Egyszer, valamikor nagyon régen, Marosvásárhelyen hullani kezdett a hó. Egy kisfiú, orrát az ablak üvegére nyomva, figyelte a csodát, és szerette volna, ha örökké tartana. Aztán a hóhullás elállt, és kisütött a nap. A kisfiút rabul ejtette a színvarázs. Később aztán jöttek az első iskolai évek. A kisfiú szerelmes lett. Olyan érzés volt, amit szeretett volna megörökíteni, örökre a szívében hordani. Ezért kezdett el később fényképezni, hogy megörökítse a pillanatot, melyet talán csak ő látott és csak ő élt át.
*
Fotózni mentünk a barátommal. Ő fent lakott valami várszerű építményben, a domb tetején. Aznap lent várakoztam a házak közötti üres, beépítetlen területen. Ott mindig szép virágokat meg különböző bogarakat lehetett fotózni. Napos időben a köveken, úgy, mint most is, szürke gyíkok sütkéreztek. Mindig beszélgettem velük, csakúgy, mint az otthoni kerti gyíkokkal. Így elég közelről fotózhattam őket. Azt hiszem, ismerték a hangomat, és tudták, hogy senkit sem bántok. Unalmamban most virágokat meg valami ismeretlen bogarat fényképeztem, míg egyszer valahol megszólalt egy sziréna, később meg vészcsengő is. Abbahagytam a fotózást, és siettem a kanyarig, ahonnan rá lehetett látni a dombra. Arra a dombra, ahol a barátomék laktak. Onnan jött a szirénázás. A házfedél alól vastag fekete füst szállt az ég fele. Na, ebből nem lesz fotózás, gondoltam, aztán megrettentem, hiszen a barátomnak a padláson berendezett fotólaborjában sok száz filmje volt. Pont ott, ahonnan most a fekete füst szállong. És ott volt a Krokus nagyítógép is. Istenem, rázott ki a hideg, és valami hülye áram szaladt végig a gerincemen. A nagyítót én adtam oda neki kölcsön, hogy tudjon a filmjeiről nagyítani. Egyre csak rázott a hideg, szerettem volna oda rohanni, de valahogy csak álltam megdöbbenve. A veszteség belemart a csontjaimba. Kezembe akartam kapni a gépemet, gondoltam, készítek egy szép grafikai képet a háztetőkről meg a füstről. De valahogy csak a kezemet emeltem, a gép ott lógott tovább a vállamon. A kamerát nem tudtam a szememhez emelni.
*
A magas kémény a kombinátnak épült, 1973–75 között. K. T. kollégámmal építettük. Csúszózsaluzásba a két hűtőtornyot, s tetejére egy 115 méteres fémvázat kellett felszerelni, ami persze a kéményt jó magasra vitte, hogy a mérgező gázak jobban szétszóródjanak a levegőben.
A vasszerkezetet egy különleges amerikai daru segítségével lehetett összeszerelni. Nehezen tudták behozni az országba, s miután valahogy itt összerakták, hónapokig nem tudtak dolgozni vele, mert az ellensúlyokat véletlenül a hajón felejtették. Mikor ki akarták szedni az ellensúlyokat, derült ki, hogy a hajó szárazdokkba került javításra, s ott nem volt akkora daru, amely ezeket a nehéz súlyokat kiemelhette volna. Egypár hónap múlva aztán valahogy ez is megoldódott, elhozták az ellensúlyokat, a darut összeállították, ott magasodott már, minden működött –, de az amerikai darus az istennek sem volt hajlandó dolgozni. Két nap múlva tudták kiszedni belőle, hogy miért. Mert közben a vészjelzőt ellopták a daruról. Hogyha a szél igen nagy, ez a műszer azonnal jelzi a sebességét, és rögtön le kell állni. A szerkentyű kézen-közön tovalett, a darus pedig megkötötte magát. Munkavédelem: az munkavédelem.
Láttátok volna, hogy futkorásztak a szekusok! Diplomáciai úton, az amerikai követség közvetítésével sikerült valahogy hozzájutni a drága ketyeréhez. És végre működött a daru!
Felszerelték a magas kéményt.
De hogy mibe kerülhetett?!
*
Míg az álmaim mindent roncsolva bennem éltek,/ Idegen tájakon és idegen házak között/ Nem szállt magasra az ének./ Pedig meséltem volna az idegenben,/ Hogy milyen volt, amikor ölelt a Maros,/ E vágyakkal teli, halkan ringató folyó,/ Míg talpam alá simult lustán a palló,/ Én meg egy gyönyörű halk csodára vártam,/ Miközben szavaim aggattam a Maros-parti fákra./ Aztán madárszárnyakon a lila esti fényben/ Messzire röpített a vágy – ma is érzem,/ Érzem az idegen utak szürke fullasztó porát…/ Ott sem találtam meg a rég megálmodott csodát…
*
A láthatatlan ellenség, ha minket személyesen eddig nem talált meg, az életünket viszont most és az elkövetkező időben nagyon befolyásolni fogja. Ezt átéltem Cipruson, ahol egy-két napos szerencsés fotózás után két kerek hétre karanténba zártak... Sajnos csak a török tévécsatornákat lehetett fogni, gondoltam, tanulok egypár szót törökül, de nem sikerült. Aztán Berlinben, a karantén ellenére, sok templomba beengedtek. Rám zárták az ajtót, s mikor kész voltam: jöttek megint, és kiengedtek. Így sikerült kétszáznegyven templomot lefotózni az összes több mint ezerszázból. Ez március–májusban volt. Most végre bedolgoztam a több mit hétezer felvételt, mert több papnak megígértem, hogy küldeni fogom a fotókat. Aztán visszajöttem a lányomhoz, mert ópapára szüksége van az unokáknak. Bekapcsoltam az itteni komputeremet, és jött a bomba: egy rakás képemet eltüntette a külön lemez ördöge. Most napok óta azon munkálkodom, ha éppen nem takarítok vagy viszem-hozom a gyerekeket, hogy valahogy előkerüljenek az elveszett képek. Több mint kétheti, napi 15–20 órányi munkám veszett el. Ebben a korban ez elég nagy veszteség. Végül az marad, hogy elhozom az otthoni gépemet ide, és napi két-három templomot újra végigfotózok.
Sok tervem volt erre az évre, azok most kitolódnak 2021-re, vagy talán tovább. Dolgozom azon, hogy végre sikerüljön az alapítványt elindítani, és az Erdélyi magyar templomok enciklopédiáját elkezdeni. Ha az életemben megjelenne mondjuk 6 kötet a 22-ből, akkor minden rendben lenne. Közben betanulnának a fiatalok. Én a következő években a fotós munkát szeretném elvégezni, és mind a 3340 templomot, még mielőtt az enyészet eltüntetne párat, lefotózni. Nagy munka, sok költséggel jár. Különösen az első két kötet elkészítése, mivel cikcakkban kell majd autóznom, sokszor pedig napokig azon a környéken kell megszállnia a csapatnak. Optimista vagyok, hogy ez sikerülni fog. Közben pedig szeretném a berlini templomok könyvét is kiadni. Berlin városában, tehát a város határain belül eddig 1114 templom van a táblázatomban; sok pappal személyesem beszéltem, a két nagy egyház központjaiban is fogadtak. A többiekkel pedig telefonon és e-mailen keresztül tudtam értekezni. Anyagi támogatásra nincsen szükségem, de kértem, hogy szervezési dolgokban segítsenek. Ezt már most is tapasztaltam. Négy hét alatt Berlinben 2300 km-t autóztam, összevissza kellett menjek, amikor a papok be tudtak engedni a templomokba, hiszen nem szabad nyitva tartsanak, ha pedig észreveszik, hogy valaki bemegy, akkor más is azt akarja, és mindig kerül valaki, aki hívja a rendőrséget. Mostanra egy kicsit változott a helyzet, vannak nyitvatartási idők szigorú koronatörvények betartása mellett. Azok a papok, akiknek mégis el tudtam juttatni a képeket, nagyon örvendtek, és át kellett küldjem a fotókat nagy felbontásban is.
Nagyon remélem, hogy 2021-ben otthon találkozni fogunk. Készülök egy több hónapos otthoni tartózkodásra, és sok szép autóútra, meg sok-sok templomfotózásra Székelyföldön. Eddig több mint 1.400 otthoni lelkésszel beszéltem telefonon, majdnem ugyanannyi e-mailt is küldtem. Nagyon sokra válaszoltak, de nem mindegyikre.
*
Hogyan meséljem el/ Az utcákat, ahol/ Nekiütődsz vállaiddal/ Az embereknek/ Az autóbuszokat/ ahonnan Benned marad/ egy félbeszakadt/ Mindig szomorú történet./
Állomások fürdőiben/ Sorban álló utasok/ Keserű fáradt mosolyát/ A sok ház lépcsőjét/ Ahol mindig bizakodva mentem/ A múló napok felé.
Hogyan meséljem el/ Amikor olyan némák a házak/ Mint egy földre döntött fa/ Amikor elhallgatnak a madarak/ És ijedt szemekkel nézik/ A házak kigyulladt kéményeit/ Hogyan meséljem el?
*
Harangja nem szól/ A víz alatt a romnak/ Imára nem hív régen ő/ Fent mutatta tettét/ a bűnösnek s a rossznak/ Aztán mint egy/ haldokló öreg fenyő/ Mely a szikladombra ráborul/ Úgy borult ő is/ jajgatva a vízbe/ Ahol öleli most/ egy csendes temető/ Ott nem járnak emberek/ s a szél se fúj/ De fent a parton/ a néma víz felett/ Egy vándor mond/ újra halk imát/ És végtelen dühétől/ a tó vize meg-megremeg.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
