2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy öröm, amikor fiatal vállalkozók, dolgos emberek munkájáról számolhatunk be, akiket pozitív példaként mutathatunk be olvasóinknak.

Fotó: Nagy Tibor


Nagy öröm, amikor fiatal vállalkozók, dolgos emberek munkájáról számolhatunk be, akiket pozitív példaként mutathatunk be olvasóinknak. Ez azért is örvendetes, mert vannak olyan fiatalok, akik nem veszik a vándorbotot, ide, szülőföldjükhöz köti őket a jövőkép. Semmi újat nem mondunk azzal, hogy Erdély-szerte, beleértve a Nyárádmentét is, egyre több fiatal munkalehetőség hiányában nem talál megélhetést, s külföldön próbál szerencsét, ahová a jobb élet reményében szegődik munkára. A szentháromsági Csíki Endre, aki szereti a falusi életmódot, zöldségtermesztésbe kezdett, és nem bánta meg. Zöldségei keresettek, a kertészkedés pedig megélhetést biztosít a családnak.

2009-ben végeztem a nyárádszeredai kertészeti egyetemen, nagyon szerettem ezt a szakot, az itt tanultakat hasznosítom a munkámban. Előtte kereskedelemben dolgoztam, de úgy döntöttem, hogy a saját magam ura leszek, és belevágok a kertészkedésbe. Nem könnyű, nehéz munka, sok odafigyelést, pontosságot igényel. Szünet nélkül dolgozunk, télen, karácsony körül van egyhavi szünetünk. Ha szakszerűen végezzük a munkát, akkor eredmény is van. Szabadföldön és fóliasátrakban termesztünk zöldséget. A fóliasátrakat fokozatosan állítottuk fel, tegyem hozzá, önerőből. Megvásároltuk a fémrudakat, házilag hajlítottuk, szereltük. Évente egyet-egyet, sikerült felállítani. Jelenleg négy sátorban termesztünk uborkát, paprikát és paradicsomot. Ezek előtt primőröket: retket, zöldhagymát, salátát termeltünk. A terményt többnyire a marosvásárhelyi Gyémánt (Diamant) piacon értékesítjük nap mint nap. Inkább a feleségem az, aki beviszi a piacra az árut. Nagyon sokan járnak haza is, előre feliratkoznak, eltevésekkor, zakuszkafőzéskor nagy tételben vásárolnak. Tudják, hogy frissen szedett kápiát, gogospaprikát, paradicsomot visznek haza – mondja Csíki Endre.

Kérdésünkre, hogy szakképzés hiányában érdemes-e nekivágni a zöldségtermesztésnek, elmondta, neki lehet vágni, de sok mindent kell tudni. Nem mindegy, hogy az adott természeti és talajviszonyokhoz milyen magokat választ a termelő, hiszen ha nem megfelelő a mag, akkor egy tőről 8-10 kilogramm paradicsom helyett csupán 4-et szednek le. Ezért érdemes hibrid magokat vásárolni, s ebből nevelni a palántát. A magokat általában interneten rendeli, s eddig még nem volt panasz a magvak minőségére.

Felvetettünk egy általunk nagyon fontosnak tartott kérdést, mégpedig azt, hogy ha minden termelő rátér a divatos és menő hibridekre, akkor a nagyanyáink által termelt és igen ízletes paradicsomfajták teljesen eltűnnek?

– Nem – mondta –, ezeket a fajtákat szabadföldön termeljük, úgy ahogy eddig szokták. A különbség az, hogy ezt a paradicsomot nem 4-5 lejért, hanem 8-9 lejért áruljuk. Sokan ezt keresik, de az ár miatt van, aki mégis az apróbb, hibrid fajtát keresi.

A feleségem éppen jelezte, hogy az apróbb, egyforma nagyságú paradicsom hamarabb fogy a piacon. Sokan megkérdik, hogy hol termelték a paradicsomot, mert kételkednek, hiszen nagyon sok a viszonteladó, akik a nagyáruházakban megvásárolt árut sajátjukként adják el. Mi kizárólag a saját zöldségeinket árusítjuk – mondta Csíki Endre. Ez eredeti nyárádmenti!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató