Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Lopnak a zsiványok. De lopnak ám! Hol jobban? Hol jobban, hol kevésbé jól. A kérdés csak kifordítható, nincs rá biztos válasz. Lopnak, rabolnak erdőben, vasúton, bankban, olajmezőn, buszon, minisztériumban, mindenütt. Másról se szólnak a hírek. Ami nyilván túlzás, hiszen hallunk tűzről, vízről, erőszakról, gyilkosságról is. Mégis a lopások állnak a bűnözési ranglista élén. Pedig csak azokat kapják el, akiket éppen le akarnak buktatni. A többi nyugodtan garázdálkodhat évekig. Mert mindegyre kiderül: tudtak róluk, hosszú ideje figyelték őket, lehallgatták telefonjaikat, csak vártak a rajtaütéssel. Hogy miért kell annyit várni a tetten éréssel, azt nem tudom, pláne, hogy a legtöbb bűnözőt egy-kettőre el is engedik. Innen a benyomás, hogy csak akarat kérdése az egész. Pitiáner példák is erre vallanak. Itt van rögtön szem előtt a vásárhelyi zsebtolvajok esete. A fél város ismeri őket látásból. Ha meglátják jól szervezett csoportjukat a buszon, sokan megpróbálnak messzire iszkolni előlük. Aztán a zsúfolt járműveken mégis sikerül a gyanútlanokat, főleg az öregeket megkárosítaniuk. De semmi bántódásuk nem esik. Kevés utas mer szólni valamit ellenük, a sofőr vak és néma, a jegyárus, ha van olyan, dettó. A rendőrök, nyomozók a jelek szerint ilyesmivel nem foglalkoznak, a zsebmetszés nem nagy ügy. Csak a szegény kisembernek az. Persze a rengeteg milliós, milliárdos csalás, sikkasztás, másfajta lopás is a mi zsebünkre megy, az államkasszából, közösségi pénztárakból, hitelekből jogtalanul eltulajdonított óriási összegeket aligha képesek valaha is behajtani a bűnösöktől. Azok meg gondtalanul élik tovább világukat. Mi, többiek fizetünk helyettük, anélkül, hogy tudomásunk lenne róla. A jelenség pedig nemhogy gyengülne, ellenkezőleg, mindinkább terjed, a szenzációéhes bulvármédia örömére, amely kéjes borzongást keltve tálalja a „polip” csápjainak megállíthatatlan szerteágazását.
Egy időben a bukott rendszer káros örökségeként igyekeztek beállítani a magán- és közvagyon elleni merényleteket, akkor tűnt bocsánatos bűnnek a dolgok ilyenfajta eltulajdonítása. Azon a koron rég túl vagyunk, a diktatúrából hozott szemlélet csak a ma már idősebb korúak körében éreztethetné hatását. Az új társadalomban meghonosodott általános erkölcsi csőd, a bármi áron való meggazdagodási vágy járulhatott hozzá, hogy ennyire elterjedt a bűnözés. És azok közül, akiknek elsősorban példát kellene mutatniuk tisztességből, korrektségből, nagyon sokan ennek éppen az ellenpéldájával „remekelnek”. Olyan honatyákra gondolok, akikről köztudott, hogy „sárosak”, mégis ott vannak a különféle pártok jelöltlistáin, olyan kétes egyénekre, akik alpári viselkedésükkel váltak hírhedtté, bizonyos sajtókörök kedvelt szereplőivé, és dölyfösen, gyanús körülmények között megszerzett pénzük, vagyonuk tudatában mégis befutó helyen páváskodnak bizonyos jelöltlistákon.
Nyakunkon a választási kampány. Kíváncsian várom, hogyan viszonyulnak majd a romániai választók ehhez az egész vircsafthoz.