2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Háttérmozgások a politikában

A nyári kánikulában, illetve a helyhatósági választások után, úgy tűnik, megállt az élet a nagy pártok életében. 

A nyári kánikulában, illetve a helyhatósági választások után, úgy tűnik, megállt az élet a nagy pártok életében. Ha netán történik is valami, az a kulisszák mögötti egyezkedésekből, támadásokból, az őszi parlamenti választásokra vonatkozó „stratégiákból” és az indulni óhajtók esetében egymás kicsinálási kísérletéből áll.
Ám mégis történnek „dolgok”. Bukarestben például, miközben a nagy pártok vakációznak, a színfalak mögött szép csendben újabb politikai alakulatok vannak születőben, amelyek átrajzolhatják a politikai palettát az őszi parlamenti választásokra. 
Marian Munteanu, a nem éppen magyarbarátságáról híres valamikori „golánvezér”, aki a tavasszal pár napig a liberálisok főpolgármester-jelöltje volt, a Mi Szövetségünket (PAN) jegyeztetné be pártként. Az új formációt augusztus közepén akarja bemutatni. Munteanu szerint már vannak területi szervezeteik, és hamarosan megkezdik a fúziós tárgyalásokat a kisebb pártokkal.
A másik Nicuşor Dan, aki a Mentsétek meg Bukarestet Szövetség (SBU) színeiben akarta a helyhatósági választásokon megmenteni a fővárost. Az SBU-t akarja párttá alakítani, és bejutni a parlamentbe. Ő augusztus végére, szeptember elejére tervezi a párt bejegyzését. 
Nem új keletű jelenség, hogy választások közeledtével új pártok születnek a semmiből, amelyek aztán a választások lejártával rendre eltűnnek a süllyesztőben. 
Nem történt másként legutóbb, a helyhatósági választások idején sem, főleg, miután megváltozott a párttörvény. Korábban a pártalakításhoz 25.000 támogató aláírásra volt szükség, a 2015-ös módosítás után három személy is létrehozhat egy pártot. Ezt követően gomba módra nőttek ki az új politikai alakulatok, amelyek nagy része benevezett az önkormányzati választásokra is. 
Ilyen a fentebb említett és más kisebb, regionális pártok, de itt kell megemlítenünk a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártját, a POL-t is, amelynek sikerült három tanácsost bejuttatnia a helyi tanácsba. 
„Központi” szinten jelent meg a magát „középpártnak” nevező Romániai Republikánus Párt (PRR), a Nemzeti Egységtömb Pártja (PBUN), amely a Nagy-Románia és a Szociáldemokrata Párt volt tagjait tömöríti, és amely balközép, nemzeti és kereszténydemokratának nevezi magát. Említésre méltó az Egyesült Románia Párt, a PRU, amelynek elnökét, Bogdan Diaconut nem kell külön bemutatni a magyar olvasóknak. A helyi választások előtt egy szűk évvel jelent meg Mircea Geoană pártja, a Román Szociális, egyes fordítások szerint Szocialista Párt (PSRO), amely mindenkinek sikert ígért, függetlenül attól, hogy hol él vagy milyen társadalmi csoporthoz tartozik. 
A Nemzeti Méltóság és Identitás Frontja (FDIN) sem elhanyagolható, már azért sem, mert politikai szempontból jobboldali és keresztény, gazdasági szempontból pedig baloldali értékeket követ.
Pártot alakított a volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei is M10 néven, amelyből a 10-es a tízparancsolatot jelenti, és amelyet a legutóbbi elnökválasztáson melegen ajánlott a parlamenti képviselők figyelmébe. Ugyancsak 2015-ben alakult meg a Nemzeti Demokrata Párt, a Dan Dia-conescut faképnél hagyó tagokból, akik nemzeti szolidaritást, versenyképességet és pragmatizmust hirdettek. 
Végül a Szociál-Liberális Humanista Erők Pártját (PPUSL) említenénk, amely „a román nép azon igényéből született, hogy egy erős politikai formációban magukra találjanak doktrinárisan és szervezésileg”. 
Van még néhány hónap a parlamenti választásokig, ki tudja, még hány új formáció jelenik meg, ha másért nem, a kampánypénzért. Utána négy évig ismét feledésbe merülnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató