Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ha eddigi öt nagy, közös alkotása közül csak az utóbbi kettőt, az Európa fényeit és a Duna-Limest hozta volna el Marosvásárhelyre a Magyar Kárpitművészek Egyesülete, már az is kivételes élményt nyújtana a helyi művészetkedvelőknek, de a nyolcvantagú művészközösség harminchárom alkotója reprezentatív egyéni művével is jelen van a Kultúrpalotában, és szemet-lelket gyönyörködtető látvánnyal, nemes emberi érzelmekkel telített, pompás kárpitokkal győz meg arról, mennyire maivá, klasszikus szépségükben is milyen korszerűvé lehet tenni ezeket a hagyományos, franciagobelin-technikájú munkákat. És arról is, hogy milyen sokrétű, humánus üzenetet közvetít a jelképek, színek, formák, ötletek harmonikus egységgé szervesülő kavalkádja, mekkora erővel, empátiával szólítanak meg minket, erdélyi magyarokat is a költői metaforákba szőtt és szárnyaló képzettársításokra késztető egyetemes gondolatok. A világ számos jelentős kulturális központjában váltottak ki egyöntetű elismerést ezek az alkotások és létrehozóik, akiknek jelentős hányada a magyar művészeti élet legfontosabb díjait mondhatja magáénak. Tévedés nélkül kijelenthetjük, hogy bár a tárlatot nem illesztették a Kultúrpalota hivatalos centenáriumi rendezvényei közé, mégis az évfordulós események egyik legrangosabbikának tekinthető. És noha a Vásárhelyi Forgatag szervezői se figyeltek fel rá annyira, hogy bekapcsolják az ünnepi nyüzsgésbe, ezekben a napokban talán a szokásosnál többen fedezték fel rendhagyó értékeit. Ha nem így lenne, szeptember 26-ig bőven van még idő a földszinti galéria meglátogatására.
Már amint belép, azonnal meg is torpantja a nézőt az eléje táruló varázslatos kék harmónia. Egész tömören ekképpen lehetne nevezni az említett két közös óriáskárpit és a Pilinszkynek ajánlott Bocz Bea-gobelin keltette összbenyomást. Aztán kiderül, hogy a kiállítás kurátora, Balogh Edit, az MKE elnöke és a tárlatrendező Katona Szabó Erzsébet a többi termet is domináns színekbe öltöztette, a belső helyiséget fehéres kolorit uralja, az utca felőli nagyot többnyire a szürkés, barnás, földszínű árnyalatok, az emeleten pedig a gyapjú, a pamut, a selyem, a len és a fémszálak sokszínűségéből eredő változatosság a meghatározó, izzó vöröstől a monokróm homokszínig számos tónus sorakozik föl, és áll össze harsányabb, de szintén elegáns egységgé. A napilap korlátozott terjedelme nem teszi lehetővé, hogy egyenként időzzünk a kiállító művészeknél és munkáiknál, pedig mindenik hatványozottan megérdemelné, azt azonban elégtétellel hangsúlyozzuk, hogy sokan közülük erdélyi származásúak, a bemutatkozás két előbb megnevezett főszervezője pedig kimondottan városunkhoz köthető, csak éppen Magyarországon él néhány évtizede. Az egyesületnek határon túli tagjai is vannak, Erdélyből a vásárhelyi Nagy Dalma és Kozma Rozália, valamint a kolozsvári Novák Ildikó. A két előbbinek egy-egy szép kárpitja ezen a tárlaton is felkerült a falra. És még egy név idekívánkozik, a Remsey Flóráé. Nem csak fényben úszó, játékosan mozgalmas, finom mívű Valahonnan valahova gobelinjének köszönhetően. Azért is beszélünk róla, mert annak a Remsey művészcsaládnak aktív és nagyrabecsült textilművész tagja, amelyik oly jelentős szerepet töltött be a Körösfői-Kriesch Aladár és Toroczkai Wigand Ede által megálmodott Gödöllői Művésztelep felvirágoztatásában. A szóban forgó művésztelep-alapítók, akik mellé Nagy Sándort is odasorolhatjuk, elévülhetetlen érdemeket szereztek Bernády György marosvásárhelyi szecessziós épület-remeke, a Kultúrpalota megalkotásában. Remsey Flóra, Remsey Jenő unokája, a vásárhelyi bábszínházi körökben is egykor jól ismert Remsey Iván lánya a gödöllői szőnyegszövő hagyományok ápolója, és Katona Szabó Erzsébettel a művésztelepi tradíciók megújításának szorgalmazója, nagyon jól érezte magát a Székelyföldön és a Bolyaiak városában a mostani kiruccanáson. Talán arra is adódik alkalom valamikor, hogy emlékeit, a gödöllői művészgenerációk hagyatékának megőrzésével kapcsolatos tudnivalókat az itteni közönséggel is megossza.
Nyilván nem csupán földrészünk e szerteszabdalt közép-keletibb részén szövődtek össze így a dolgok. Az egész kontinens különös, történelem szabta szövevény, jelentősége felbecsülhetetlen az emberiség számára. Az Európa fényei című, közel tíz négyzetméteres kárpit tizenöt művész két évet átfogó munkája, a kiállítás legimpozánsabb műve ezt is ismételten tudatosítja a szemlélőben. De mint minden kiváló alkotás, ki nem fogy a mondandóból és a látványkínálatból. Minél inkább elmélyedünk benne, annál többet sugall. Ahány néző, annyi lehetséges olvasat. A lényeget viszont mindenki hasonlóan érzékelheti az Európa Tanács székhelyén, Strabourgban éppúgy, mint Marosvásárhelyen. Vagy bárhol másutt. E nagyszerű gobelin egyik lehetséges értelmezését Feledy Balázs budapesti művészeti író hosszabb szövegéből emeljük ki. Az írás az MKE 15. évfordulójára megjelentetett átfogó katalógusban olvasható. Íme: „A négyes felvetésű, gyapjú alapanyagú mű, melyet fémszálak beszövésével még változatosabbá tettek az alkotók, egységes faktúrájú, nemesen elegáns, a kék árnyalataira, tónusaira épített horizontális falkárpit. A hangsúlyos árnyalatok jelzik az univerzumot, a Földet, s azon belül Európát, amely nincs elszakítva a Föld egyéb területeitől... Az univerzum végtelenségében feltűnnek csillagképek, egy méltóságteljes csillagvilág övezi bolygónkat, amely jobb oldalon ismerten ívelődik, a teret is érzékeltetve, mintegy beleolvadva a végtelen egyetemességbe. A mű bal oldalán pedig, finom rajzossággal, karakteresen szőve megjelenik Európa elrablása. A zeuszi bika szinte kilép a műből, s Európa némi iróniával, félve és felszabadulva ül a száguldó istenség hátán. A mű középső, centrális sávjában Európa egy műholdas felvétel alapján szinte büszkén mutatja meg magát. Ez itt a civilizált világ egyik centruma. Hiába van sötétség, feketeség az univerzumban, a Föld más részein, Európa fényes, szinte világosságot áraszt az egész Földre, tán még azon túl is… Múlt és jelen. Historikum és indusztriális világ. Határtalanság és lehatároltság. Európa megszületett, van, fejlődik, terjeszkedik, s magabiztos… Európa ezen a művön valóság és jelkép. A kék, fehér pontok, foltok, ívek, motívumok a tengerek sötétségében izgalmat adnak a látványnak… S hogy a művészek szerint ebben a civilizációs, kulturális, történelmi és szellemi egységben még mi a fontos, azt szavakban is megszövik, idézve az európai társadalmi szerződésből: Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság valamint az emberi jogok – ide értve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásán alapul. Ezek az értékek közösek”.
Jó lenne, ha mindig magunk fölött érezhetnénk Európa fényeit, jó volna, ha művészi szuggesztivitással felmutatott, eszményített kontinensünk és benne közös meg saját értékeink mindenki számára egyformán fontosak lennének! És még jobb lenne, ha Európa e szenvedélyektől sújtott, európaiságot szajkoló tájain nem diadalmaskodna mindegyre a pöffeszkedő kulturálatlanság! A tárlat ilyen gondolatokat is kelthet az emberben.