,,Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár…” (Juhász Gy.)

 Mottó: Minden művészi alkotás nyitott és továbbgondolható 

(U. Eco)

Új kenyér zizzenésű dekoratív ,,sárguló nyár” világa tárul elénk Datu Victor Búzakoszorú című figurális kompozíciójában. Élményvilágának hagyományőrző emlékezete lobbantja művészi képpé az aratás befejezésének szakrális ünnepét.

Lírai érzékenységgel teremtett harmonikus színegyüttes, szilárd rend és mozgalmasság vigyázza az alkotás koherenciáját. Formai szépsége a kubista-konstruktivista fogantatású ábrázolási mód letisztult változatában rejlik. A függőleges irányú feltört síkokban puha rozsdásbarna, melegsárga színárnyalatú kalászok hasábos szoknyákat képezve belesimulnak, belenőnek az egymás sugarába kulcsolódó női alakok hálaadó ünnepébe. Népies motívumokkal díszített fehér öltözetüknek kiemelő szerepe van: a belülről sugárzó tisztaság és a béke jelképét képzettársítják. Arcuk üde hamvassága a megfogant új búza életadó örömét sugallja. Bennük ölt testet a meleg-lágy fény érlelte búzatáblák termése, hírleli a befogadó képzelet. Megemberiesült az új kenyeret jelentő búza. Sajátos művészi metamorfózis neszez a képalkotásban. Ember és természet érzékletes, gyümölcsöző kapcsolatát érzékeljük ebben a jelenségben. Ezt a gondolatot mélyíti az az impresszió, hogy az egyenes vonalak nyugalmával, a színek megújuló harmóniájával megformált alakok szinte feloldódnak a sárguló nyár környezetében.

 A színek és a feltört síkokban megjelenő formák ritmusa, a fény pillangozó sejtelme életszerűvé minősíti az ember és a természet gyümölcsöző kapcsolatát. Ennek a kreatív, életértéket teremtő, hagyományőrző kölcsönhatásnak a jelképe a tér középpontjában felsejlő búzakoszorú. Benne rejtőzködik a hálaadás és az élet örökös megújulásának az igazsága, mely tovább ringatja lágy fodorban a zümmögő időt. A teremtett művészi igazság és annak jósága és hasznossága maga a szépség.

Nagy Zoltán