Nos, ez a király sokat tett, világháborúba avatkozott, hadüzenet nélkül megtámadta északi és nyugati szomszédját…
Nem mesét mondok, valóságos történet. Legalábbis az 1927-es Székely Napló hasábjain esküsznek, hogy így történt. Ha nem hiszed, kérdezd meg a dédapádat.
Volt egyszer, hol nem volt egy országegyesítő nagy burkus király, akinek az unokaöccsét nem burkusék, hanem bukarestiék királlyá tették I. Ferdinánd néven. Nos, ez a király sokat tett, világháborúba avatkozott, hadüzenet nélkül megtámadta északi és nyugati szomszédját, elorozta annak fél királyságát és egy hófehér várban megkoronáztatta magát a feleségével együtt. Országában attól kezdve minden ihaj-csuhaj volt, földet osztottak a máséból a dolgos földmíves gazdáknak és pofont a másként szólóknak, kitört a demokrácia és lábbal tiporták a nemzetiségi felhorkanásokat. De mint minden királyért, érte is eljött a kegyes és egyformán hűvös, megváltó halál. Lett is olyan gyász az országban, hogy még a trónörökös, a kajtár elejű Károly is haza akart jönni a temetésre. Mindenesetre egy előkelő fővárosi iskola, mondjuk a Traján Lykeion diákjait elvitték a gyászistentiszteletre a közeli katedrálisba. Ám a diákokat nem hatották meg a király jó cselekedetei, és egy pajkos fiú tüsszentőport szórt szét az imazsámolyokon. Támadt is olyan tüsszögés a boltívek alatt a hívek és szép szakállúak között, hogy a hápci Vásárhelyig is elhallatszott.
Az ügyből keletkezett botrányt az igazgató kezelni akarta. Őurasága minden doktori és jogi végzettségek birtokában az összegyűlt nyomozati anyag elégtelensége folytán más módon próbált utánajárni a dolgok okozójának. Akkoriban még szent volt az iskolai autonómia, a direktor teljhatalmú volt. Addig-addig törte a fejét, erősen bucsálkodott, vakarta zeuszi üstökét, amíg ki nem szökött onnan Pallas Athéné, akarom mondani a megoldás.
Vett egy szép fekete cilindert, ami akkoriban nem volt ördöngösség, hiszen az urak a szenátortól a falusi jegyzőig köcsög- vagy kürtőkalapban, coliban jártak. Ezután százötven cédulkára ráírta a Lükeion összes tanulójának nevét és papagájával kihúzatott találomra tíz nevet. Ezeket egy hétre kicsapta, majd a következő héten más tíz nevet húzatott a jámbor klerikális jövendőmondó madárral. És ez így ment volna, amíg a tüsszentőporos merénylő töredelmesen be nem vallja tettét.
Mi lett a diákság sorsa? Kiderült-e valaha a merész zavarkeltő terrorista kiléte, nem tudjuk. Erről nincs adat. De vélhetően – és ismerve a betyárbecsület diktálta összetartást – végül is fel kellett adni a kicsapongást. Egyrészt a következő uralkodó helyett a fia uralkodott egy régenstanács dajkálása mellett, másfelől Mihály amnesztiában is részesíthette a fiatalokat, ami nagy szívjóságról tesz tanúbizonyságot
Miként az sem kizárt, hogy akadt egy áruló, aki az átmenő érettségi jegyért cserében megsúgta a direktornak, ki csempészett tüsszentőport Hagia Eudulália templomába.
Akkoriban ugyanis az érettségi véresen komoly ügy volt.
