Élesben a sorssal

Gyakori a családregény mostanában, és az esetek többségében sikerre számíthatnak. Mert majdnem mindig kiderül, hogy nincs olyan család, amelynek valamiképpen ne lenne kalandos, regényes, érdekes az élete, és történetük az egyéni, családi sorsokon túl sok olyasmit nyújt, ami történelmi, társadalmi vonatkozásban, esetleg személyes érintettség miatt is érdekelheti az olvasót. Így van ez Medgyesi Emese új könyve*, az Erdélyi mozaik alcímet viselő Polis-kiadvány esetében is. Az Élesben a sorssal nemcsak a szerző felmenőinek zaklatott létküzdelmeit, életük mintegy hét évtizedének emberpróbáló eseményeit örökíti meg, hanem hiteles korrajzot is ad, a különböző nemzetiségű és alapállású emberek, közösségek együttélésének lehetőségeit és lehetetlenségeit is felmutatja, a háborúk kiváltotta élethelyzetek drámáját, abszurditását, az impérium- és rendszerváltások okozta traumákat is érzékelteti. A marosvásárhelyi olvasók számára külön vonzerőt jelenthet, hogy a hosszú ideje külföldön, Genfben élő írónő olyan alapos és avatott helyismerettel eleveníti fel szülővárosa, Vásárhely letűnt múlt századának közel hetven évét, mintha mindig itt lakott volna, és folyamatosan hallgathatta, rögzíthette volna a mesélve emlékező öregek élménybeszámolóit. A nagyszüleinek dedikált könyv utolsó utáni, Epilógus helyett című fejezetéből megtudjuk, hogy édesanyja, Petri Olga volt a kútfő, ő mesélt neki mindenről kellő bennfentességgel és részletesen, betartva a történések időrendjét. Persze ehhez kérdezni is kellett, és azok, akik kézbe veszik ezt az életregényt, ismételten eltűnődhetnek azon, vajon mi, a legtöbben, miért nem voltunk képesek ilyen értelemben faggatni a szüleinket, nagy- és dédszüleinket. Itt a kötet több mint háromszáz oldalán, a szerzőt is beleszámítva, négy nemzedékkel ismerkedünk meg. Persze már nem lineárisan elbeszélve, hanem zegzugosan, kitérőkkel, mozaikszerűen összerakva. De a lényeget nem tudnánk értőbben és találóbban pár mondatba tömöríteni, mint az utószó irodalomkritikus szerzője, Láng Gusztáv a kötet hátsó borítójára is kiemelt méltatásában. Tőle idézünk:

„Úgy kezdődik ez az »erdélyi mozaik«, mint egy klasszikus családregény. Herold, a müncheni iparos/kereskedő idegen országba költözik, ahol rátermettsége és szorgalma által vagyont és társadalmi pozíciót teremt maga és családja számára. Következhetnék nemzedékek pályafutásának felfelé ívelése, a történet azonban egészen más irányt vesz.

A szereplők ugyanis két – egymástól nem független, de rájuk nézve más minőségű – idősíkban léteznek. Egyik a személyes létidő, az »arasznyi lét« – ebben már az évtizedes tervezés is gondviseléstől kapott fényűzés. Másik a történelmi idő, melyben e »megtervezett« évtized csak múló pillanat – erre nincs befolyásuk. Nemzedékek emelkedése vagy zuhanása azon múlik, hogy e két időáram erősíti vagy kioltja egymást. A »történelmi idő« Petriék jó- vagy balsorsává válik – ezt irányítani nem, legfeljebb elviselni lehet. Nehéz meghatódás nélkül olvasni.”

De a regény olvastatja magát. Igaz, hogy sok a szereplő, és ugyanannyi a név, egy darabig elég nehéz is megjegyezni azokat, és mindenkit a kellő helyére tenni, de nagy segítségünkre lehet a könyv hangulatos képmelléklete. Manapság, amikor nagy divatba jöttek a régi fotográfiák, különleges érdeklődéssel lapozgatjuk a hátsó harminc oldalt, ahol egykori családi fotók, korhű, korjellemző felvételek, portrék, hivatalos iratok, tábori levelek, hadifogságból hazajuttatott üzenetek röppentenek vissza az időben, és tudósítanak, ki kicsoda, hogy nézett ki, mi volt akkoriban az úzus. Mindenképpen dicséretes, hogy ez az összeállítás bekerült a kötetbe. Az is jó ötlet, hogy a fejezeteket dőlt betűs összefoglaló, az előző epizódra visszautaló, az éppen szóban forgó 

időszakra jellemző általánosabb, többnyire személytelen ismertető vezeti föl. Valami olyasmi ez, mint amikor a filmsorozatok újabb epizódjának elején emlékeztetnek a korábbi tudnivalókra. Egyébként ebből a regényből is jó filmet lehetne forgatni. Dokumentum jellege is lenne, fikció is gazdagítaná. Erőteljes, karakteres férfiak, még életrevalóbb, mégis érzékeny nők jelennének meg benne. Mint e családregényben, amelyben nyilván sokkal meghatározóbb szerepe van a valóságnak, mint a képzeletnek.

Olyan valóság ez, amit a mai olvasók nagyobb része már kevéssé ismer, az első világháború, az impériumváltás, Trianon, a második világháború, a bécsi döntés utáni rövid korszak, a szovjet befolyás, a kommunista diktatúra Marosvásárhelyének realitásai, az a világ, amikor elértéktelenedik a humánum. Noha külön-külön nagyon sokan ragaszkodnak hozzá. A regény több olyan vásárhelyi sajátosságot, értékes hagyományt visszahoz a köztudatba, amikről valahogy megfeledkeztünk. Csak egyet említek: Bissingen grófnőt és szociális jellegű igyekezetét, vöröskeresztes szervező, irányító, támogató erőfeszítéseit a rászoruló szegények, állástalanok, a hadifoglyok, más hátrányos kategóriájú emberek, családok felkarolására. A könyv szereplői is közeli kapcsolatban álltak vele, megtapasztalhatták segítőkészségét, tartását, tekintélyét. A második világégés utáni új rendszer Bissingen grófékkal is elbánt, meggyesfalvi kastélyukat államosították, vagyonukat elkobozták, kényszerlakhelyre telepítették a családot. Vásárhelyen gyári munkára fogták őket. A gróf halála után Bissingen Erzsébet grófnőt persona non grataként kényszerítették az ország elhagyására. Bécsben telepedett le, ahonnan soha nem tért vissza Erdélybe. Talán ezért is maradt ki a neve és példamutató életvitele a ’89 utáni közbeszédből is.

Természetesen ez csak egy mellékág ebben a könyvben. A Bajorországból származó, 1895-ben Kimpinára költöző Herold Josef-Hermann szerteágazó családja és az utódok története pontozza ki a történetet, amely novellisztikus mozzanatokból szervesül egésszé. Az eseménysor Petri Sándor honvéd tizedes halálával zárul, de egy-egy pár soros szintézis erejéig a regény végén minden említésre méltó szereplő további sorsa felvillan még. „A jelenetek, melyekből összeáll ez a mozaik, csak ritkán derűsek”  – írja Láng Gusztáv. „Az éppen »sorra kerülő« hős vagy hősnő többnyire próbatételekkel, megoldásra váró (és gyakran megoldhatatlannak tűnő) helyzetekkel szembesül. A történetek egészét azonban mégis valami csöndes derűlátás hatja át.”

Derűlátás nélkül mai életünket is szinte lehetetlen sértetlenül átvészelni.

*Medgyesi Emese: Élesben a sorssal. Erdélyi mozaik. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2020