2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénteken délelőtt a Kultúrpalota előcsarnokában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében került sor az 1989-es forradalmi eseményeknek emléket állító, Hallgatás fala elnevezésű kiállítás ünnepélyes megnyitójára.

Fotó: Mózes Edith


Pénteken délelőtt a Kultúrpalota előcsarnokában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében került sor az 1989-es forradalmi eseményeknek emléket állító, Hallgatás fala elnevezésű kiállítás ünnepélyes megnyitójára. A megnyitón Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke üdvözölte az érdeklődőket.

Elmondta: a romániai forradalom 25. évfordulójának tiszteletére szervezték a kiállítást Temesváron, később bemutatták Brüsszelben, Budapesten, Nagyváradon is. Azért tartották fontosnak, hogy elhozzák Marosvásárhelyre is, mert az 1989-es eseményeknek itt is voltak halálos áldozatai, de azért is, mert a kelet-európai, úgymond, a vasfüggöny mögötti országokban Romániában volt a legvéresebb az átrendeződés, és az egyetlen ország volt, ahol a diktátorokat kivégezték.

Kincses Előd, a ’89-es forradalom előtti időben és később is Tőkés László védőügyvédje felidézte a kilakoltatást megelőző napokat és azt, hogy milyen viszontagságok árán jutott el Temesvárra, hogy ellássa Tőkés László védelmét. Az 1989 decemberi hangulatot, és azt, hogy az emberek puszta kézzel szembe mertek menni a hadsereg tankjaival, csodának nevezte. Mint mondta, Tőkés László és a temesváriak tették a dolgukat, és a hősies ellenállás, az a szolidaritás, amivel a románok odaálltak Tőkés László mellé, vitte sikerre a népfelkelést. A román hadsereg is a tüntetők mellé állt, ezért nem sikerült vérbe fojtani a népfelkelést.

Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója szerint a kiállítás szép felvezetése, bemutatása annak, hogy 1945 után milyen erők hatására erőltették rá a szocializmust erre a régióra, hangsúlyosan kiemelve Romániát, hiszen míg a többi szocialista ország évtizedekkel a rendszerváltás előtt már egy emberarcúbb szocializmust épített, Románia épp a 80-as évekre váltott át a legkeményebb diktatúrára. Ennek az eredménye volt az, hogy itt volt a rendszerváltás a legvéresebb az egész régióban. A hivatalos adatok szerint 1.500 áldozatot követelt, de meglehet, hogy sokkal többen vesztették életüket. A kiállítás kiemelt helyen mutatja be Tőkés László szerepét, mert ő volt a szikrája ennek az eseménysorozatnak. A kiállítás csupán egyetlen napig volt látható Marosvásárhelyen, pénteken 10 és 18 óra között, majd tovább vitték Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre és Kolozsvárra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató