózsa György utcában, ezért óvatosságra intik a gépkocsivezetőket. A munkálatok során a csatornafedeleket az úttesttel egy szintre emelik, rendezik a zöldövezeteket, átalakítják a kerékpársávokat. 

Tavaszi nagytakarítás a Hidegvölgyben 

Március 29-én 9 órától a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nagyszabású takarítási akciót szervez a Hidegvölgyben, a Belvedere negyed felé. Az önkénteseknek zsákot, kesztyűt és minden szükséges eszközt biztosítanak, a felhívás szerint csak lendületre és jó szándékra van szükség.

Közönségtalálkozó a Hunyadi főszereplőjével 

Március 29-én 19 órától a Hunyadi produkció marosvásárhelyi közönségtalálkozójára kerül sor a Posta utca 2. szám alatt, a régi bábszínház épületében. Szervező a Regeneráció Egyesület. Meghívott Kádár L. Gellért, a sorozat főszereplője. Az eseményre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a https://regeneracio.ro/hunyadi/ oldalon lehet. 

Szászrégenben és Marosvásárhelyen a Láthatatlan ünnepek 

A Maros Művészegyüttes Láthatatlan ünnepek című új előadásával március 27-én, csütörtökön 19 órától a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Házban vendégszerepel. A női rítusok jelentőségét, szépségét és erejét bemutató táncdráma 28-án, pénteken 19 órától Marosvásárhelyen az együttes kövesdombi székhelyén tekinthető meg. Rendező-koreográfus: Lőrincz Hortenzia, alkotótárs-koreográfus: Horváth Zsófia, zene: Dresch Mihály, jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála, díszlet: Sós Beáta. Jegyek elővételben a 0757-059-594-es telefonszámon vagy a bilete.visitmures.com honlapon foglalhatók.

Álmodik-e a mesterséges intelligencia? 

Mikortól válik az MI többé, mint pusztán egy algoritmus? Lehetséges-e egy olyan jövő, amelyben a mesterséges intelligencia nemcsak tanul, hanem gondolkodik is? Ezekre az izgalmas kérdésre keresik a választ egy interaktív beszélgetés keretében. Meghívottak: dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem volt rektora, akinek kutatási területei közé tartozik az MI, a számítógépes irányítások és a modellprediktív szabályozások világa, valamint W. Szabó Péter – az AceTech és a Tengr.ai alapítója. Az eseményre április 2-án 19 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Studium HUB-ban.  Szervező a Vásárhelyi Ifjúsági Szervezet. A részvétel regisztrációhoz kötött! Jelentkezni a https://forms.gle/86MgMCi7HLoB8yDE9 űrlapon lehet.

Örmény nyomkereső 

Az Edu.Tea a generációk közötti kapcsolatok, tapasztalatok és tudás átadásának műhelye, ahol egy tea mellett kortalanná válnak a találkozások. A programsorozat keretében március 26-án, szerdán 17 órától a marosvásárhelyi Kálvin Házban (Eminescu utca 22. szám) dr. Puskás Attila tart előadást Örmény nyomkereső címmel. A jelenlevők megtudhatják, kik is az örmények, és hol találkozhatunk velük Erdélyben; hogyan ismerhető fel, hogy valaki e kaukázusi népcsoport leszármazottja; melyek azok a jelek, amelyek örmény jelenlétre utalnak egy erdélyi településen, és milyen élő hagyományai vannak a mai magyar örményeknek. A belépés díjtalan.

Agro&Auto Expo 

Március 28–30. között első alkalommal szervezi meg mezőgazdasági és autóipari szakemberek és autókedvelők számára az Agro&Auto Expót Marosvásárhelyen a SkyLine Events és az Expo Industry (Szatmárnémeti). A kiállítás a mezőgazdasági gépek, eszközök, kerti berendezések, az élelmiszeripar és az autóipar népszerűsítését és bemutatását célozza. A rendezvény helyszíne a marosvásárhelyi Auto-

shopping parkolója az 1918. December 1. úton. A kiállítás naponta 10-20 óra között tart nyitva, a hivatalos megnyitó március 28-án 12 órakor lesz.

Gyalogtúra a Bekecsre a Mária-úton 

Április 5-én a marosvásárhelyi EKE ismét kirándulást szervez a Bekecsre, ezúttal a Mária-zarándokút alternatív szakaszának egy részét is bejárják. Indulás 8 órakor autóbusszal a Bolgár térről.  A gyalogtúra Mikházáról indul, érintik a Bekecs-tetőt, majd a farkas-tetői relénél ereszkednek le. A táv 16,3 km, szintkülönbség  650 m, a menetidő: 5-6 óra. A Bekecs-tetőn lesz egy pihenő sütögetéssel, és a híres  hóvirágmezőt is megcsodálják. Jelentkezni a túravezetőknél lehet az alábbi telefonszámokon: Bod Attila: 0744-228-463, Both János: 0744-678-823. 

Hírszerkesztő: Mezey Sarolta


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató