Falu fekete-fehérben

Hat évtized távlatában. Nem kis idő, legalább két emberöltőnyi. Mennyi minden történt ezalatt a falu, az emberek életében! És a fotográfiában is.

Haragos Zoltán: Kollektivista „lelkesedés”

Hat évtized távlatában. Nem kis idő, legalább két emberöltőnyi. Mennyi minden történt ezalatt a falu, az emberek életében! És a fotográfiában is. És mégis mennyi azonosság van a hatvan évvel ezelőtti és a mai érzés-, gondolat- és látványvilágban! Bárki meggyőződhet róla, ha megnézi Haragos Zoltán és Tordai Ede kiállítását a Maros Megyei Múzeum marosvásárhelyi néprajzi részlegének főtéri székhelyén. A két kiváló fotós tárlata a jubiláló Marx József fotóklub egyik legemlékezetesebb múlt heti eseménye volt. Haragos, a klub alapító tagja és ma is igen aktív egyénisége nemrég töltötte be a 84. életévét, több mint hatvan éve vált szenvedélyévé a fényképezés. Tordai közel fél évszázaddal fiatalabb, de a népszerű vásárhelyi fotós alakulatnak immár ő is meghatározó alakja, az ő hazai és nemzetközi díjai, elismerései is jócskán öregbítik a fotóklub hírnevét. Kitűnő ötlet volt közös jelentkezésük. Mindketten a falut fotózták, egyik a múltat emeli vissza a mába, másik a jelenben fedezi fel a tegnapot. Haragos Zoltán a fotográfia legmegbecsülendőbb klasszikus erényeit mutatja föl, azokat, amelyeket a klub felejthetetlen névadója, Marx József is oly magas szinten képviselt, Tordai Ede a digitális fotózásban, a komputeres képmegdolgozásban rejlő művészi értékekre nyújt szemléletes példát. Nem romantikáznak, nem szépítenek, mindketten jól tudják, mennyi nehézségbe ütköznek a vidék lakói. Haragos át is élte mindazt, ami hosszú évtizedeken keresztül a falusiakat sújtotta. Nyitott szemmel járta az országot, azt is észrevette, megörökítette, amiről nem volt szabad beszélni, képein azt is megláthatjuk, amit a hatalom elhallgatott volna. A testben, lélekben megnyomorítottak ereje, erkölcsi fölénye is felsejlik dokumentumértékű fekete-fehér felvételein. És az életöröm sem hiányzik, hiszen ahhoz, hogy az emberek átvészeljék a kisemmizettség, az elnyomás korszakait, erre is nagy szükség volt. Egész történetek kerekíthetők beszédes arcaihoz, életképeihez, a falu őrizte tradíciókhoz, sajátos szokásokhoz. Tordai cseperedő ifjúként kóstolhatott bele a letűnt rendszer lélekölő „vívmányaiba”, de hamar rájöhetett, hogy a változások sem hozták meg a remélt jólétet, a szabadság sem távolított el minden béklyót az életünkből. A falu továbbra is sűrítetten tárja elénk a gondokat. Akik túlléptek a korábbi megpróbáltatásokon, sérelmeken, most az elmagányosodás, az egyedüllét, a szegénység démonaival küzdenek. Ez sem könnyebb az előzőeknél. S ezt tükrözni ugyancsak alkalmasabb a fekete-fehér. A jelenkori technikával, számítógépes megoldásokkal megmódolt fotók talán még több drámát hoznak a nézők elé, mint a hagyományosan készült fotográfiák. Haragos Zoltán mély empátiával készült, igaz képei korrajzként is lenyűgöznek, Tordai Ede egyfajta időtlenséget, fenyegetettséget sugalló felvételei különös hangulatukkal ragadnak meg. Kiemelt figyelmet érdemel ez a kiállítás.