Éveimet visszapergetem – fotókiállítás

Kerekes Péter Pál 80

Nehéz lenne néhány szóban, fényképen keresztül összefoglalni az örökmozgó Kerekes Péter Pál AFIAP fotóművész életét, fotográfiai munkásságát. Nem elég a Bernády Ház emeleti kiállítóterme, hogy felvonultassa mindazt a fotópapírra és diafilmre rögzített élményt, amelyben része volt a fotósnak, az alpinistának, a hegymászónak, a barlangásznak  azokon a szebbnél szebb helyeken, ahova örökös társával, Kerekes Ibolyával eljutott. A csütörtökön délután nyílt kiállításon csupán csipetnyi ízelítőt kaphatunk abból a képi világból, amelyet az idén 80. életévét töltő, hazai és nemzetközi kiállításokon többszörösen díjazott fotóművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub oszlopos tagja készített barangolásai során. 

Kerekes Péter Pált Erdély-szerte – és nem csak – elsősorban természetfotósként ismerik, hiszen több évtizede kirándulásai során eljutott a föld mélyétől a magashegyek csúcsáig, és mindig vele volt és van a fényképezőgépe. Analóg és digitális kamerájával megszámlálhatatlanul sok élményt, eseményt, tájat rögzített. És ez nem túlzás. Két zsúfolásig tele szoba őrzi a csodálatos tájakat, embereket, helyszíneket, ahol élete során Péter megfordult, akikkel találkozott és fényérzékeny szalagra rögzített, később pedig memóriakártyára. Ebből az óriási gyűjteményből mindössze 53 fotó került a Bernády Ház falára legutóbbi egyéni, jubileumi tárlatán. Nem véletlenül, mert ha az ötöt összeadjuk a hárommal, és beszorozzuk tízzel, az eredmény nyolcvan. 

Kevesen tudják, hogy Kerekes Péter Pál a diafilmfotózás és a diaporámák nagymestere. Amikor először kezébe vette a fényképezőgépet, nem volt még tenyérbe simuló gép, okostelefon, amellyel ma játszi könnyedséggel lehet felvételt készíteni, azonnal visszanézni, letörölni, és a tárhely kapacitásának limitje szerint több ezret rögzíteni. Akkor csupán 36 kocka állt a fotós rendelkezésére a hegy tetején, a barlangok mélyén, járhatatlan ösvényeken. És nem volt pardon. Ha a pillanatot a fotós nem úgy rögzítette, ahogyan eléje tárult, akkor elúszott a soha vissza nem térő alkalom. A diázás sok mindenre megtanította, rákényszerítette a fotóst: a pontos képszerkesztésre, a fények kezelésére, a színösszetétellel való játékra, az önfegyelemre, a fókuszálásra és sok minden másra. Erről árulkodnak Kerekes Péter Pál varázslatos diái, és ez a fajta alkotásmód köszön vissza fekete-fehér és színes fotóiról is. És minden felvételen ott van a camera obscurát kezében tartó fotós, ahogyan lát és láttatja a saját világát. Ritkán hiányzott Péter kezéből a fényképezőgép, amellyel legtöbbször diszkréten, szinte észrevehetetlenül érzékenyen és értően rögzítette a pillanatot. Mert nem elég eljutni lélegzetelállító helyekre, ha nem vesszük észre a szépséget vagy a látvány egy-egy sokatmondó részletét. Kerekes Péter Pál tájai, természetfotói ilyenek. A barlangban a karbidlámpa fényénél rögzített képződményektől, a 2000 méteres, felhőket karcoló sziklás hegygerinc formáin át a sáskáig, a fűszál formájáig vagy a vízesés, a víztükör játszadozásáig mind az értő, megértő, ízig-vérig természetszerető emberről mesél, akivel még mindig találkozhatunk a hegycsúcs felé tartó vagy az erdő mélyén kanyargó ösvényeken. Aki kirándult vele, tudja, hogy az élményt sajátosan Kerekes Péter Pál-osan adja vissza fotóin és tárja azok elé, akiknek még nem volt szerencséjük vele barangolni. Képei a természetjárás öröméről regélnek. Ezért érdemes egy-egy fotó előtt többet időzni, még akkor is, ha első pillantásra talán azt mondjuk, hogy ilyent már láttunk. Valószínű, de nem úgy. Ott van a fotókon egy-egy apró részlet, amely többet mond mindennél. 

Kerekes Péter Pál azonban nemcsak a természet fényfestője, hanem kiváló társadalmi és etnográfiai fotós is. Ez kiderül az Éveimet visszapergetem című retrospektív fotókiállításon látható, ilyen jellegű fényképekből is, a sátor mellett ébredő hajléktalan vagy a tüzet csiholó szénégető csak kis szelete annak, ami még a tarsolyában van. Mindezek mellett az idősről, gyerekről, népviseletbe öltözött fiatalról készült portréin megörökített mosoly, arcmimika egyszerűen, helyenként humorosan tükrözi azt a lelkületet, amelyben ott van a fotós is, ezek amolyan egyetemes önarcképek is, hiszen a rögzített portrék rólunk, emberekről szólnak. Ezek előtt is álljunk meg egy időre, és keressük az árulkodó jeleket. Olvassuk el figyelmesen a képaláírásokat, a neves erdélyi költőink – Kerekes Ibolya által válogatott – idézeteit, és ebben a társításban, kontextusban is fogadjuk be a látnivalókat. 

A Bernády Házban kiállított fotók olyan idő- és tájutazásra invitálnak, amelyre érdemes beneveznünk, hiszen Kerekes Péter Pál AFIAP fotóművész egyéni kiállításán végigkövethető a több mint fél évszázados pályája, mindenekelőtt a természet és a világ történéseit szeretettel, odaadással rögzítő fotósegyénisége, lelkülete. 

A tárlatnyitón a kiállított fényképeket Gáspár Sándor rádiós szerkesztő méltatta. Fellépett Kásler Magda és a Maros Művészegyüttes Moldován Horváth István vezette zenekara, klasszikus gitáron játszott Zilahi Szille.