Kicsit olyan, mint az aranyláz: emberek ezrei kelnek kincskereső útra hirtelen. Persze kellő hírverés, szenzációkeltés is kell hozzá, hiszen az értékek eddig is többnyire ott lapultak elérhető közelben, a tömegek fantáziáját azonban nem tudták megmozgatni.
Kicsit olyan, mint az aranyláz: emberek ezrei kelnek kincskereső útra hirtelen. Persze kellő hírverés, szenzációkeltés is kell hozzá, hiszen az értékek eddig is többnyire ott lapultak elérhető közelben, a tömegek fantáziáját azonban nem tudták megmozgatni. A Múzeumok éjszakája juttatta ezt eszembe. Ez a nálunk is gyökeret vert rendhagyó rendezvénysorozat országszerte azok közül is sokakat kimozdított megszokott szombati nyugalmukból, akik máskor alig vagy sose járnak múzeumba. Távolabb, főleg tőlünk nyugatra jól bevált ez a közönséget aktivizáló, offenzív múzeumi taktika. Az eltelt hétvégén ismét bebizonyosodott, itt is sikeresen alkalmazható. Múzeumba, más kihelyezett helyszínekre százával is kimennek az érdeklődők, sorba is hajlandók állni, ha olyasmire számítanak, ami különbözik a hétköznapitól. A jelek szerint a forgatag jobban vonzza a közönséget, mint a tárlók közti tétlen csend. A magukra valamit is adó múzeumok immár tömegvonzó nagy dobásokban is gondolkodnak. Vásárhely sem akar kimaradni ebből, bizonyság rá a Románia ókori arany- és ezüstkincseit bemutató nagyszabású kiállítás, amit két hónap alatt több mint ötezren néztek meg a Kultúrpalota Tükörtermében. Természetes, hogy az ilyesmi különleges erőfeszítéseket igényel az érintett intézmények részéről, de legalább évente egy ilyenre feltétlenül szükség lenne ahhoz, hogy fenntartsa az emberek érdeklődését a múzeumok, képtárak iránt. Nyilván mindebben az önkormányzatok hozzáállásán is alaposan változtatni kell. Nem véletlen, hogy voltak az országban helyek, ahol a múzeumi munkatársak és azok, akiket izgat a kulturális örökség sorsa, az ünnepi megnyilvánulások alkalmával a vészharangot is meghúzták, bizonyos értékes tárgyak letakarásával jelezve, pénz- és helyhiány, nemtörődömség, egyéb hasonló gondok veszélyeztetik a létesítmények, a műkollekciók és az azoknak otthont adó épületek jövőjét. A rendelkezésünkre álló értékek jelentőségét a fejlettebb, civilizáltabb államokban rég felismerték, jócskán áldoznak is rájuk. Nemrég több ilyen országban is utazgattam, nagyszerű, tekintélyes múzeumokat, kulturális közintézményeket éppúgy felkerestem, mint kisebb helységek értékkínáló tereit, színhelyeit. Lenyűgöztek a világhírű képtárak, múzeumok, de talán még mélyebb benyomást hagyott bennem az, hogy a legkisebb településeken is találtam olyan látványt, állandó kiállítást, sajátos létesítményt, amely a hely szellemét, tradícióit, olyan értéktárát viszi a nyilvánosság elé, amire az ottaniak joggal büszkék, vagy amiről úgy gondolják, jó tudni, kár lenne róla megfeledkezni. A dán félsziget északi csücskén például, ott, ahol a két tenger összecsap, a világháború idején kiépített, sokáig üresen álló kazamatákat alakítottak bunkermúzeummá. Egyik délebbi kikötővároskában Noé bárkáját építették meg óriási méretben és töltötték meg ezerféle múzeumi kínálattal. Nem messze onnan, egy másik kis településen méretes sziklatömbökből rendeztek be fantáziadús szabadtéri parkot, amelyben „éneklő kövek” juttatják az ott megfordulók eszébe a viking legendákat. Még kisebb, eldugott helység központjában részletesen dokumentálva, bálteremnyi üvegvitrinbe helyezett, félelmetes őscet csontváza állítja meg a járókelőket. A szomszédságban bámulatosan gondozott park közepén felújított kastély és abban múzeum, konferenciaközpont várja a közönséget. És még hány ilyen közkinccsé tett, restaurált, belsejében szakértelemmel korszerűsített várral, műemlék épülettel találkozhattunk Németországban, Ausztriában is! Hol állunk mi ettől?! Rossz állagú, tisztázatlan helyzetű, pusztulásra ítélt kastély bőven van mifelénk is. Még több illetékes a kormányban, önkormányzatokban, felelős beosztásokban. Pénz azonban inkább csak a magánzsebekben. Olyan rendeltetésű beruházásokra, amilyeneket fentebb említettem, vajmi kevés az esély. Sőt még az ilyennemű szándékokkal is fukarkodik az állam. Tudom, ünneprontó vagyok: illendőbb most a múzeumi majálisok sikereit összegeznünk. De a felvetett jelenség árnyoldalairól sem kellene megfeledkeznünk.
