2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A felelősségteljes pedagógus példaképe

A községközpont Fogarasi Sámuel Általános Iskolájában oktató vámosgálfalvi születésű Vásárhelyi János matematikatanárt közösségépítő tevékenységéért a nyáron díszpolgári címmel illették.

Fotó: Nagy Tibor


A községközpont Fogarasi Sámuel Általános Iskolájában oktató vámosgálfalvi születésű Vásárhelyi János matematikatanárt közösségépítő tevékenységéért a nyáron díszpolgári címmel illették. Tanári pályájáról, a diákjai által megyeszinten is elért jó eredményekről, valamint a közösség érdekében végzett tevékenységéről beszélgettünk.

A vámosgálfalvi általános iskola igazgatója a jóindulatú szigorúság megtestesítőjeként, az odaadó tanár prototípusaként jellemezte a nemrég díszpolgári oklevélben részesített matematikatanárt. Javaslatára 2009-ben – eredményes pedagógusi tevékenysége elismeréseként – a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár díjban részesítette. Táncolt, majd táncot oktatott, a színjátszó csoport tagja volt, Kiss Zoltán biológiatanárral létrehozta a Kővirág csapatot, és sátoros expedíciókat szervezve nyaranta a hegyek világával ismertették meg a fiatalokat. Volt községi kultúrigazgató is, de mint jelezte, az igazgatás kevésbé állt hozzá közel, a személyes tevékenykedéssel, a Friss Karézók tánccsoporttal bel- és külföldi tánctalálkozókon való részvétellel vette ki részét a megszámlálhatatlan közösségépítő tevékenységből.

– Miként élte meg a kitüntető oklevél átvételét?

– Nem is tudom, hogy miért esett rám a választás. Mióta a marosvásárhelyi tanárképző főiskolát elvégeztem, azóta a falu fiataljaival rendszeresen foglalkoztam. Tanári pályámat Magyarkirályfalván kezdtem, amire szeretettel gondolok vissza, majd hazakerülve minden lehetőséget megragadva próbáltam a fiatalság oktatására összpontosítani.

– Diákjai az országos felmérőkön kiváló eredményeket érnek el. Mivel lehet ösztönözni a reál tantárgyak elsajátítását?

– Az utóbbi 20 évben nehezedett a tananyag, egyre magasabbra emelik a mércét. Annyira kell rohanni a tananyaggal, hogy nincs lehetőség a minimális begyakorlásra sem. Ugyanakkor hiányzik a gyakorlatban felhasználható tananyag. Többet tanulna a gyerek, és hasznosabb lenne számára is, ha a gyakorlatban, a mindennapok során is felhasználható matematikát tanulhatnának. Sokszor kérdik, hogy miért kell azt a sok X-et tanulni, mikor látják annak hasznát? A válaszom az, hogy az agyukat, a logikai gondolkodást fejlesztik, de ez számukra nem kielégítő magyarázat. A mindennapok során felhasználható tudnivalókat, amilyen a kamatszámítás is, kellene gyakorolni, hisz kézzelfogható alkalmazás révén talán nagyobb kedvvel oldanák a feladatokat. Valamikor volt ilyen jellegű ígéret, akárcsak a gyerekek tanidejének a lerövidítésére is, de egyik sem valósult meg. A magyar tagozatokon a hetedikes, nyolcadikos diákok délután három óráig tartó tanrendje a felnőttek munkaidejével egyenlő.

– Milyen egy jó matematikatanár?

– Nehéz jó matematikatanárnak lenni. Nyugdíjasként heti tizenhat órát tanítok az V–VIII. osztályban. Igyekszünk eleget tenni a követelményeknek, de a zsúfolt tananyag miatt többnyire a kiemelkedő képességű diákok tudnak csak lépést tartani a magas követelményrendszerrel. Nem kellene minden diáktól ugyanolyan nehézségű tananyagot követelni, hisz nem minden diákból lesz matematikatanár vagy tudós. A tanárképzőben azt tanultam, hogy tanárnak lenni hivatás, szüleim pedig arra intettek, hogy az emberi becsület a legnagyobb erény. Mindig ehhez tartottam magam.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató