2024. august 25., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Épül a szászrégeni mezőgazdasági iskola udvarán az a tanuszoda, amelynek a megvalósítását az Országos Beruházási Társaság (CNI) a Fejlesztésügyi Minisztériumon keresztül támogatja. A beruházás értéke közel 30 millió lej. A korszerű, új uszodában egy standardoknak megfelelő, 25x15,4 méteres medence lesz, amelyben 6 úszósávot alakíthatnak ki egyszerre. A földszinten öltözők, edzőterem és sportterem, elsősegélynyújtó pont is lesz, az emeleten pedig a közönség számára 124 férőhelyes lelátót alakítanak ki. 

Az uszoda környezetbarát és energiahatékony lesz, hőszivattyúkkal és napelemekkel szerelik fel, így a szükséges energia több mint fele megújuló erőforrásokból származhat, és az uszoda fenntartási költsége is jóval kisebb lesz. Az épület mellett elegendő parkolóhelyet is kialakítanak. A medencét az úszni tanuló gyermekek és a helyi közösség minden tagja használhatja majd.

Cseke Attila minisztersége alatt nyerte el a város a pályázatot, a kivitelező kiválasztása után az idén május végén bocsátották ki az építési engedélyt, néhány hete pedig hozzáfogtak a munkálatokhoz. A kivitelezés után a CNI átadja a létesítményt a városnak, amely vállalja a fenntartást és üzemeltetést. 






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató