2025. január 27., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: az FCSB közösségi oldala


Az FCSB csütörtök este idegenben 3-2-re legyőzte az azerbajdzsáni Qarabagot az Európa-liga 7. fordulójában.

A bakui mérkőzés a lehető legrosszabbul indult a bukaresti együttes számára, mivel Ngezana hibáját kihasználva Leandro Andrade már az 1. percben gólt szerzett. A román csapatnak a 6. percben Bîrligea révén volt először gólszerzési lehetősége, majd két perccel később Adrian Șut Florin Tănase szögletét követően fejesgóllal egyenlített. A 9. percben a játékvezető Bîrligea és Medina párharcát követően büntetőt ítélt az FCSB javára, de a VAR-ellenőrzés után a szlovák Filip Glova érvénytelenítette a döntést. A 41. percben ismét a házigazdák kerültek előnybe, mivel egy erős bal oldali beadást követően a labda Dawa lábáról Târnovanu kapujába pattant, az FCSB azonban erre a gólra is gyorsan válaszolt. Előbb Bîrligea lövése ment épp hogy mellé, majd a hosszabbítás negyedik percében, egy jobb oldali szögletből érkezett beadásból Miculescu révén egyenlítettek a bukarestiek.

Szünet után nem sokat változott a játék képe, azonban az első félidőtől eltérően ezúttal – ismételten szögletet követően! – vezetéshez is jutottak: a 73. percben Adrian Șut fejelt a hálóba. A 78. percben Bîrligea elönzősködött egy ígéretesnek mutatkozó lehetőséget, és inkább kapura lőtt távolról, ahelyett, hogy a jobb helyzetben álló Băluțához passzolt volna. A végéig az azeriek uralták a játékot, de tiszta helyzeteket nem hagyott ki, így a bukaresti csapat 3-2-re nyert.

Az FCSB ezzel 14-re növelte pontjai számát, így akár közvetlenül is nyolcaddöntőbe juthat a második számú európai kupasorozatban. Az utolsó fordulóban a Manchester United látogat Bukarestbe.


Jegyzőkönyv

Európa-liga, 7. forduló: Qarabag FK – FCSB 2-3 (2-2).

Baku, Tofiq Bahramov köztársasági stadion. Vezette: Filip Glova (szlovák).

Qarabag FK: Buntic –  Matheus Silva, Mustafazade (70. Vesovic), Medina, Jafarguliyev – Julio Romao (70. Patrick Andrade), M. Jankovic – Kashchuk (81. Bayramov), Leandro Andrade (81. Addai), Zoubir – Akhundzade (81. Gurbanli). 

FCSB: Târnovanu – V. Creţu, Ngezana, Dawa, Radunovic – Baba Alhassan (46. Edjouma), Şut – M. Ştefănescu (46. Al. Băluţă), Fl. Tănase 

(79. M. Popescu), Miculescu (62. Al. Musi) – Bîrligea (90. Daniel Popa).

Gólszerzők: Leandro Andrade (1.), Joyskim Dawa (41 – öngól), illetve Adrian Șut (7., 73.), David Miculescu (45+4.).

Sárga lap: Julio Romao (39.), Patrick Andrade (89.), Matheus Silva (90+2.), illetve Baba Alhassan (4.), Ngezana (79.), (V. Creţu 90+3.).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató