Háry János Disznajón és Kolozsváron
Egy szép tavaszi napon, május 14-én egykori Háry-szereplők és fiatalok is – összesen 54 személy – Disznajóról Kolozsvárra indultunk Háry Jánost látni.
Egy szép tavaszi napon, május 14-én egykori Háry-szereplők és fiatalok is – összesen 54 személy – Disznajóról Kolozsvárra indultunk Háry Jánost látni.
33 évvel ezelőtt, 1982-ben, a Kodály-centenárium évében tanítottuk be férjemmel, Csősz Ferenccel ezt a szép Kodály-daljátékot Disznajón. Azért volt merszünk ekkora fába vágni a fejszénket, mert 1975-től sok tehetséges fiatalt tanítottunk meg hangszereken játszani, táncolni, énekelni, s 1980-ban színre vittük egy 100-tagú együttessel egyik legszebb néphagyományunkat, a Sorozót, a közel 100 sorból álló A falu nótájával. Ugyanakkor az idősebbekkel dalcsoportot alakítottunk, és Fráter- nótákat énekeltünk nemcsak itthon, hanem vendégszerepléseken is. Fráter Béla nótaszerző, a híres nótás kapitány Fráter Loránd testvére itt élt Disznajón, s ezek a szép nóták itt születtek a disznajói népdalok mintájára (pl. Megáradt a Maros, kiöntött a rétre…). Ezért a disznajóiak szívesen énekelték a Fráter-nótákat.
Megszerveztük a Maros megyei iskolazenekarok találkozóját, hogy megmérettessék a zenekarunk tudása is. A daljátékból a népdalokat (A jó lovas katonának, Hej besoroztak…) szépen muzsikálták.
A bonyolultabb zenekari részeket (Intermezzo, harangjáték stb.) magnóról jászottuk be.
A jelmezek egy részét a szereplőkkel közösen készítettük el, a huszárruhákat a varrodában varrták, mi csak felzsinóroztuk őket. A legtöbb ruhát a kolozsvári színháztól kölcsönöztük. A császár, császárné, Krucifix, Ebelasztin, az udvarhölgyek ruhái ugyanazok voltak, amelyekben a kolozsvári színészek játszották 1980-ban a Háry Jánost.
A díszleteket én festettem meg, még a majlandi 33 tornyot is. A házikót, mely mozgatható volt a színpadon is, fele téli, fele nyári képet mutatott, Zsigmond Andris helyi asztalos készítette el. A táncokat Ördög István, a gyergyói Hóvirág együttes koreográfusa tanította be. Mikor minden készen állt a bemutatóra, meg kellett szerezni az engedélyt a szereplésre, vagyis a megyei és helybéli korifeusok jóváhagyását a darab bemutatásához. Na, ez volt a legnehezebb. Először kérték az egész darab románra fordítását. Ennek a kérésnek nem tudtunk eleget tenni. Aztán „Egy-két huszár elég, az még megengedhető. De tizennyolc? Minek?” Sok kérvény, várakozás az előszobákban, a türelem és kitartás meghozta a szereplés örömét. A sikeres előadás-sorozatból az újságokban írni nem lehetett. Varró János riportot készített a szereplőkkel a felfalui vendégszereplésünk alkalmával 1982. június 13-án. Az Ifjúmunkásnál próbálta megjelentetni, de nem vállalták. A Kovászna megyei rétyi vendégszereplésünkre velünk jött Demeter József, a Vörös Zászló munkatársa, szép beszámolót írt a sikeres darabról és szereplőiről, de nem jelent meg az újságban. 1986. május elsején dobták vissza a riportot, amelyet én a kultúrnaplónkba beragasztottam, ma is el lehet olvasni. Végül Katona Szabó István írása jelent meg A Hét 1982. május 14-i számában Háry János Disznajón címmel. A hetilap főszerkesztője vállalta a cikk megjelenéséért járó kellemetlenségeket. Szép Gyula, aki ma a Kolozsvári Opera igazgatója, szintén színre vitte 1980-ban a Háry Jánost Máréfalván. A két bemutatóról írt László Ferenc Utunk Kodályhoz (Tanulmányok) című kötetében (Kriterion, 1984). Így megfelelő sajtóvisszhangot kapott a mi Hárynk is.
Összesen 26 előadást tartottunk 1982–1986 között. Ezt már annyira megelégelték a kultúra helyi és megyei felelősei, hogy 1987-ben, amikor A halálra táncoltatott lány című klasszikus ballada helyi változatát vittük színpadra, néhány előadás után kitiltottak engem és férjemet a kultúrotthonból. Elég volt a magyarkodásból!
1990-ben, a forradalom után már nem tudtuk felújítani az 1986-ban betiltott előadás-sorozatot, mert 1990-ben meghalt Csősz Ferenc, a zenekar vezetője. Szintén 1990-ben a Marosba fulladt első hegedűsünk 21 évesen, a feleségével együtt. Ulesán Csabi, akit 1975-ben kezdtünk el hegedülni tanítani, már úgy húzta a disznajói fordulót a táncosok lába alá, mint egy vén cigány. Motorbalesetben meghalt az Ebelasztint játszó Zsigmond Attila, aki színészi teljesítményt nyújtott szerepének megformálásával. Rímbe szedett poénjait mind a mai napig idézzük.
Akikkel csatáztunk a zsarnokság idején, az istentelenek összes ránk szórt átkai most mind ránk zuhantak.
Ennyi keserű és édes emléket felidézve indultunk Kolozsvárra Háry Jánost nézni.
Előadás után feltöltődve szépséggel, hazaszeretettel, indultunk haza. Mégiscsak megérte a hatórás buszozás.
Csősz Irma
