2024. september 10., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Huszonnegyedik alkalommal is

35 település, 550 kilométer, számtalan találkozás hallgatókkal

Pénteken, szeptember 6-án, 24. alkalommal is elgurult a Marosvásárhelyi Rádió, pontosabban nem az intézmény, hanem a rádió néhány munkatársa, akik szeptember 15-ig mintegy 550 kilométert tesznek meg két keréken, és több mint 35 székelyföldi települést érintenek, és találkoznak a rádió hallgatóival.

– 2000-ben álmodtuk meg ezt az eseményt, viszont akkor még nem gondoltuk, hogy ennek ilyen folytonossága lesz – mondta Kádár Zoltán, a Gurul a rádió szervezője, aki azt is kiemelte, hogy már az első alkalommal rengeteg hallgatóval találkoztak, így nem is volt kérdés, hogy a jövőre nézve igény van az esemény megismétlésére. Az út során azokkal az emberekkel találkoznak a rádiósok, akik nap mint nap hallgatják a Marosvásárhelyi Rádiót, az sem kizárt, hogy éppen a rádióból értesülnek arról, hogy aznap ott fognak elhaladni a médiaintézmény munkatársai. A vezetőség is úgy látja, hogy a Gurul a rádió jót tesz az intézmény megítélésének, hiszen elég csak arra gondolni, hogy az emberek nem egy esetben a kapuban várják a rádiósokat, nyomatékosította Kádár Zoltán. 

A Gurul a rádiót a közösségi médiás felületeken is lehet követni, illetve a 0767-240-361-es telefonszámra sms-t is lehet írni a Marosvásárhelyi Rádió bicikliző munkatársainak. Kádár Zoltán az indulás előtti sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy a Gurul a rádió elsődleges célja a hallgatókkal való találkozás és a Marosvásárhelyi Rádió hírnevének öregbítése. A rádió szlogenje, amely úgy hangzik, hogy „Értünk van, rólunk szól!” ezen kilenc nap alatt tényleg a hallgatókról szól, és természetesen nemcsak ez alatt a kilenc nap alatt, mondta a szervező, azt is hozzátéve, hogy a túra során nagyon sok hangfelvételt is készítenek, amelyeket az esemény után megközelítőleg még egy hónapig sugározni fognak. Ezen túlmenően az esemény célkitűzései között szerepel a kerékpározás és a székelyföldi, erdélyi turizmus népszerűsítése is.

Az idei túra egyik újdonsága, hogy kölcsönkaptak elektromos kerékpárokat is. 

– A csapat néhány tagja foggal-körömmel tiltakozott ez ellen, de úgy gondolom, hogy eljutottunk egy korba, amikor át kell adnunk a tapasztalatainkat azok számára, akik nem képesek letekerni ezt a mintegy 550 kilométert, fogalmazott Kádár Zoltán, aki arra is rámutatott, hogy egy elektromos kerékpár segítségével azok is megtehetik ezt a távolságot, akiknek nincs meg a megfelelő fizikai felkészültségük.

 – A csapatnak számos dologra rá kell jönni a villanybiciklikkel kapcsolatban, például, hogy hogy kell tölteni, mennyire kell lábból rásegíteni, vagy mi történik abban az esetben, hogyha lemerül a kerékpár. Utóbbit azért, remélem, nem próbáljuk ki – tette hozzá viccesen Kádár Zoltán.

Szeptember hatodikán a csapat Gyulakutáig tekert, szombaton a Gyulakuta – Erdőszentgyörgy – Etéd – Szentábrahám útvonalon folytatta, vasárnap pedig Szentábrahámból indulva jutott el Oklándra, Székelykeresztúr, Décsfalva, Székelymuzsna, Kányád, Székelydálya és Homoródszentpál érintésével. A következő napokban Vargyason, Baróton, Nagybaconban, Mikóújfaluban, Tusnádfürdőn, Csíkszentmártonban, Csíkbánfalván, Csíkmindszenten, Csíkszeredában, Homoródfürdőn, Székelyudvarhelyen, a Madarasi Hargitán, Varságban, Fenyőkúton, Korondon, Szentléleken, Parajdon, Szovátán, Vármezőn és Nyárádszeredában is megfordulnak a rádiósok, akik szeptember 15-én érnek vissza Marosvásárhelyre.

A Gurul a rádió kapcsán mindennap több alkalommal is beszámolóval jelentkezik a Marosvásárhelyi Rádió, illetve több közösségi médiás felületen is lehet követni az eseményt. Üzeneteket, jókívánságokat, találkozásra hívásokat pedig a fentebb említett telefonszámra lehet küldeni.

Kádár Zoltán és Sorin Şchiopu a 24. Gurul a rádió indulása előtti sajtótájékoztatón

Fotó: Szász Attila


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató