2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pro Cultura Hungarica díjjal ismerték el Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának tevékenységét, aki a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért végzett munkájával érdemelte ki a magyar állam elismerését.

Zsigmond Barna Pál főkonzultól átveszi a díjat Soós Zoltán - Fotó: Bálint Zsigmond


Pro Cultura Hungarica díjjal ismerték el Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának tevékenységét, aki a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért végzett munkájával érdemelte ki a magyar állam elismerését, amelyet a csíkszeredai főkonzulátuson a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen adtak át a marosvásárhelyi történésznek, archeológusnak. Amint érdeklődésünkre bevallotta a középkor szerelmese, ez a téma áll az általa vezetett kutatások középpontjában, s ebből készült doktori dolgozata is (Középkori kolduló rendek Erdélyben). Terveiről, elképzeléseiről szólva kiderült, hogy a múzeum munkájának irányítása és gazdag szakmai, közéleti tevékenysége mellett (a városi képviselőtestületnek, s különböző helyi és országos bizottságoknak a tagja) a magánéletében is jelentőset alkotott, két fiú és két lány után a Soós család az ötödik gyermekét várja. Így hát minden szempontból megilleti az elismerés. 
 
 
A középkor vonzásában 
Kérdésemre, hogy milyen hatások nyomán kötelezte el magát a történelem, a régészet mellett,  gyermekkori vonzalmát említette a középkor, a várak, a gótika iránt. A művészetek és a történelem iránti érdeklődést táplálták tanárai is a Művészeti Líceumban, ahol a gimnáziumi osztályokat végezte, majd a Bolyai Farkas középiskolában, ahol 1992-ben érettségizett. 
– A rendszerváltás előtt nem volt túlságosan vonzó a történelem szak a tiltások, megszorítások miatt. Ezek hatása 1992-ben érződött-e még?
– Én már egy szerencsés időszakot élhettem át. Bár a romániai múzeumokban még dúlt a szocializmus, egyetemi szinten más szelek fújtak. Akkor jött létre a magyar szak Kolozsváron, ahol volt néhány meghatározó személyiségű tanárunk, Tonk Sándor történész és Kovács András művészettörténész-professzor például. 
Az egyetem elvégzése után Budapesten folytattam tanulmányaimat. A Közép-európai Egyetem középkortudományok szakára iratkoztam mesterizni és doktorálni. Ekkor sikerült véglegesíteni a kutatási irányt, amelyen elindultam, s ugyanakkor ráébredtem arra, hogy aki Erdéllyel akar foglalkozni, az nem élhet Magyarországon, ezért hazaköltöztem. Erdély nagyon elhanyagolt területnek számított a középkor, a magyar királyság történetének kutatása szempontjából, sőt korábban jobbára tiltott terület volt. Nyilván nem az volt a célom, hogy a meglévő ideológiákkal szembeszálljak. Ettől függetlenül folyamatosan kritizálom ezeket a tendenciákat, de ahogy román kollégáimnak elmondtam, ezzel ők kell hogy leszámoljanak. Egy román olvasó számára én sajnos nem vagyok hiteles annak kimondására, hogy a kontinuitás vagy más ideológia hibás, amit szakmai körökben tudnak, elismernek, megbeszéljük, de nyilvános kimondása a román történészek feladata. Ahogy a magyar történetírás is lebontotta a romantikus képzeteket, s mai napig folyamatosan bomlanak a különféle elméletek. Legfrissebben a finnugor elmélet lassú, de biztos megszűnésének vagyunk tanúi. 
– Milyen eseménytől számítjuk Erdélyben 
a középkort?
– Gyakorlatilag a keresztény királyság kialakulásától, amely alatt elkezdődik egy nyugati típusú államhatalom kiépítése: várak, adminisztráció, területszervezés. Ezeknek az erdélyi vonatkozásai elég homályosan ismertek. Bár sokat írtak róla, a képet finomítani, árnyalni fogjuk mind az egyházszervezet, mint a középkori gazdaság, fejlődés, kultúra szempontjából. Kisebb-nagyobb magyarországi ásatásokon való inaskodásom után, 1999-ben kezdtük el a marosvásárhelyi Vártemplom körüli feltárásokat, s amit találtunk, a várakozásainkat messze felülmúlta. A katonaság jelenléte miatt az ipari forradalom után a város nem tudott rátelepülni erre a részre, ezért a középkori és kora újkori leletek nagyon jól konzerválódtak, mivel a lelőhely nem sérült. Az ásatások során rengeteg új információ tárult elénk a kolduló rendek középkori erdélyi tevékenységéről és a város fejlődéséről. Erről készül több dolgozat és egy monográfia is, ami a kutatást lezárja.
Érdekes, izgalmas világ
– Milyen leleteket találtak?
– Érdekes, izgalmas volt, ahogy elénk tárul a középkori magyar királyság világa, amiről nem sokat tudtunk, s a kolostorok szerepe gyakorlatilag teljesen más megvilágításba kerül. Nemcsak zarándoklatok célpontjai s az imádkozás helyei voltak, hanem a globalizáció első helyszínei is. Egy olyan középkori világban, ahol az átlagember élete során a 30 kilométert ritkán lépte túl egy vásár erejéig, a kolostorok lakói utaztak, jártak, tanultak, Spanyolországba, Olaszországba, Németországba zarándokoltak, ahonnan tárgyakat hoztak magukkal.
Erdélyben magyar és német nyelvű kolostorok működtek, s köztük is volt egy csere azzal a céllal, hogy megismerjék egymást. A kolduló rendek időnként ipart telepítettek, technológiákat honosítottak meg, sokkal nagyobb volt a jelentőségük, mint ahogy gondolná az ember. 
– Mettől meddig terjedt az eredeti várbeli kolostor?
– Maga a Vártemplom 1400-tól a kolostor temploma volt, a legkorábbi valószínűleg a mostani alatt lehetett, de még nem sikerült azonosítani. A mai hatalmas templom a Zsigmond-korban épült, a magyar királyság nagy gazdasági fellendülése idején. Egy hatalmas európai dinasztia sarjaként Zsigmond erős stabilizációt teremtett. Az a gazdasági prosperitás, ami egész Európában az ő személye által valósult meg, páratlan a magyar történelem folyamán. Ebben az időszakban rengeteg királyi beruházás indult, s a vásárhelyi kolostor is ennek a hatására épült. Zsigmondon keresztül Magyarországra, Erdélybe olyan gazdasági szakemberek, tudósok kerültek, akik teljesen megváltoztatták az addigi mentalitást. Olyan tábornokai, katonái voltak, akik egészen új adminisztrációt építettek ki. Izgalmas megnézni, hogy ennek a folyamatnak milyenek a helyi vonatkozásai.
Az épületek négyszög alakban vették körül a templomot, ezekben volt a könyvmásoló műhely, könyvtár, ebédlő, konyha, illetve a szerzetesek cellái. Kulturális jelentősége mellett – hiszen a korabeli időben itt tudtak írni, olvasni – a számolásban is fontos szerepe volt, hiszen sok adásvételi szerződést kellett megkössenek. Sok olyan tárgyat találtunk, ami azt bizonyítja, hogy a kolostor is szerves része volt a kereskedelemnek, műhelyek is működtek, s változatos gazdasági tevékenység zajlott.
Temető a Vártemplom alatt
– A Vásárhelyi Forgatag idején szervezett városnéző sétán láttuk, hogy sok csontváz került elő az ásatások során. 
– A kolostorok jelentős jövedelemforrása volt a temetés, elsősorban a szerzeteseket temették oda, s ha a gazdag városlakók a köztemető helyett szerettek volna a kolostorok földjébe temetkezni, adomány fejében megtehették. A kolostorok, a templomok környéke a középkorban szent földnek számított. Sajnos, nem tudjuk pontosan a temető kiterjedését, most kezdjük sejteni a körvonalait, de váratlan helyekről is kerül elő csontváz. Másrészt a déli oldal a 17. századi erődítések és a katonai beruházások miatt nagyon bolygatott, ezért az embercsontok jóval nagyobb szórásban fordulnak elő a feltételezett temetőn kívül is. Mi ezeket összegyűjtjük, s ami tudományos szempontból nem jelentős, egy helyre temetjük, a többit pedig tudományos kutatás céljából a múzeum raktárában tartjuk, s amikor lejárnak a kutatások, visszatemetődnek. Azt tudjuk, hogy zömmel városlakók voltak, akik a kolostor mellett vannak eltemetve. A kolostor 1556-os feloszlatása után nagyon lecsökkent a temetkezések száma, az 1600-as években megnyílik a református temető, de a gazdag polgárok továbbra is a kolostor köré temetkeztek. A templom belsejében valószínűleg több ezer sír van elhelyezve, középkoriak és újkoriak is. Ha a templombelső felújítására sor kerül, akkor érdemes ezeket eltávolítani. Valószínűleg a gyülekezetnek sem jó érzés, hogy több ezer halott van alattuk, még ha nem is tudják, hogy a templombelső valójában egy nagy temető.
– Folytatódnak-e még az ásatások?
– Nagyjából lezártuk, s most arra várunk, hogy bizonyos licitek lejárjanak, s ha a közbeszerzés után odaítélik a munkát, akkor a cégek fejezzék be. Részben betömik, részben felfalazzák, konzerválják. A látogatóknak mindenképpen ki kell alakítani egy biztos útvonalat, s azt feliratozni kell. Számos újdonság, érdekesség lesz a vár területén. Izgalmas történetek fognak feltárulni a látogatók előtt, hiszen nemcsak a kolostor, sok épület, lakóház került elő a 17. századi városból, amelynek két főutcája mentén több tucat lakóház állt. Ezeket az épületeket az osztrák katonaság bontotta le, miután betelepedett a várba. A főépületben a régi városháza sok részlete maradt fenn, a jelentősebb épületeket szeretnénk szabadtéri kiállításon bemutatni. A várbeli város polgárházait az 1600-as évek elején kezdték el építeni, de nem tudott annyira kiteljesedni, mert 100 év után elkezdik kiszorítani a lakókat. Az 1800-as évek kezdetén néhány lakóház még állt, amelyeket valószínűleg már a katonaság használt. Ha ez a terület megmaradt volna városi használatban, valószínűleg nagyon zsúfolt lenne, és a várból is alig látszana valami, mert elbontották volna a falakat, mint például Kolozsváron tették, hogy ne zavarja az urbanizációs fejlődést. 
Sétányok, pázsit, virágok – szépül a vár udvara
– Szépen alakul a vár udvara, már sejteni lehet, hogy milyen is lesz az összkép, ha befejeződnek a munkálatok.
– Kezdünk egy folyamat végére érni, amelynek során rendkívül sok szervezési nehézség, hiba adódott. A kivitelezők hozzáállásával sem voltunk mindig elégedettek, de a megrendelő, a városháza nem adott hatalmat a kezünkbe, hogy a munkálatoknál hatékonyabban tudjunk közbeszólni, amivel sok vita elkerülhető lett volna. Ha a folyamat lezárul, s az összkép kellemessé válik, akkor elhal a kritika, s visszatérünk a normális kerékvágásba. Remélem, hogy egy év múlva a felfordulás távoli emlék lesz, s mindenki élvezheti a felújított várudvart. 
– A templom felújítására nem sikerült támogatót találni?
– Mivel kimaradt az eredeti pályázatból, az egyház próbál pályázni, amihez segítséget nyújt a múzeum. Az okokat, hogy miért hagyták ki, nem tudom, de az a fontos, hogy az EU-s pályázatok lehetőséget nyújtanak a felújításra, ezért jó eséllyel lehet nyerni. 
– Bevallom, nagyon felbosszantott, amikor a kerítést lebontották, a fenyőfákat kivágták, de most olyan szép kilátás nyílik a templomra, amit korábban nem tudtam volna elképzelni. 
– A templom udvarán egyméteres szeméttöltés volt, amit a 60-as évek építőtelepéről nem hordtak el, ebben egy idő után előbb-utóbb kiszáradtak volna a fenyők. Most a parkosítás nyomán, remélem, szép lesz az összkép. Korábban vészmentő akció volt körülvenni a templomot, de sajnos magát az épületet is károsította, mert nedvesen tartotta a falakat. Egy sor szempont miatt indokolt volt az eltávolításuk. Ezt az egyházvezetőség megértette, és támogatta, másképpen nem tudtuk volna véghezvinni. A régi angolpark fáit, az óriáskőriseket mentettük meg a várban, a sok apró fát, amit a katonaság ültetett védelmi okokból, eltávolították, így a füves felületek is fényt kapnak. 
– Láthatóan beépül minden bástya; mennyit tud ebből a múzeum majd kiállítási felületnek használni, hiszen szerte a világon a vártörténeti múzeum minden jelentős várban megtalálható. 
– Jelenleg nem könnyű a polgármesterrel a kommunikáció. A terv előirányoz bizonyos használati lehetőségeket, de konkrétan a tulajdonos, a városháza kell ezeket tisztázza. A pályázatban szerepel a régi istállóból kialakított házasságkötő terem, két vendéglátóipari egység, a fotóklub visszakapja a termeit, s további műtermek, kiállítóhelyek lesznek. A bástyákban kellene a múzeum és a város közösen kiállítást rendezzen, amiről nem hajlandó tárgyalni a polgármester. 
– Mi lesz a főépület rendeltetése? Miért festették sárga színűre?
– Ahol lehet, a korabeli színeket adjuk vissza, s mivel megtaláltuk a 19. századi festést, az alapján döntöttünk a monarchia korára jellemző színről. Vidám szín télen-nyáron. Lehet, hogy egy kicsit erősebbre sikerült, de egy-két év alatt sokat fog fakulni. 
A központi épületet 2001-ben kormányhatározattal átadták a megyei tanácsnak, amely átadta a múzeumnak, a bár a polgármester szeretné, nagyon kevés esélyt látok arra, hogy a város átvegye. Ennek egyébként nem is látom az értelmét, mert több ezer műtárgyat tárolunk, amelyek sorsáról gondoskodni kellene.
Úgy gondolom, hogy majd kialakul egyféle együttműködés a vár közös hasznosításáról. A múzeumnak kiváló szakemberei vannak, akik segíteni tudnak érdekes kiállítások közös megszervezésében. A vár bemutatása is komoly munkát igényel, hiszen tájékoztató táblákat kell elhelyezni. Nem látom, hogy a város hogyan tudná szakemberek nélkül működtetni a várat, de ameddig nincs hivatalos megkeresés, addig mindenki végzi a maga dolgát.
(Folytatjuk)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató