Miközben Titus Corlăţean külügyminiszter egyik szavával a Magyarországgal „európai szellemben” történő párbeszéd fontosságát hangsúlyozza, másikkal a trianoni békeszerződés aláírásának 94. évfordulóját üdvözli, mondván, a szerződés többek közt „az 1918. december elsején megvalósult nagy egyesülés nemzetközi elismerését is jelentette”.
A külügyminiszter, mint tapasztaljuk, sajátos módon ötvözi a külpolitika protokollszövegét a nacionalista felhangú, a romániai magyarságot inkább provokáló, mint a többségi nemzettel való békés, harmonikus együttélését elősegítő nyilatkozatokkal. Egy biztos, azon a napon, amely az összmagyarság számára a történelmi Magyarország szétszakítását jelenti, a román politikus elégtelenre vizsgázott jóérzésből, tapintatból. Corlăţean szerint „a románok számára rendkívül fontos” trianoni békeszerződés „nemcsak Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette, hanem az itt többségben élő románok polgári és politikai jogait is elismerte”. A politikus „természetesen” Erdélynek a román királysággal történő egyesüléséről beszélt, majd azt is hozzátette, „a trianoni békeszerződés által megvalósult az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek önrendelkezése, amely lehetővé tette, hogy a területén élő nemzetek megalakíthassák saját nemzetállamaikat az első világháború után”.
Érdekes, hogy miközben a mai román politikum számára rendkívül fontos az 1920. június 4-én aláírt szerződés által az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek biztosított önrendelkezés – a románságnak nemzetállamba való szerveződése –, addig a magyar nemzeti kisebbség folyamatos autonómiatörekvéseit hevesen elutasító bukaresti kormány az önrendelkezés jogos követelése hallatán rögtön revizionizmust, történelem-átírási szándékot lát. Ezeket elfogadhatatlannak tartja, „különösen az ukrán válság körülményei között” – tette hozzá a külügyminiszter. Miért, az ukrán válság előtt talán másként volt?! – kérdezhetjük.
Arról nem esik szó a román politikum részéről, hogy az 1918-ban megfogalmazott széles körű jogok – teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára, egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára, korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jog, radikális földbirtokreform – biztosítását ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány mindmáig csak üres ígéret maradt. Az együtt élő népeknek ígért jogok teljes körű biztosítása napjainkig sem valósult meg az 1923-ban egységes nemzetállammá nyilvánított Romániában.
A manapság leginkább a zászlótörvény szigorításával, az iskolai himnuszéneklés bevezetésével, a székely zászló eltávolításával foglalatoskodó kormány külügyi képviselője mindazonáltal igen elégedett. Titus Corlăţean – csak úgy mellékesen, a kisebbségek képviselőinek az egymást követő kormányzati részvételére hivatkozva – mintaszerűnek tartja azt a módot, ahogyan Románia megoldja a kisebbségek problémáit, az európai elvárásoknak teljes mértékben megfelelő modellnek kiáltva ki a többség-kisebbség békés együttélését.
A fenti „modell” persze feltételezi, hogy hallgasson a magyar. Legyen szorgalmas, jó adófizető, ne székelykedjen, ne magyarkodjon és főleg: ne követelőzzön! Se önrendelkezést, se nyelvi jogokat, se jövőképet! Mert ugye, mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek.
