2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idén a kisebb települések önkormányzatai jól jártak, mert a kiegészítő költségvetésből sokkal több pénzt kaptak, mint eddig.

Hídavatás – 2012 Fotó: archív


Az idén a kisebb települések önkormányzatai jól jártak, mert a kiegészítő költségvetésből sokkal több pénzt kaptak, mint eddig, illetve mint azok a helyhatóságok, amelyek eddig – miután többet is fizettek be az államkasszába – mindig jelentősebb összeget kaptak megyei leosztásban. Sóvárad a szerencsés kistelepülések közé tartozik. Idén nagyobb összeg jutott számára a leosztásból. Erről kérdeztük Madaras Árpád polgármestert.
 
– Való igaz, hogy Sóvárad az eddiginél több pénzt kapott, de annak a többnek megvan a helye – magyarázta a polgármester –, ugyanis mi a katonahidat újra építtettük, remélve, hogy uniós pénzből kifizetik. 2012-ben építettük meg, át is adtuk, de sajnos nem kaptuk meg a szükséges összegeket. 27 milliárd lej tartozással maradtunk. Kénytelenek voltunk hitelt felvenni 5 és fél százalékos kamattal, amit 5 éven belül kell visszafizetnünk. Így aztán, mondanom sem kell, a pénznek megvan a helye. 50 ezer lejt kell fizetnünk, plusz a kamat. Emiatt a 2015-ös esztendőben a költségvetés nagy részét, a működtetési költségeket leszámítva, erre fordítjuk. 
Azt azért hozzáteszem, hogy a kistérségi társulás keretében nyertünk egy multifunkcionális gépet: traktor, utánfutó, hóeke, kanálistisztító, ciszterna. A gép 120 ezer euróba került, ennek a 10 százalékát kellett az önkormányzat fizesse. A gép most érkezett meg. Terveztük a sóház rendbetételét is a régi kultúrotthonnál. Sajnos, ezt vissza kellett mondanunk, mert nem akadt olyan beruházó, aki felépítette volna. 70 ezer eurós beruházás lett volna, annak is a 10 százalékát kellett volna állnunk. A katonahíd hitele két év múlva jár le, a pluszleosztásból pontosan erre kaptuk a pénzt, a megyei tanács a leosztásnál ezt vette figyelembe.
***
A katonahíd 1935-ben épült. 1975-ben, majd 1999-ben is elvitte a víz. Az árvizek úgy megrongálták, hogy használhatatlanná vált. 2012-ben fejezték be a híd újjáépítését, és nyáron ünnepélyes keretek között megtörtént a hídavatás is, a megyei tanács akkori alelnöke, Lokodi Edit Emőke jelenlétében.
Ez a híd rendkívül fontos a község számára, mert a jobbára mezőgazdaságból élő emberek földje a Küküllő másik partján van, és mivel évekig nem tudták megközelíteni, sok parcella parlagon maradt. Összesen mintegy 300 hektár területről van szó. A híd európai uniós alapokból épült. A 2011-es árvizek nyomán az Európai Unió pénzalapokat biztosított Romániának a károk fedezésére. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató