Hét év, 2,6 millió szó és számtalan kérdőjel

Tizenkét kötetbe foglalt 2,6 millió szó az eredménye a modern brit politikatörténet leghosszabb vizsgálatának, amely arra volt hivatott fényt deríteni, hogy mennyire volt megalapozott Nagy-Britannia részvétele az iraki háborúban. A jelentés mindössze annyit állapított meg, hogy „távolról sem kielégítő” az a mód, ahogy annak idején a Tony Blair vezette munkáspárti kormány törvényesnek minősítette a brit fegyveres erők bekapcsolódását a háborúba.

A vizsgálatot, amelyet Sir John Chilcot, a brit diplomáciai szolgálat egykori magas rangú tagja vezetett, 2009 nyarán kezdeményezte Gordon Brown akkori munkáspárti brit kormányfő, a hivatalos indoklás szerint az iraki háború hátterének feltárására és „a tanulságok levonására”.

A vizsgálat a 2001 júliusától 2009 júliusáig tartó időszakot fogta át. Azt azonban senki, még Brown és Sir John sem látta előre, hogy az eljárás hosszabb ideig tart, mint amennyi időt a brit hadsereg Irakban töltött.

Sir John a vizsgálat kezdetének idején óvatosan csak annyit mondott: nem valószínű, hogy a végleges jelentés 2010 vége előtt elkészül.

Ebben igaza lett: a vizsgálati jelentés – amelynek terjedelme jóval meghaladja William Shakespeare teljes életművét – hét évvel később, 2016 nyarára készült el, és nyitva hagyott számos alapvető kérdést.

Mindenekelőtt nincs válasz arra, hogy törvényes volt-e Nagy-Britannia részvétele a 2003 márciusában kezdődött katonai beavatkozásban. A Chilcot-bizottság annyit állapított meg, hogy „távolról sem kielégítő” az a mód, ahogy annak idején a Tony Blair vezette munkáspárti kormány törvényesnek minősítette a brit fegyveres erők bekapcsolódását a háborúba.

Ez a kérdés heves viták tárgya Nagy-Britanniában a háború első pillanata óta, különös tekintettel arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem adott előzetesen felhatalmazást a beavatkozásra.

Lord Peter Goldsmith, a brit kormány akkori jogi főtanácsadója az invázió előtt három nappal, 2003. március 17-én kiadott hivatalos állásfoglalásában mégis törvényesnek ítélte az ENSZ-határozat nélküli iraki katonai fellépést, azzal az érvvel, hogy arra a Biztonsági Tanács korábban elfogadott határozatai is jogalapot adtak.

Az információ szabad hozzáférhetőségéről szóló brit törvény alapján azonban a brit külügyminisztérium már 2005-ben nyilvánosságra hozta Elizabeth Wilmshurstnek, a tárca volt jogtanácsosának két évvel korábban kelt lemondó levelét. Ebben a jogász azt írta: Lord Goldsmith a háborút törvényesnek kimondó állásfoglalása előtt tíz nappal még maga is illegálisnak minősítette a készülő beavatkozást új ENSZ-határozat nélkül.

A sokak által felvetett, ám megválaszolatlan kérdés az, hogy gyakorolt-e nyomást valaki a kormány jogi főtanácsosára véleményének megváltoztatása végett, és ha igen, ki. Arról azonban most már nincs vita, hogy – függetlenül a jogi megalapozottságtól vagy annak hiányától – a brit beavatkozás indoklásához használt hírszerzési értesülések egyértelműen megalapozatlanok voltak.

Ezt a Chilcot-jelentés is éles megfogalmazással kimondja, megállapítva: Nagy-Britannia hibás hírszerzési adatok és értékelések alapján csatlakozott az iraki háborúhoz. A jelentés szerint a brit kormány mellett működő egyesített hírszerzési bizottságnak világossá kellett volna tennie Tony Blair számára, hogy a brit beavatkozás előtt összegyűlt hírszerzési adatok nem bizonyították kétséget kizáró módon egyrészt azt, hogy Irak folytatta a vegyi és biológiai fegyverek előállítását, sem pedig azt, hogy továbbra is nukleáris fegyverek kifejlesztésére törekedett volna.

Ez azonban korántsem új megállapítás. Egy másik vizsgálat, amelynek feladata az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos brit hírszerzési tevékenység feltárása volt, már 2004-ben, alig egy évvel az iraki háború kitörése után arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy Irakban nem voltak bevethető állapotú vegyi vagy biológiai fegyverek „sem nagy, sem bármilyen mennyiségben” a háború előtt.

A vezetője után Butler-bizottságnak nevezett testület 196 oldalas jelentése kimondta azt is, hogy nem lett volna szabad belevenni a brit kormány által 2002 őszén nyilvánosságra hozott hírszerzési dossziéba pontos magyarázat nélkül azt a kitételt, amely szerint az iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak.

A 45 perces készültségről szóló értesülés többször felbukkanó, központi eleme volt az azóta teljesen hiteltelenné vált hírszerzési dossziénak, amelyet a Blair-kormány azzal a nem titkolt szándékkal állított össze, hogy erősítse a fegyveres beavatkozás hazai támogatottságát.

Tony Blair szerdán, a Chilcot-bizottság jelentésének ismertetése után jól láthatóan megrendülten ismerte el, hogy a korabeli hírszerzési értékelések hibásak voltak, és elnézést kért az iraki háborúban meghalt 179 brit katona, valamint a Chilcot-bizottság becslése szerint „legalább 150 ezer, de valószínűsíthetően ennél is sokkal több” iraki áldozat hozzátartozóitól, és teljes mértékben felelősséget vállalt a történtekért.

Kérdés, hogy ezzel megelégszenek-e a brit katonaáldozatok családtagjai, vagy kezdeményezik Blair jogi felelősségre vonását is, ahogy azt a Chilcot-jelentés közzététele után közülük többen szorgalmazták.