Hans Eckart Schlandt orgonaművész rendkívüli orgonakoncertje

Tizenhat év után újra a Csíkszeredai Régizene Fesztivál vendége

Hans Eckart Schlandt először 1981-ben lépett fel rendezvényünkön, és legutóbb 16 évvel ezelőtt játszott a csíksomlyói kegytemplom orgonáján. A művész így mesél a helyszínhez fűződő élményeiről: „Jól emlékszem az egyik, 1990 előtt három évvel megtartott koncertemre. Nagyon kemény tél volt, és a boltokban nem lehetett élelmet kapni. De itt, a kolostorban (Csíksomlyón – szerk. megj.) nagyon szívélyesen fogadtak, és itt is aludtam. Hihetetlen volt, hogy mindennel elláttak, ami a városban hiánycikk volt. Ezután minden alkalommal, amikor Hargita megyébe jöttem, azt kértem, hogy itt kapjak szállást, ha lehetséges. Főleg azért szeretem ezt a helyet, mert közel vagyok a templomhoz.”

A neves orgonaművész nagyra értékeli a Hargita megyében megrendezett régizene-fesztivált. Úgy találta, hogy az utolsó fellépése óta nagyon megváltozott a csíksomlyói kegytemplom orgonája. „Kissé túl bonyolult lett” – véli. „Természetesen jobban szól így, de meg kell szokni. Egyébként jól ismerem az ország orgonáit – magyarázza mosolyogva –, de ilyen rendszerűvel még soha nem találkoztam. Túl sok rajta a lámpa, az alsó pedálsor túl hosszú, hosszabb, mint bármely más orgonáé Romániában; felmegy egészen a-ig (törzshang – szerk. megj.). Az orgonák többségén a pedálsor terjedelme két oktáv és egy hang, ez viszont egy egész kvinttel hosszabb; balett-táncosnak kellene lennem, hogy a végét elérjem. Ezért a billentyűk annyira keskenyek, hogy csak zokniban tudok játszani rajtuk.”
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál kezdete óta eltelt négy évtized megünneplésére a brassói Fekete templom nemzetközi hírnévnek örvendő orgonistája átfogó koncertprogramot állított össze: műsorában helyet kaptak kedvenc zeneszerzője, Johann Sebastian Bach, a zenészóriás Ludwig van Beethoven, a német orgonaművész és zeneszerző Gustav Merkel, illetve a francia Louis Vierne művei.
A virtuóz orgonaművész felsorolja a koncert műsorát: „Először Bach d-moll toccata és fúgáját adtam elő, majd egy gazdagon díszített Bach-korált. Ezután Beethoven híres művének, a Pathétique szonáta második tételének átdolgozását adtam elő. Gustav Merkel túl egyszerűnek érezte az eredeti művet, ezért néhány variációt komponált, úgy, ahogy elképzelése szerint Beethoven írta volna, sőt, az egyik utolsó Beethoven-szonáta témáját is belefoglalta a művébe – ez az opus 109-es szonáta, rendkívül szép témával és nagyon jól sikerült variációkkal. A következő darab Liszt Ferenc Orpheusza. A szimfonikus költemény Liszt által engedélyezett átirata romantikus, rendkívül inspirált, dallamos zenemű, amelyet mindig nagy örömmel játszom. A mű szerzője nem az a Liszt, akit ördögien virtuóz műveiből ismerünk: Orfeusz és Euridiké témája inkább a művész kontemplatív oldalát fedi fel. A következő Louis Vierne Debussy Holdfénye (Clair de lune) által ihletett műve, az utolsó pedig a Finálé (1. szimfónia, op. 14). Franciaországban a 19. század végén és a 20. század elején nagyon népszerűek voltak az orgonára írt szimfóniák, és azok a nagy orgonák valóban úgy szóltak, mint egy teljes zenekar.”
Nagyszerű koncert volt, a hangszerek királynőjén való előadásra komponált, négy évszázadot felölelő zeneművek mesteri és színes panorámája. Felemelő és nagylelkű előadás, amely, ha csak rövid időre is, közelebb emelt minket az istenihez.

„A zene az életem”

Hans Eckart Schlandt családjában meghatározó volt és maradt a zene. „Zenészcsaládban születtem. Apám koncertzongorista, zenetanár és karvezető volt, édesanyám is zongorázott. A testvéreim szintén zenei pályára léptek, és nagy öröm számomra, hogy a fiam is folytatja a családi hagyományt. A Csíkszeredai Régizene Fesztiválra elhoztam az unokaöcsémet is, aki ötéves korától a tanítványom, és talán, ha Isten is úgy akarja, szintén zenész lesz.”
A művész hétéves korától zenél; édesapja, Walter Schlandt volt az első zongoratanára. Miután apját deportálták, anyja, apja barátai és a Fekete templom kiváló zenetanára, Schlandt példaképe tanította tovább.
„Azért választottam az orgonát, mert anyám, aki kórusban énekelt, ragaszkodott ehhez. Apám nem tudta eldönteni, hogy zongorán vagy orgonán játsszak inkább, így végül én magam választottam az orgonát” – meséli a művész.
Miután elvégezte a bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium orgona tanszakát, visszatért Brassóba, és zenetanár lett.
A 80 éves orgonaművész így mesél karrierjének alakulásáról: „Akkoriban, az egyházellenes rendszer idején, mindenki úgy gondolta, hogy ha az egyháznál vállalok munkát, egy életre bajba keverem magam. De én akkor már választottam, és nem volt más lehetőségem. Mivel a templomnál nem nyerhettem alkalmazást közvetlenül a főiskola elvégzése után, az első három évben a brassói zeneiskola zongoratanáraként dolgoztam, majd ezzel párhuzamosan a Fekete templomban is alkalmaztak. Akkoriban alig fordult elő, hogy egy tanügyben dolgozó pedagógus egyidejűleg az egyház alkalmazottja is legyen.”
Schlandt 1953-tól kezdett orgonakoncerteket tartani a Fekete templomban, és meglepő módon a kommunizmus teljes időszaka alatt folytathatta ezeket a koncerteket. „Itt nőttem fel – folytatja a művész –, egyetemistaként is itt játszottam, és a tanulmányaim befejezése után átvettem ezeknek a koncerteknek az irányítását is. 1965-től 2004-ig a templom alkalmazottja voltam, majd a fiam vette át a helyemet (Steffen Schlandt – szerk. megj.). A Bach Kórust is neki adtam át, és úgy gondolom, hogy nagyon jó kezekben hagytam.”
Hans Eckart Schlandt koncertezett Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Svájcban, Németországban, a hajdani Csehszlovákiában, a balti államokban, Magyarországon, a volt Szovjetunióban és Európa szinte minden más országában is. Ugyanakkor rendszeres vendég Románia olyan nagyobb városaiban, ahol nyaranta zenei programokat szerveznek. De legjobban otthon, a Fekete templomban, „a legszebb orgonán” szeret játszani.
Rendkívüli karrierje során a művész elnyerte a kelet-európai német közösség kulturális életében meghatározó személyiségeket kitüntető Johann Wenzel Stamitz-díjat, a Romániai Zenekritikusok Szövetségének kitüntetését, az Apollonia Hirscher-díjat, a Honterus-emlékérmet, 2011-ben pedig Brassó díszpolgárává avatták.
A COVID–19-világjárvány miatt mintegy 35 tervezett koncertje maradt el. Fiának, az apjához hasonló hírnévnek örvendő Steffen Schlandtnak köszönhetően azonban legalább hetente egyszer továbbra is közönség előtt játszhat. „Steffen felszerelt egy nagy képernyőt és hangszórókat is a templomon kívül – magyarázza a neves orgonista –, és az udvaron több mint 100 széket helyezett el biztonságos távolságban egymástól. Így aztán én bent játszom, a közönség pedig kívülről hallgatja a játékomat. Noha a templomban lenne elég hely még akkor is, ha távolságot tartunk egymástól, nem szeretnénk kockáztatni.”
A művész kijelenti, hogy nem tudná elképzelni az életét zenélés nélkül. Folyamatosan új repertoárokat tanulmányoz és állít össze zeneszerzők születésének évfordulójára és megemlékező ünnepségekre. „Ebben az évben két zeneszerzőt ünnepelünk: a nagy Beethovent, aki 250 éve született, illetve a 150 éve született Louis Vierne francia orgonaművészt. Vierne vak volt, és az orgona mellett halt meg. Úgy gondolom, hogy gyönyörű halála volt. Ha már meg kell halnunk, így érdemes meghalni” – jelenti ki a művész. Louis Vierne 1900-tól haláláig a párizsi Notre-Dame székesegyház orgonaművésze volt, és 1937. június 2-án, a székesegyházban tartott 1750. koncertjén halt meg.
***
A műsor már jó ideje véget ért, de az orgona futamai, akár egy imádságban egyesülő kórus hangjai, még mindig a fülemben csengenek. Szeretném, ha még sokáig tartana ez az önfeledt állapot.
„Az orgona hangjai több hangzatból tevődnek össze. Nagyon szeretem az egyéni hangzatokat használni, mert ezek finomak és szívhez szólóak” – magyarázza Hans Eckart Schlandt.
Elszomorít, hogy Romániában egyre kevesebb az orgonaművész, bár éppen elegen végzik zenei tanulmányaikat ezen a szakon. De mivel nehéz munkát találni, sokan más szakmát választanak, amely jobb megélhetést biztosít számukra. És ez nem csak nálunk van így.
„Ha a nemzetközi palettát nézzük, sajnos azt láthatjuk, hogy az egyház egyre inkább háttérbe szorul, és vele együtt az orgonazene is. Tehát nem rendkívüli, ami nálunk történik. Úgy látom, hogy a felelős hatalom sem tesz sokat értünk – az emberek folyton cserélődnek, mások jönnek helyettük… Ezért a közösségnek kell gondoskodnia az orgonaművészek oktatásáról, a közösségnek kell ösztönöznie a gyermekeket arra, hogy megismerkedjenek ezzel a komplex hangszerrel.” A művész véleménye szerint az lenne a jó megoldás, ha „az orgonahangversenyeket a turizmus részévé tennénk”.
A művész a sokat látott, szép életre törekvő ember derűjével szemléli a világot. Nyugodt eleganciája és szerénysége a körülötte levőket is jó érzéssel tölti el.