Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Gyakran írtunk az utóbbi időben Harag Györgyről, jelezve, hogy a Magyar Művészeti Akadémia egy egész évet szentelt életműve ébrentartására. Felidéztük tudását, tehetségét, rendezői leleményeit, jellegzetességeit, emberi tartását, nagyságát. Szóltunk az Őt köszöntő rendezvényekről. Június 4-én, a művész 95. születésnapján a marosvásárhelyi Nemzeti kiállítást nyitott Harag György emlékére. A színház előcsarnokában lezajlott tárlatnyitóról kétnyelvű online közvetítésből értesülhetett a közönség. Sokan követték élőben az eseményt, utólag is többen megnézték a felvételt a Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat Facebook-oldalán. Az emlékrendezvényről kiadott előzetes sajtóközleményben többek közt ezt olvashattuk:
„Harag György színházrendező az 1962 utáni marosvásárhelyi és a romániai színjátszás egyik meghatározó egyénisége. Munkásságában szintézist teremtett a realista magyar és a reteatralizált román színház közt, új színházi megközelítést és formát hozva létre, melyben a drámák pontos elemzését és a nagyrealizmust ötvözi a képiséggel, a metaforikus gondolkodásmóddal, az expresszív, felfokozott színészi játékkal, európai rangú előadásokat hozva létre. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a magyar tagozaton rendezett Szerelem és a román tagozaton létrehozott Cseresznyéskert című előadásaira fókuszáló kiállítással tiszteleg Harag György rendezői tevékenysége előtt.”
A színház vezetői és a színészek közül egypáran élőben, illetve videófelvételről méltatták a rendezőt, a két kivételes erejű és hatású előadás is megelevenedett, veszítve ugyan eredeti értékeiből a korabeli kép- és hangrögzítés hiányosságai miatt, de így is érzékeltetve művészi erényeit. Azt nem tudom, hogy a következő napokon hányan keresték fel a kiállítást, péntek délben, amikor ott voltam, én voltam a látogató. De az egyedüllét még különlegesebbé, bensőségesebbé tette a találkozást, jó volt szép élményeket élesztgetni, felejthetetlen színházi mozzanatokat, momentumokat felidézni, emlékezetes beszélgetéseket feleleveníteni magamban. Szomorkás is volt, mert nem csak Harag György távozott közülünk immár három és fél évtizede, a két nagyszerű produkció szereplői, Thália kiváló szolgálói, jó ismerősök nagyobb hányada is elhunyt az azóta lepergett időben.
Külön megrendítő az a képsor, amely a nagybeteg rendező egyre megviseltebb, mind soványabb, beesettebb arcát mutatja fel. Amint teltek a hetek, ahogy követték egymást a Cseresznyéskert bemutatójának előkészületei, úgy mélyültek Harag György arcvonásai és nőttek a szemei, amelyekben a mérhetetlen szenvedés is felfedezhető volt, de mindenekelőtt bennük égett az alkotás tüze. Rádiósként akkor még készíthettem vele egy rövid interjút, ez sajnos a Marosvásárhelyi Rádiót is sújtó hatalmi döntés után elkallódott. A stúdiót jóval a premier előtt elhallgattatták, a sikerről nem tudósíthattunk. De már ő sem tudott részt venni a román tagozat híressé vált, legendás előadásán. Ez volt a hattyúdala. A Szerelem Harag György rendezte változata viszont különösen hozzám nőtt, az újító szellemű előadás rövidített rádiós változatán sokat dolgoztam, többször újraközvetítettük, a megszólaltatói pedig mindannyian a rádióstúdió nagyra tartott, sűrűn foglalkoztatott munkatársai voltak.
A portrésorozat kellő méretben került az érdeklődők elé, a két előadásból kiemelt jelenetek sajnos jóval kisebb formátumban és csoportosítva láthatók, ezért a várhatónál kevésbé érvényesülnek a pannókon, noha kétségtelen, hogy rögzítőjük, a színházi fotósként is remeklő néhai Marx József a sajátosat és a lényegit jól ötvözve örökítette meg a produkció szellemét és kísérletezőn újító törekvéseit. A tárlat erre nevesítve nem utalt, de ne feledkezzünk meg róla se az előcsarnok földszintjén ötletesen elhelyezett látnivalók között.