Gazdagondok

Jobban fel kellene karolni a kisgazdaságokat

A fekvése miatt Sóváradon leginkább állattenyésztéssel lehet és kell foglalkozni, hiszen a hegyvidéknek számító település gazdag legelőkkel rendelkezik, és a takarmánykukoricán kívül más nem is igazán terem e vidéken. Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebben foglalkoznak állattenyésztéssel. Ennek okáról Újfalvi Dénes – aki maga is állattenyésztő és a helybéli gazdakör elnöke – számolt be lapunknak. 

Újfalvi Dénesnek mintegy 60 hektár területe van, elsősorban takarmányt termeszt. Korábban több mint ötven fővel rendelkező szarvasmarha-állománya volt, jelenleg 30 állatot tart, abból 25 fejőstehén, öt borjú. Családi gazdálkodóként megpróbálta fejleszteni a gazdaságot úgy, hogy átadja majd fiának a farmot. Ezért a fiatal gazdáknak járó támogatásra pályáztak 2015-ben. S bár sikerült lehívni a támogatást, a megszabott feltételeket nem tudták teljesíteni, így vissza kellett fizetni az előleget, és a fia is lemondott a támogatási lehetőségről. A gazda véleménye, hogy ezeket a pályázatokat rugalmasabban kellene kezelni és a feltételeket némiképpen a helyi lehetőségekhez és feltételekhez igazítani, hiszen nem lehet egységesíteni az elvárásokat az országban, mert más-más földrajzi sajátosságokkal rendelkező régiókról van szó. Önerőből sikerült felszerelni, gépesíteni a gazdaságot, négy traktorjuk van, silókombájnnal aratnak, s a tejet is a brassói Olympus tejfeldolgozó egység szállítja el. Évente 60.000-70.000 liter tejet termelnek, ezzel és az élőborjú-kereskedéssel egészítik ki a jövedelmet. Évi forgalmuk mintegy 30.000 euró, ami soknak tűnik ugyan, de az inputokat leszámítva kevés a család reális jövedelme. Gazdaköri elnökként is jelezte, hogy a kisgazdákat is érintették volna az unió környezetkímélő intézkedéscsomagjai (GAEC 7-8) – leginkább a vetésforgóra vonatkozó –, ennek halasztásával némiképpen fellélegezhetnek. Ami továbbra is elégedetlenségre ad okot, az a tej alacsony ára. Nyáron literenként 1,25 lejt fizettek a termelőnek, viszont jóval drágábban kerül a tej a polcra, és az ebből származó jövedelem nagy része a viszonteladóké, a kereskedőké. Továbbra sem karolja fel a szaktárca megfelelően a tejtermelőket. Sajnos az importált – sok esetben „felfújt” tej – olcsóbb, mint a hazai, a bio, így ezzel az illojális konkurenciával kell szembenézni. Többen a direkt értékesítést választják, ami azt jelenti, hogy a helyszínről kiépített ügyfélkörnek adják el a terméket, és nem a nagybani felvásárlónak, amely tejfeldolgozó üzembe szállítja a nyersanyagot. Újfalvi Dénes úgy látja, hogy nemcsak a tejnek, hanem más mezőgazdasági terméknek sincs megfelelően kialakított piaca Romániában, és nem védi semmi a hazai terméket a külföldről behozottal szemben, így pedig nehezen lehet jövedelemre szert tenni. A nagy mezőgazdasági, érdekvédelmi tömörülések (LAPAR, Pro Agro stb.) csak a nagygazdák érdekeit szolgálják, az 500 hektár alattiak ügyét nem képviselik, holott Erdély nagy részében – főleg a hegyvidéken, Székelyföldön – a gazdák többsége kistermelő. Ha nincs megfelelő támogatás, akkor nem működik a mezőgazdaság. Állattartással csak az foglalkozzon, aki szereti ezt, mert ha nincs ambíció, akkor a fiatalok hamar eltávolodnak ettől, és máshol keresnek megélhetőséget! – mondja, s azzal magyarázza állatállományának csökkentését, hogy saját erejéhez méri a gazdaságot, ha már nem lesz, aki folytassa a gazdálkodást. 

Sóváradnak van még egy megoldatlan ügye: amint elvált Szovátától, lakói elestek a hegyvidéki településnek járó különtámogatásoktól, mind a mai napig nem sikerült visszatáncolni ebbe a kategóriába. Ami sokuk számára érthetetlen, hiszen senki sem vitte el a „hegyeket” a településről. Emiatt pedig jelentős pénzösszegtől esnek el az itteni gazdák. S úgy látszik, a gazdaszervezetek is hiába lobbiztak ezért... Így a jelenlegi helyzetben Újfalvi Dénes addig gazdálkodik, ameddig bírja, hogy aztán mit hoz a jövő, arra gondolni sem mer.