Európai Unió – Brexit és egyebek (VIII.)

Az előző részben arról beszéltünk, melyek voltak az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének történelmi előzményei, ebben a részben megnézzük, melyek voltak azok az érvek, amelyeket az angol kilépéspártiak felsorakoztattak a kilépés mellett folytatott sikeres kampány során.

A kilépés mellett érvelő angliai politikusok egyik legfőbb érve az volt, hogy az EU túl bürokratikus és antidemokratikus, ugyanis az Európai Bizottság élén nem közvetlenül választott képviselők vannak, hanem a nemzeti kormányok által delegált személyek. Ez az érv azért nem állja meg teljes egészében a helyét, mert magukat a kormányokat minden ország saját belső választási szabályai szerint, eltérő módon ugyan, de mindenképpen a demokrácia szabályainak megfelelően választja meg. Ugyanakkor felhatalmazza őket, hogy saját hatáskörükben megtegyék a szokásos intézkedéseket és delegálásokat. Olyan ez, mintha egy ország miniszterei ellen az lenne az érv, hogy azokat a lakosság nem közvetlenül választotta meg. 

Egy másik érvük a kilépéspártiaknak az volt, hogy fontos gazdasági megállapodások, például az EU – USA szabadkereskedelmi egyezmény letárgyalása kizárólag az EU Bizottságának hatásköre. Ugyanezt az érvet hozták fel más nagy kereskedelmi szereplőkkel való kereskedelmi-gazdasági egyezmények, pl. Kína, India esetében. Ennek az érvnek a szószólói elfelejtik viszont azt is hozzátenni, hogy az EU-nak, mivel minden tekintetben összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az Egyesült Királyság, sokkal jobb tárgyalási pozíciója van a kereskedelmi egyezségek feltételeinek kialkudásánál, mintha azt egyedül Nagy-Britannia próbálná megtenni, hiszen az EU gazdasága 16 ezer milliárd dollár, míg Nagy-Britanniáé 2,8 ezer milliárd dollár. Ugyanakkor az EU a világ legnagyobb exportőre és importőre, tehát teljesen más pozícióból alkuszik. 

Ami viszont egy nagyon érzékeny téma, és erre nagyon jó érzékkel haraptak rá a kilépéspárti politikusok és választók egyaránt, az a bevándorlás- és a migránskérdés. Ezek szerint a szabad letelepedés és munkavállalás joga miatt túl sok munkavállaló jön a keleti tagállamokból, akik lenyomják a béreket, hiszen sokkal olcsóbban is elvállalnak munkát, és élősködnek a szociális és egészségügyi rendszeren.

A kilépéspártiak szerint a Brexit után megszűnnének a korlátozások, a szabályozások és így a vállalkozások hatékonyabbá válhatnának, ugyanakkor London sokkal jobb kereskedelmi szerződéseket tudna kötni. Ez, mint már fentebb jeleztük, nem igaz. Kilépés esetén, mondják a kilépéspártiak, a brit kormány dönthetne arról, kit enged be és kit nem, ezáltal csökkennének a társadalmi-kulturális feszültségek és jobb munkaerő-piaci viszonyok állnának be. 

Nem elhanyagolható érv az sem, hogy az uniós közös kasszába történő befizetés a briteknek nagyon sokba kerül.

A kilépési érvekre bőven akadnak ellenérvek is. Az, hogy az unió túl drága lenne a briteknek, nem feltétlenül igaz, ugyanis 2015-ben 8,5 millió fontot fizettek be az uniós kasszába, ami a brit össztermelésnek (GDP) kevesebb mint fél százaléka. Ehhez hozzátéve azt, hogy – csak egyet említsünk –ennek fejében Nagy-Britannia vámmentesen szállíthat a többi uniós országba, rögtön árnyalja a képet.

A túlszabályozottsággal kapcsolatosan megjegyzendő, hogy Nagy-Britannia jelenleg is az unió legliberálisabban és szabadon mozgó gazdasági és kereskedelmi piaca, nem marad el sokkal az USA-ban ismert nagyfokú gazdasági liberalizációtól.

A szabályozásokkal kapcsolatosan el kell mondani, hogy ezek nem felesleges agyrémek, hanem olyan jogi normák, amelyek elsősorban a fogyasztók, a kisember és a munkavállalók érdekeit nézik, a környezet épségét óvják és ez elviekben minden személynek, függetlenül attól, hogy termel vagy fogyaszt, érdeke kellene legyen. A legdrágábbnak kikiáltott szabályozások közül négy munkajogi vagy környezetvédelmi norma. Ezek között van például, hogy a munkahét nem lehet több, mint 48 óra, vagy hogy a részmunkaidőt vállalóknak majdnem azonos jogokat kell adni, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak. Ebből a szempontból rögtön megváltozik az uniós szabályok értelme...

Kilépés esetén a briteknek 60 országgal kellene sürgősen és hatékonyan újratárgyalniuk a kereskedelmi megállapodásokat, olyan országokkal, ahova jelenleg a britek az EU-n keresztül minden probléma nélkül exportálnak. 

Nagy-Britannia az alkudozás során esetleg azt ajánlhatná fel, hogy alacsonyak legyenek a vámtarifák, amivel csak az a baj, hogy ezek már most is nagyon alacsonyak, tehát nagyot csökkenteni rajtuk nem nagyon lehet. A gazdasági bevándorlással kapcsolatosan el kell mondani, hogy az angol vízumszabályozás ellenére a brit uniós belépés, azaz 1973 óta is jóval több gazdasági bevándorló ment be nem EU-országból, mint amennyi az unióból. 

2004 óta, amikor a kelet-európai országok is elkezdtek csatlakozni, tényleg megnőtt az uniós bevándorlók száma, de még így is hozzávetőlegesen azonos az EU-n kívülről és belülről belépők száma. 

A gazdasági bevándorlásproblémát sem lehet egyoldalúan kezelni, hiszen az a bevándorló, aki dolgozik, profitot termel a brit cégeknek, illetve a fizetéséből adózik és fogyaszt, ezáltal pedig munkahelyeket teremt vagy éppen tart fenn. A statisztika szerint 2013 óta 700 ezerrel nőtt az uniós munkavállalók száma, de ugyanakkor a brit állampolgárok egymilliós számban kerültek alkalmazásra... A munkabérek bizonyos képesítetlen munkakörökben tényleg csökkentek, de ehhez hozzájárult a világválság és az állami megszorítások is. 

A szociális rendszeren való kelet-európai élősködés nem igaz, ugyanis az uniós munkavállalók sokkal többet fizettek és fizetnek be a brit államkasszába, mint amennyit felvesznek belőle, hiszen legtöbbjük dolgozik és adót, járulékot fizet. Az valószínűleg mindenki számára világos, hogy egyszerre nem lehet a szociális rendszeren élősködni és elvenni a britek munkáját.

 (Folytatjuk)

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro