Globális válságmegelőző rendszert szorgalmaz Nouriel Roubini
Rendszerszemléletű és széleskörű adatgyűjtésen alapuló globális pénzügyi riasztó rendszert kellene kiépíteni a pénzügyi válságok elkerülése érdekében, mert a hitelminősítők ezt a szerepet nem tudják betölteni – írja a Project Syndicate blogján megjelent írásában Nouriel Roubini, a New York Egyetem közgazdászprofesszora.
A legutóbb tapasztalt piaci volatilitás, illetve a várható hozamok változékonysága – a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt – ismét megmutatta, hogy a hitelminősítők és a befektetők valójában mennyire nem képesek felmérni egyes országok gazdasági és pénzügyi kockázatait.
A hitelminősítők többnyire túl sokáig várnak egy-egy leminősítéssel, a befektetők viszont csordába verődve követik egymást, és egészen addig figyelmen kívül hagyják az egyre sokasodó baljós jeleket, amíg irányváltásra nem kényszerülnek, és ezzel éppen ők maguk idézik elő a szélsőséges piaci mozgásokat.
A zavarok természetére való tekintettel nem lenne egyszerű feladat korai riasztórendszert kiépíteni „pénzügyi cunamik” jelzésére – a világnak azonban most nagyobb szüksége lenne egy ilyen rendszerre, mint valaha. Kevesen voltak, akik meglátták a nem elsőrendű adósságválság, az európai szuverén adósságválság és a mostani pénzügyi felfordulás előjeleit. Volt is bőven mutogatás politikusokra, bankokra és nemzetek feletti intézményekre egyaránt. Az adósok – közöttük szuverén adósok – törlesztési képességét hibásan felmérő hitelminősítők és szakértők azonban kimaradtak a bűnbakok köréből – írta Nouriel Roubini.
A hitelminősítés elméletileg már bekövetkezett csődökből képzett statisztikai modelleken alapul. A gyakorlatban viszont – mivel meglehetősen kevés tényleges államcsőd volt a történelemben – a hitelminősítés nagyon is szubjektív alapokon nyugszik. A hitelminősítők országfelelősei figyelemmel kísérik az eseményeket, és ha szükségét érzik, oda is utaznak, hogy első kézből tapasztalhassák meg a helyzetet.
Mindebből az következik, hogy a minősítés amellett, hogy visszatekintő alapú, túl későn kerül rá sor és általában olyankor, amikor az elemző felkeresi az érintett országot, nem pedig akkor, amikor a fundamentális tényezők változása azt indokolttá tenné. Ugyanakkor a hitelminősítők nem rendelkeznek számos fontos szempont felméréséhez szükséges eszközzel sem – olvasható az írásban.
A hitelminősítésnek pedig óriási jelentősége van. A befektetők többségénél a minősítésen múlik, mit hova fektetnek be. A minősítésen múlik még a bankok hitelezési hajlandósága és a hitelfelvevők törlesztési költsége is.
A minősítési hiányosságok miatt a befektetők és a hatóságok is felismerték már egy újabb megközelítés alkalmazásának a szükségességét. Befektetői körökben volt is már néhány hamvába holt próbálkozás.
Az olyan kockázati indikátorok, mint például a CDS (credit default swap – csődbiztosítási ügyletekből képzett származékos befektetési eszköz), általában hirtelen és szélsőségesen reagálnak, mivel csak a piacon már tudatosult kockázatokat számszerűsítik, ahelyett, hogy valamiféle, a rejtett kockázatok felismerésére és krízishelyzetek elkerülésére alkalmas rendszerszintű mechanizmusra épülnének. A legfrissebb események is azt igazolják, hogy semmivel sem jelzik előre jobban a problémákat, mint maguk a hitelminősítők.
Valamely ország makroszintű befektetési kockázatainak a megítélése a részvénybefektetések és a nemzeti számlák (NAs) forgalmát egyaránt követő átfogó megközelítést igényelne a pénzügyi rendszert és a reálgazdaságot is fenyegető összes veszély kiszűréséhez. A legutóbbi krízisek is megmutatták, hogy a magánadósság is hirtelen társadalmi problémává duzzadhat, mihelyt kitör a válság. Ilyen helyzetben pedig még egy egyébként pénzügyileg stabilnak tűnő ország is csődbe mehet.
Nouriel Roubini cikkében rámutatott, hogy negyedéves gyakorisággal levett összesen kétszáz változó tényező figyelembevételével, 174 országot elemezve számos kockázatot és elmulasztott lehetőséget lehetett kimutatni.
A rejtett kockázatok egyik ilyen ékes példájaként Kínát hozta fel a lakásépítők, az önkormányzatok és az állami vállalatok rendkívüli mértékű eladósodása miatt. Az ország rendelkezik ugyan a kimentésükhöz szükséges pénzekkel – jegyzi meg Roubini –, csak akkor a kormánynak is választania kell a reformok vagy a jelenleg folytatott gazdaságpolitika között. Ha azonban a kormány az utóbbi mellett dönt, akkor az ország nem lesz képes elérni a kitűzött növekedési célt.
Brazíliát már tavaly befektetési szint alá kellett volna visszaminősíteni – véli Roubini. A Petrobras korrupciós botránya talán már lépésre készteti a hitelminősítőket, de valószínűleg csak későn és túl kicsit is fognak vágni a besorolásból.
Ahogy az euróövezetben már a kétezres évek végén észlelni lehetett, hogy valami baj van Görögországgal és más országokkal a periférián, most éppen ellenkezőleg, Spanyolország és Írország már megérdemelné a felminősítést. Görögország viszont egészen más eset. Nouriel Roubini szerint adósságát még a növekedési potenciált érdemben javító reformokkal sem lesz képes visszafizetni, ezért a görög adósság jelentős részét el kellene engedni.
A szuverén adósságkockázat rendszerszemléletű, adatokra támaszkodó elemzése tudná csak felfedni a jelenlegi változó világgazdasági környezetben leselkedő kockázatokat. És a világnak nagyon is szüksége lenne egy ilyen megközelítésre a hitelminősítők ötletszerű és lomha, valamint a piacok zajos és szélsőséges reakciói helyett – állapítja meg Nouriel Roubini közgazdászprofesszor, a New York Egyetem tanára.
