Vajon Al Capone beférne a jelenlegi kormányba? Nagyon össze kellene kapnia magát itt és most, hogy egy székecskét valahogy megszerezzen.
Vajon Al Capone beférne a jelenlegi kormányba? Nagyon össze kellene kapnia magát itt és most, hogy egy székecskét valahogy megszerezzen. Bizonyos körökben ma már erény a korrupció, kevés az, ha valaki csak régi babérokkal ékeskedik. A húsosfazék körül nyüzsögnek a priuszosok, nehéz odaférni. Esetleg, ha beiratkozna a pártba, ha a kapcsolatai révén netán jóba kerülne ezzel meg azzal, ha... Gondolom, tudná ő, hogy mit kell tennie. Habár itt mostanában senki nem tud semmit, miközben mindenki mondja, erősíti a magáét. Érdekel egyáltalán valakit a priusz, a büntetett előélet? Nagy tamtam előzte meg a hírt, hogy mától ingyenes az erkölcsi bizonyítvány, más illetékekkel együtt az ezért fizetendő összeget is eltörölték. Akkor mégiscsak szükség lehet rá egyik-másik területen. Magas tisztségviselők, parlamenti kitűnőségek, politikusok esetében se nem oszt, se nem szoroz. Rosszul fogalmazok, az osztás, osztogatás bizony fontos tényező, a szorzás, hatványozás, amellyel meseszerűen nőhetnek egyik napról a másikra a vagyonok, nemkülönben. Az sem baj, ha ez némi kellemetlenséggel jár. Olyannal például, hogy tiltakozásképpen a közkegyelem, a bűnök elbagatellizálása, a büntetések tervezett eltörlése miatt a népek kivonulnak az utcára. A kedélyek előbb vagy utóbb úgyis lecsillapodnak, az államelnök is megnyugszik, minden megy majd tovább a maga útján. Egyébként egy ideig a tiltakozók sem unatkoznak, napokon át megoldódott az esti programjuk, országszerte kinn tartózkodhattak a friss levegőn, kész jótétemény az egész. Meccsre már úgysem járnak. A tüntetéseken ordíthatnak kedvük szerint. Ez a dolgok rendje. Mi itt a probléma?! Nyugi, még a kormánypárt rettenthetetlen vezére is megkapta újabb sárga lapját, ismét per indult ellene hivatali visszaélés vádjával. Fölösleges hőbörögni, minden csak szemlélet kérdése. Egyik tévében ezt mondják reggeltől napestig, másikon azt. De a vasárnapi bukaresti nagy felvonulás, az ötvenezres tömeg tényleg jól mutat. Azt mindegyre érdemes újrasugározni. Arra még a világmédia is felfigyel. Sőt az ország más nagyvárosaiban is megmozdultak az emberek. Vásárhely többnyire hiányzik a felsorolásokból, esetleg az „indultak még” kategóriában hangzik el a neve. Tulajdonképp nincs is miért morgolódnunk emiatt, az ilyen általános társadalmi kérdéseket érintő dolgokban nagyon ritka itt, vagy annyira jelentéktelen, hogy említésre sem méltó a tiltakozás. Megszokhattuk, a Székelyföld csak nemzetiségi ügyekben mozdul meg, azokat a tiltakozó akciókat pedig a román média szinte kivétel nélkül elhallgatja. Jut eszembe, mindjárt huszonhét esztendeje, hogy megtörtént nálunk a nagy könyves, gyertyás felvonulás. A magyar iskolákért, oktatásért, anyanyelvünkért, más jogos elvárásainkért tüntettünk némán. Kétszer annyian, mint most Bukarestben. A számunkra felemelő, másoknak megdöbbentő, talán éppen félelmetes akció közelről sem kapott akkora publicitást, mint ez a fővárosi menetelés. Ilyesmikért is tartunk ott, ahol tartunk. Újra iskolai gondok, az anyanyelv közéleti használatának megnyirbálása és hasonló más igazságtalanságok ellen kell fellépnünk unos-untalan. De tényleg, hol is tartunk mostanában? Meg tudja mondani valaki teljes objektivitással? Én nem. És meg is állok itt a csapongó gondolatmenettel. Elment a kedvem a cinikus eszmefuttatástól, amellyel az elején oly parttalanul kezdtem a jegyzetet. Az ember közelről sem olyan nagymenő, ha a téma, amely terítékre kerül, érzelmileg is érinti. Bizony más-más kérdésekre vagyunk érzékenyek ebben a cirkuszokkal teli, kiszámíthatatlan térségben.
