2019. június 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Április utolsó napjaiban rendezték Metzben az idei ifjúsági világ-körversenysorozat keretében a Francia Opent.

Április utolsó napjaiban rendezték Metzben az idei ifjúsági világ-körversenysorozat keretében a Francia Opent, melyen 4 kontinensről több mint 20 ország versenyzői indultak, köztük az ázsiai erősségek is. A verseny színvonalát mutatja, hogy egyéniben a fiúmezőnyben csak japánok kerültek a dobogóra, a lánymezőny legjobb négy asztaliteniszezője között két európai kapott helyet, köztük a Besztercén versenyző 16 éves marosvásárhelyi Szőcs Bernadette, aki bronzérmet szerzett. Bernie a főtáblán az elődöntőig három győzelmet aratott, 4-0 arányban az angol Emily Bates, 4-1 arányban a házigazda Leveque és szintén 4-1 arányban az amerikai Lily Zhang felett, az elődöntőben a későbbi tornagyőztes japán világklasszis, Kasumi Ishikawa állította meg. Ez volt a marosvásárhelyi asztaliteniszező harmadik pódiumos helye ugyanannyi nemzetközi versenyből, amivel a 2. helyen áll a sorozat ponttáblázatán, és már csak a sorozat egy más kontinensen zajló versenyén kell rajthoz állnia, hogy részt vehessen az év végi, Puerto Ricó-i döntőben.

Az egyéniben szerzett bronzérem után, a lány páros versenyszámban Bernadette Diana Dragneával az oldalán aranyérmet szerzett. Egy holland, majd egy svéd párost vertek egyaránt 3-0 arányban, majd 3-1-re győztek az első kiemelt orosz párossal szemben, 3-2 arányban verték az elődöntőben a 2. kiemelt hongkongi kettőst, a döntőben pedig a 2. kiemelt amerikai párost győzték le 3-1-re.

A lány csapatversenyben a román csapat a negyeddöntőig jutott, ahol Indiával szemben 2-3-ra maradt alul.




Kapcsolódó cikkek: