Pénz szűke… 174 évvel ezelőtt ezen a címen jelent meg a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlapban az első magyar „vezérczikk”.
Pénz szűke… 174 évvel ezelőtt ezen a címen jelent meg a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlapban az első magyar „vezérczikk”. Témája ma is aktuális, a pénzhiány napjainkban is rengeteg embernek okoz gondot. A sajtóműfaji megnevezés nem változott, annyi csak a módosulás, hogy a szót már nem cz-vel írjuk. Időszerű vezércikktéma különben a mai naphoz kötve bőven kínálkozik. Itt van mindjárt az, hogy zárul a Siculicidium-emlékév. Az eltelt esztendő során számos megemlékezés idézte fel a madéfalvi veszedelem tragikus eseményeit, azt a rettenetes januári hajnalt, amikor az osztrák katonaság mintegy kétszáz védtelen székelyt mészárolt le. Akárcsak a tavaly január 7-i nyitó-megnyilvánulás, a 250. évforduló központi záróünnepsége is Madéfalván zajlik ma a felújítás alatt álló emlékműnél. Délután Marosvásárhelyen is sor kerül emlékrendezvényre. Van viszont egy másik hasonlóan elborzasztó történelmi tény, amiről sokkal ritkábban írunk, beszélünk: Nagyenyed pusztulása. Vagy nevezzük, aminek akarjuk, ennek nincs olyan költőien metaforikus elnevezése, mint a székelyföldi népirtásnak. Pedig legalább négyszer annyi ártatlan magyar embert gyilkoltak le kimondhatatlan bestialitással 1849. január 8. éjszakájától kezdve több napon keresztül. Az Axente Sever és Simion Prodan pópa parancsnoksága alatt garázdálkodó móc felkelők váratlanul törtek rá az alvó városra, mindent felgyújtottak, ami az útjukba akadt, mindenkit felkoncoltak, kegyetlen kínzásoknak alávetve öltek meg otthonukban, vagy kinn az utcán, amint menekülni próbált. Kevés ereje teljében levő férfi tartózkodott akkor Enyeden, katonaként szolgáltak a szabadságharcos magyar seregben, a lakosság többségét nők, gyermekek, öregek képezték. Velük végzett az önmagából kivetkőzött csőcselék. Több mint 800 nagyenyedi magyar ember halt meg a vérengzésben. A történészek adatai szerint ugyanannyi áldozatot szedett a januári fagy, ugyanis számosan hiányos öltözékben, sebesülten menekültek a környező erdőkbe, hegyekbe, és napok múltával ott pusztultak el. A támadók a város felbecsülhetetlen értékű szellemi, kulturális kincseiből is nagyon sokat megsemmisítettek, felégettek. Bethlen Gábor kollégiuma is leégett, híres könyvtára a benne levő ősnyomtatványokkal, más értékekkel együtt a tűz martaléka lett. Hasonló sors jutott az erdélyi református egyház püspöki levéltárának is. Nem sorolom a szörnyűségeket, vannak történelemkönyvek, amelyek ezeket részletezik. Azokban a hónapokban számtalan ilyen borzalmas cselekedet tizedelte meg a magyarságot, ami utóbb meg is változtatta a térség etnikai összetételét a betelepülő románság javára. Axente Severből pedig nemzeti hős lett. Enyeden iskola viseli a nevét, mellszobra is köztéren áll 1993-tól. Kossuth nevének a puszta említése vörös posztó sokak szemében Marosvásárhelyen. Déván a minap bontották le az egykori erdélyi fejedelem, Barcsay Ákos emlékoszlopát. Valami nagyon nincs rendben ebben az országban napjainkban sem. Vajon hány vezércikkre lenne szükség, hogy nemzetiségi vonatkozásban ténylegesen normalizálódjék a helyzet Romániában? Na, ezt válaszolják meg a mostanság oly sűrűn nyilvánosságot kapó statisztikusok!
