2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szakadó esőben indultak csütörtök délután a Procardia Alapítvány, a marosvásárhelyi Fecske óvoda és a Liviu Rebreanu Gimnázium közös szervezésében zajló biciklis felvonulás résztvevői. 

Fotó: Nagy Tibor


Szakadó esőben indultak csütörtök délután a Procardia Alapítvány, a marosvásárhelyi Fecske óvoda és a Liviu Rebreanu Gimnázium közös szervezésében zajló biciklis felvonulás résztvevői. Az akcióra tavaly került sor először, akkor a Fecske óvoda udvarán, ezúttal az említett tanintézet előtt, a kövesdombi egészségsétányon gyülekeztek a kerékpáros apróságok és kísérőik. Bár az időjárás hirtelen változása sok gyereket és szülőt távol tartott, közel százan mégis végigkerekeztek az 1848. út erre az alkalomra lezárt szakaszán. Amint azt a szervezők is elmondták, a felvonulás célja a biciklizés népszerűsítése mellett a helyi önkormányzat figyelmének felhívása volt kerékpársávok, illetve a gyerekek bringázásának teret biztosító bicikliutak kialakításának szükségességére. Dr. Kikeli Pál, a Procardia Alapítvány elnöke arról tájékoztatott, hogy az elkövetkezőkben minden lakótelepen szándékukban áll kialakítani ilyen bicikliutakat, a Kárpátok sétányon már folyamatban is vannak a munkálatok, a kövesdombi 100 méter az egészségért sétány mellett pedig hamarosan kocogópálya is lesz. A polgármesteri hivatal és a városi tanács támogatásával zajló felvonulás résztvevői ezúttal nagyobb távot tettek meg, mint tavaly, kétszer kerekezték körbe a lezárt útszakaszt, és mire célba értek, a zápor is abbamaradt.
A bátrak elállították az esőt – köszöntötte az esőköpenyes társaságot dr. Kikeli Pál. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató