Milyen könnyű lett a táskám! – jegyezte meg meglepetten egy kiskamasz két nappal a rég várt nagyvakáció előtt.
Milyen könnyű lett a táskám! – jegyezte meg meglepetten egy kiskamasz két nappal a rég várt nagyvakáció előtt. Aznap a könyveket kellett visszavinni – azt a keveset, amiből a magyar tagozatra járó ötödikesek az idei tanévben tanulhattak –, és mivel a román, magyar, angol, illetve a vaskos, több tantárgyat román nyelven összefoglaló kompendium madzaggal összekötve nejlonszatyorban lapult, a hátára vett iskolatáskában csak pár füzet sorakozott. Ez a sóhajtásnyi, boldog megállapítás ébresztett rá sokadszorra arra, hogy miről is szól tulajdonképpen a nyári szünidő. A könnyedségről, a szárnyalásról, a hasznos és fölösleges tervektől szabaduló, önfeledt hétköznapokról.
Van egy jelmondatunk, amelyet (kis)fiammal ötödik éve ismételgetünk ilyenkor, június közepén: mindenre van idő a vakációban. Nemcsak utazásra, szervezett szórakozásra, hanem arra is, hogy különösebb célok nélkül belebámuljunk a világba, számba vegyük a tömbház előtti kertben mocorgó, röpködő, lopakodó életet, magunkba szívjuk a napfényt, megfejtsük a vihart ígérő ég túlvilágian szép rajzait. Magára az életre jut mostantól elég idő, energia.
Unalmasnak nem nevezhető iskolai éven vannak túl a pénteken kicsengetett gyermekek, fiatalok. Már mindjárt a nulladik percben elkezdődött az izgalom a közösségi oldalakon zajló aláírásgyűjtéssel, melynek célja a tanévkezdés elhalasztása volt. A diákok a villanásnyinak tűnt nyarat szerették volna meghosszabbítani alig egy héttel a miniszteri rendeletben időzített becsengetés előtt, a pedagógusok
a fizetéskésésre hivatkozva kérték a későbbi rajtot. Végül, persze, a „felsőbb emeleti” szándék érvényesült. 2017. szeptember 11-én 2,3 millió iskolás és óvodás számára kezdődött el a 35 hétből, 167 munkanapból álló iskolai év, amelyet hol a későn érkezett tél, hol a bérükkel elégedetlen tanárok sztrájkja szakított meg. Ez utóbbi okból márciusban 1100 iskolában a nyolcadikosok kisérettségijének főpróbáját is elhalasztották. Aztán jöttek a tavaszi szabadnapok, a várt és váratlan minivakációk. Az elmaradt tanórákat egyes iskolákban szombaton, máshol a hétköznapi program meghosszabbításával kellett bepótolni, így az ötödikes, hatodikos diákok is megízlelhették a hét-nyolc órás munkaidő „varázsát”.
A – sokszor lassan haladó, levegőtlen vonatainkra emlékeztető – oktatási rendszer zökkenései azonban aligha jutnak ma bárkinek is eszébe. Ünneplőjük alatt kedvenc nyári trikójukat rejtegető diákok, fáradt és friss mosolyú pedagógusok állnak körbe a tanintézetek udvarán, ahol a legszorgalmasabb tanulóknak tanulmányi és érdemoklevél jár, az ünnepi beszédeket követő, keresetlen szavakból, jókívánságokból azonban mindenkinek egyformán jut. A vakáció kezdetét jelző csengőszóval pénteken délre elnéptelenednek az iskolák. Kívánjunk nekik szépítő álmot – és hozzá gondos, lelkiismeretes kezeket –, a diákoknak, pedagógusoknak pedig élményektől színes nyarat, testet, lelket felfrissítő, könnyed szárnyalást!
