2019. augusztus 25., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elkészítette a labdarúgó-szövetség a 3. liga csoportjainak beosztását. A fordulónkénti párosítást ma sorsolják ki. A csoportbeosztás közzététele hosszú bizonytalanságnak vet véget abból a szempontból, hogy mely csapatok sorakozhatnak fel a rajtnál, és hosszú évek után az idén fordul elő először, hogy mind az öt csopotban teljes a létszám, ugyanakkor nem minden csapat iratkozhat vissza a kiesők közül, amely ezt szerette volna. Véget ér tehát az a korszak, amely szerint általános volt a vélekedés, hogy a 3. ligából lehetetlen kiesni, mert az idén valóban kiestek a csoportok utolsó helyein végzett csapatok. Nem volt esélye a visszairatkozásra a két kiesett Maros megyei klubnak, a marosvásárhelyi MSE-nek és Radnótnak sem, noha utóbbi biztosan a harmadosztályban szeretett volna maradni.

Jelen állás szerint tehát Maros megyét elvileg két csapat képviseli majd a 3. ligában, amelyeket az erdélyi együtteseket felölelő V. csoportba soroltak, a szászrégeni Avântul és a frissen feljutott marosvásárhelyi CSM, amely azonban a súlyos anyagi gondok miatt – egyelőre nem hivatalos hírek szerint – visszalép a bajnokságból. Az előző idényhez képest a csoporthoz kerültek Fehér és Szeben megye klubjai, illetve a bihariak, elkerültek innen a III. csoportba átsorolt barcasági klubok.

A 3. liga bajnoki idénye augusztus 24-én kezdődik.

A labdarúgó 3. liga csoportbeosztása a 2019–20-as bajnoki idényben

I. csoport: FC Botoşani 2, Foresta Suceava, Şomuz Fălticeni, Bucovina Rădăuţi, Ştiinţa Miroslava, CSM Paşcani, Ozana Németvásár, Ceahlăul Karácsonkő, Aerostar Bákó, CSM Bákó, Huşana Huşi, KSE Kézdivásárhely, CSM Focşani 2007, Suporter Club Oţelul Galac, Sporting Lieşti, Universitatea Dunărea de Jos Galac.

II. csoport: Metalul Buzău, CS Făurei, Dacia Unirea Brăila, Viitorul Ianca, Recolta Gheorghe Doja, Unirea Slobozia, Înainte Modelu, Agricola Borcea, Mostiştea Ulmu, CS Medgidia, Poseidon 2 Mai-Limanu, Axiopolis Sport Cernavodă, CS Afumaţi, SC Popeşti-Leordeni, Bukaresti FCSB 2, CS Tunari.

III. csoport: Bukaresti Progresul 1944 Spartac, CS Baloteşti, FC Voluntari 2, SR Municipal Brassó, Barcarozsnyói Olimpic Cetate, Unirea Bascov, Astra Giurgiu 2, CS Blejoi, FC Pucioasa, Flacăra Moreni, Vediţa Coloneşti, CSM Slatina, CSM Alexandria, ACSO Filiaşi, Universitatea Craiova 2, Tractorul Cetate.

IV. csoport: U Craiova 1948, Gilortul Târgu Cărbuneşti, Flacăra Horezu, Viitorul Dăeşti, Dévai Cetate, Vajdahunyadi CS, Kudzsiri Metalurgistul, CSC Győröd-Szőlőtelep, Temesvári ACS Poli, Újszentesi ACS, Kisbecskereki Fortuna, Lippai Şoimii, Csermői Gloria Lunca-Teuz, Borossebesi Naţional, Kisjenői Crişul, Pécskai Progresul.

V. csoport: Alsógáldi Industria, Gyulafehérvári Unirea, Sellemberki Viitorul, Nagyváradi Luceafărul, Váradszentmártoni CS, Zilahi SCM, Tordai Sticla Arieşul, Kolozsvári CFR 2, Dési Unirea, Kolozsvári Sănătatea, Szászrégeni Avântul, Marosvásárhelyi CSM, Besztercei Gloria, Székelyudvarhelyi FC, Lénárdfalvi Comuna, Nagybányai Minaur.