2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közel 2 millió eurós beruházást zárt le pénteken Gernyeszeg önkormányzata: elkészültek a Körtvélyfája–Magyarpéterlaka–Marostelek közötti, 13 kilométernyi út aszfaltozásával. 

Fotó: Antalfi Imola


Közel 2 millió eurós beruházást zárt le pénteken Gernyeszeg önkormányzata: elkészültek a Körtvélyfája–Magyarpéterlaka–Marostelek közötti, 13 kilométernyi út aszfaltozásával. Az útjavítás egy integrált projekt fő része, a beruházást a Vidékfejlesztési Alapból finanszírozták.
 
Közel ezer lakos élete válik könnyebbé azáltal, hogy leaszfaltozták a Körtvélyfájától Marostelekig vezető utat. A pénteki útavató ünnepségre összegyűlt falusiak elmondták, régi vágyuk teljesült, hiszen ezentúl könnyebben, rövidebb idő alatt tehetik meg az utat a községközpontba, majd köszönetet mondtak a községvezetésnek, amiért ezt lehetővé tette. Hivatalos intézmények, a kivitelező, tervező és a konzultáns cégek képviselőinek, az RMDSZ megyei elnökének, Brassai Zsombornak, a sajtó képviselőinek a jelenlétében vágták el a szalagot Magyarpéterlakán. 
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg község polgármestere hangsúlyozta, országos viszonylatban bizonyára kis lépésnek számít ez a beruházás, azonban annál nagyobb jelentőséggel bír a község lakói számára, akik régóta várnak arra, hogy jó úton közlekedjenek. 
Brassai Zsombor rövid felszólalásában kijelentette, jó úton állunk és jó úton vagyunk. 
– Magyarpéterlaka jó útra lépett, a jövő felé halad. Jobb jövő akarásával éljék meg hétköznapjaikat, őrizzék meg hagyományaikat, földjeiket, értékeiket – hangzott a megyei RMDSZ elnökének üzenete. 
A Népújság érdeklődésére Kolcsár Gyula polgármester és Szabó Ernő alpolgármester elmondta, a szóban forgó út egy 2,5 millió euró értékű integrált projekt fő komponense, amelynek értéke 2 millió euró. Azért választották éppen a szóban forgó falvak közötti út felújítását, mivel sok embert érint a beruházás. A projekt részei: még egy új óvoda építése Körtvélyfáján, valamint az erdőcsinádi kultúrotthon felújítása. Mindkét beruházást szeptember 15. előtt lezárják. Kolcsár Gyula hangsúlyozta, Gernyeszeg mintegy 50 kilométernyi községi útjából 17 kilométeren van aszfaltburkolat, a közel 48 kilométernyi „belső” utcából 1,5 kilométeren. Az arányokat javítani fogják, az önkormányzat tervei közt szerepel az Erdőcsinád valamint a Marosjára felé vezető utak aszfaltozása, a vízhálózat bevezetése Magyarpéterlakára valamint Marostelekre. 
A Körtvélyfája–Magyarpéterlaka–Marostelek útszakasz aszfaltozásának munkálatai kivitelezésére kiírt licitet az osztrák Swietelsky-Drumserv konszern nyerte meg, a munkálatot alvállalkozóként a Multiprod Kft. végezte. 
Balogh József minőségügyi konzultáns kérdésünkre elmondta, a fővállalkozó az aszfaltburkolatot terítette le, a patakmeder-szabályozási, útalapozási, sánc- és hídépítési munkálatokat a Multiprod végezte. „A kivitelezés egy éve alatt mintegy félszáz helybélinek biztosítottak munkát. A 4 méter széles, félméteres útpadkával ellátott köves úttestre két réteg aszfaltot öntöttek, ami azt jelenti, hogy legalább 7-9 évig jó állapotban lesz az út. A munkálatra egyébként 48 hónapos garanciaidőt állapítottak meg a szerződésben” – tette hozzá Balogh József. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató