2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erősítik a szövetség védelmi képességeit

  • 2016-07-06 15:34:35

  • MTI

A hidegháború vége óta nem hoztak a NATO-ban olyan horderejű döntéseket, mint amilyenek a pénteken kezdődő varsói csúcstalálkozón várhatók, válaszul a katonai szövetség keleti és déli szomszédságában jelentkező fenyegetésekre.
Az előző, 2014 szeptemberében tartott newporti csúcstalálkozón a NATO az ukrán válság, valamint az Iszlám Állam akkor kezdődő terjeszkedése nyomán a kelet- és közép-európai tagországok védelmi struktúráinak megerősítéséről döntött.
A keleti szárny megerősítése a gyorsreagálású erők kelet-európai hálózatának kiépítésére korlátozódott, de nem terjedt ki szövetséges erők állomásoztatására, ahogyan ezt mindenekelőtt a balti országok, Lengyelország és Románia igényelte volna.
Tavaly meg is alakultak a 48 órán belül a térség bármelyik részén bevethető, 5 ezer fős, lándzsahegynek is nevezett gyorsreagálású erők (Very High Readiness Joint Task Force – VJTF), valamint az ezek tevékenységét segítő előretolt irányítási elemek (NATO Force Integration Units – NFIU). Az NFIU egységek a három balti országban, valamint Bulgáriában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában jöttek létre, és jövőre kiépül a parancsnokság is Szlovákiában. A Bukarestben és a lengyelországi Szczecinben megalakított VJTF-parancsnokságok pedig elérték kezdeti operatív kapacitásukat.
Idén májusában a NATO kelet-európai védelmi struktúrája az amerikai rakétavédelmi rendszer (EPAA) romániai elemével egészült ki, és letették annak a lengyelországi bázisnak az alapkövét is, ahova 2018-ban a rakétapajzs következő elemét telepítik.
Lengyelország és Románia azért is tulajdonít stratégiai jelentőséget a Standard Missile 3 (SM3) robbanóanyag nélküli elfogórakétákkal felszerelt, főként az iráni ballisztikus rakéták ellen védő bázisoknak, mert ezek amerikai katonák állandó jelenlétével járnak együtt.
A varsói csúcson várhatóan konkretizálják további szövetséges erők kelet-európai telepítését. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár májusban kilátásba helyezte: a NATO olyan mértékben erősíti meg biztonságát, amilyenre a hidegháború befejezése óta nem volt példa. Bejelentette: a Közel-Keleten, valamint Észak-Afrikában kialakult konfliktusokra, a megoldatlan ukrán válságra egyebek között a NATO előretolt katonai jelenlétével reagálnak.
Ennek értelmében a NATO négy zászlóalja fog állomásozni rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban.
A csúcstalálkozón várhatóan jóváhagyják azt is, hogy az Egyesült Államok egy páncélos dandárt telepítsen a kelet-európai térségbe lengyelországi parancsnoksággal.
A NATO képviselői védelmi és elrettentő jellegűnek minősítették a tervezett kelet-európai megerősítést, míg Moszkva a NATO–Oroszország alapító okiratának megsértését látja a katonai erő telepítésében, és ellenlépéseket helyezett kilátásba.
Varsóban a kibertámadások elleni védelemről is tárgyalnak, és bejelentések szerint jóváhagyják a NATO védelmi minisztereinek februári döntését, melynek alapján az atlanti szövetség AWACS légtérellenőrző repülőgépekkel segíti az Iszlám Állam elleni harcot. A NATO-nak ez lesz az első közvetlen szerepvállalása az Egyesült Államok vezette, dzsihadisták elleni koalícióban.
Döntés várható arról is, hogy az Égei-tengeren szolgálatot teljesítő NATO-flotta részt vállal a Földközi-tengeren működő embercsempész-hálózatok elleni, Sophia fedőnevű uniós műveletben.
A csúcson állam- és kormányfői szintű egyeztetést tartanak az afganisztáni helyzetről. A NATO 2014 végén fejezte be harci bevetéseit Afganisztánban, ezután az atlanti szövetség és az Egyesült Államok mintegy 13 ezer katonája maradt az országban a 2017-re is meghosszabbítandó Eltökélt Támogatás (Resolute Support) fedőnevű misszió keretében.
Napirenden szerepel Ukrajna, Moldova és Grúzia támogatása is. Államfői szintű NATO–Ukrajna találkozót is tartanak. Az ukrán parlament 2015 decemberében törvénymódosítással eltörölte az ország semleges státusát, és újrakezdte a NATO-hoz való közeledést. A NATO tagállamai kiállnak Ukrajna szuverenitásának és területi egységének visszaállítása mellett, viszont megosztottak az ország esetleges NATO-tagságát illetően.
A NATO-csatlakozás kérdése az ukrán válság kirobbanását követően Svédországban és Finnországban is felmerült, a két északi ország együttműködése a katonai szövetséggel az utóbbi két évben szorosabbá vált. Oroszország tiltakozik az esetleges csatlakozás ellen, de ennek az adott országokban alacsony a társadalmi támogatottsága is.
A NATO-csúcsot a 28 tagország állam-, illetve kormányfőinek részvételével, Jens Stoltenberg főtitkár elnökletével rendezik. A legnépesebb – 300 fős – küldöttség az amerikai lesz, Barack Obama elnökkel az élén, aki számára a tárgyalások színhelyén, a varsói Nemzeti Stadionban felépítették washingtoni munkahelye, az Ovális Iroda másolatát.
A szombati tanácskozáson Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, illetve Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is jelen lesz.
A visegrádi országok külügyminiszterei külön egyeztetést tartanak Beata Szydlo lengyel kormányfő részvételével.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató