Marosvásárhely kiesett a versenyből, nem lesz európai kulturális főváros. Kár.
Marosvásárhely kiesett a versenyből, nem lesz európai kulturális főváros. Kár. Elestünk egy olyan esélytől, amely nyolc évvel ezelőtt Nagyszebent alapvetően megváltoztatta, és a külföldiek számára is valóban vonzóvá téve, máig hatóan megpezsdítette a település művelődési életét. A helyzet fintora, hogy éppen most, a nemzetközi zsűri döntése idején nyílt meg egy olyan kiállítás a Kultúrpalotában, amely Európa bármelyik fővárosának büszkeségévé válhatna. A legnagyobb rézmetszők mesterműveit a Maros Megyei Múzeum hozta el hozzánk, kezdeményezésüket a megyei tanács támogatta. És a város vezető testülete is a minap bizonyította, hogy mégiscsak szívügye a kultúra: létrehozva a Pro Cultura kiválósági díjat, újabb lendületet szeretne adni a művészeteknek, az alkotómunkának. A konzulokat, akik a fő művészeti ágak legjobbjait jelölik ki évről évre, az ugyancsak európai színvonalhoz igazodó Musica Sacra Fesztivál rendkívüli vokálszimfonikus koncertjén mutatták be a múlt héten a közönségnek. Persze tudjuk, Vásárhely nem Szeben, és az sem valószínű, hogy a polgármestere államelnökké válik valamikor, mégis fűztünk bizonyos reményeket a pályázathoz. Reméltük, hogy legalább a következő szakaszig jutva, a város újabb lépéseket tehet a szellemi fellendülés útján. Nem így lett. Az átfogó tervezet nem tudta meggyőzni a bírálóbizottságot. Hogy mi volt a fő kivetnivaló, azt még nem tudhatom, de mindaz, amit a vaskos projekt szerint kulturális téren jelenleg képesek vagyunk nyújtani, nem lehet elég. Azzal sem kecsegtet különösebben a pályázat, hogy 2021-ig, amikorra az európai cím, rang érvényes, a külföldieket, más városbelieket tömegesen idecsalogató újdonságok, rendhagyó megvalósítások gazdagítanák Marosvásárhelyt és a hozzá társult Segesvárt, Szovátát. A 20 pont, amire az itteniek kulturális fővárosi ajánlata épül, nagyobbrészt köztudott, hosszú ideje működő jelenség vagy (el)ismert egyéni teljesítmény. Az, hogy iskolaváros, hogy egységet kívánunk teremteni a nagy különbözőségből, hogy erdélyi digitális központtá válnánk, hogy sok itt a roma, és Draculánk is van, a többi pályázatban is szerepelhetett, sőt meggyőzőbben is, ha másokat díjaztak. Ezek felmutatása valószínűleg az európai közönségre sem lenne olyan rendkívüli hatással, hogy emiatt elárasztanák a szálláshelyeinket, vendéglátó központjainkat, kulturális intézményeinket. Az eldugott kis település, Vajdakuta sem tudná megváltani a világot az oda telepítendő békés, harmonikus alkotótáborával, noha jó lenne, ha ez a terv is megvalósulna. Szemléleti változásra, sokkal nagyobb nyitásra, következetességre, a merész elképzeléseket kellő anyagi támogatással ösztönző politikára, közigazgatásra, napi gyakorlatra lenne szükség ahhoz, hogy Marosvásárhely és a megye egésze megújuljon kulturális, szellemi vonatkozásban. És a lényeg, amiért ezt a jegyzetet megírtam: a pályázati kudarc ne jelentse azt, hogy most lemondunk mindarról, amit fel akartunk futtatni! Ellenkezőleg. Ezután kell csak igazán segíteni a művelődési, művészeti mozgalmat, amit manapság annyi minden ellehetetlenít! Románia sok központja fordít kiemelt figyelmet a kultúrára. Ha az itteni városgazdák nem karolják fel a jó kezdeményezéseket, érkezzenek azok bármelyik oldalról is, mindig lemaradunk. Volt például egy tényleg távoliakat is lázba hozó nagy rendezvényünk, a Félsziget, könnyedén elveszítettük. Van még néhány szintén joggal hírnevet szerzett, nézővonzó, jelentős eseményünk. Nem sorolom, mindenki felidézheti őket magában. Ezeket feltétlenül meg kellene őriznünk az elkövetkező években is. Európai fővárosként már nem, de önmagára adó, a tradícióit magas szinten folytatni kívánó megyeközpontként folyamatosan szem előtt kell tartanunk ezt is.
